Sötétkapu 14. (Anna siet)
A Sötétkapu bejárata a Bazilika alatt. Nyolcvan méter hosszú alagút, boltíves bejárat. Végén a Kanonok sor, ahol a páncélos parancsnokság állomásozott.
A Sötétkapu. Átjáró a Bazilika alá épített hatalmas mesterséges domb alatt. Óriás boltíves pincerendszer nyílik belőle. Annak idején az építők így oldották meg, hogy ne kelljen felölteni az egész dombot. A papok itt tartották a misebort. És ki tudja, mit még. Aranyat, gyémántot tarthattak. Orgiákat is tarthattak. Lányokat tarthattak, elrejtve a világ kíváncsi szeme elől.
Onagy Zoltán
Sötétkapu 14.
22. Sötétkapu
Sötétkapu közel megint, gondolja a férfi. Szinte el se indultunk, a menet eleje már kanyarodott.
A Sötétkapu bejárata a Bazilika alatt. Nyolcvan méter hosszú alagút, boltíves bejárat. Végén a Kanonok sor, ahol a páncélos parancsnokság állomásozott.
A Sötétkapu. Átjáró a Bazilika alá épített hatalmas mesterséges domb alatt. Óriás boltíves pincerendszer nyílik belőle. Annak idején az építők így oldották meg, hogy ne kelljen felölteni az egész dombot. A papok itt tartották a misebort. És ki tudja, mit még. Aranyat, gyémántot tarthattak. Orgiákat is tarthattak. Lányokat tarthattak, elrejtve a világ kíváncsi szeme elől.
Hat méter magas, legalább hat, gondolja a férfi, legalább négy széles. Amikor Bugac felől indultunk Vaskapuba, vagy a kertek alá gyümölcsöt lopni, vagy gombázni, itt jártunk át, aztán lezárták a katonák. Miután őrbódék és sorompók kerültek a bejáratokhoz, a Bugacra vezető két ösvényt benőtte a fű. Mindenki kerülni kényszerült.
23. Anna siet
– Megnézhetjük – mondta a nagybácsi, – csak helyére teszem a kutyaólat.
Anna sürgetőleg megrángatta a kabátujjamat, azonnal induljunk, gondolja a férfi.
Úgy tettem, mint aki nem érti.
– Két napja ágy után futkosunk, kicsim – mondtam neki, – itt meg készen van, semmi dolgunk vele, csak legurítjuk valami háromkerekűn, és megvan, pénzünkbe se kerül, kupleráj sem lesz tőle a lakásban.
– Attól fél, lemarad a tüntetésről – mondtam a nagybácsinak, miután kérdően rám nézett, mit suttogunk.
– Na persze – bólintotta az öreg, – mintha bármiről le lehetne maradni a mai világban. Az ember ne rohanjon a sors elé, mert ami meg van írva, rátalál, a sors maga megkeresi.
Visszaegyenesíti a kezében lévő nagykalapáccsal a merevítő vasat, ami a kutyaólat tartotta, és szól, segítsek. Ketten emeljük fel, helyezzük a vasakra az ólat. A kutya zöldre festett kamra kilincséhez kötve. Érdeklődve követte, mi történik a lakhelyével.
– A kutya sorsa is meg van írva, nézz rá, kislány – fordul Annához viccesen az öreg, – mennyire örül, mert látja, nem az megírva, hogy egyik reggel a láncra fölakadva találjam.
– Ellenőrizzétek, összerakható-e az ágy, a kampók rendben-e, a vasalás, egyéb dolgok, én felnézek a tüntetésre – mondja Anna.
Az ember, gondolja a férfi, nem vitázik, nem parancsol szívesen annak, akit szeret. Akit szeretünk, az bizonytalanít el leginkább, mert ki tudhatja, akár igaza is lehet. De ekkor nem tehettem mást. Engem nem sodort a lendület, a hév. Munkám volt, lakásom, ennivalóm, nem érintett a politika, fárasztott a politika, nem is tudtam, mi a politika, ha a különbség a közt, amit olvashattunk, és amit éltünk a mindennapokban, akkor köszönöm, nem kérem. Két éve nem érdekelt Annán kívül semmi más. És minden helyzetet, ami nem zárt, nem védett, ami fölött nincs tető és padlás, amelynek nem láttam az elejét, a végét, a közepét, veszélyesnek éreztem Annára nézve. Amit magamnak se tudnék megoldani, hogyan volnék képes kettőnknek.
Fegyveresek. Fegyverük vannak. Láttam, mint akiket megcsapott a tavasz, úgy masíroztak nyolcvannal a Várhegyre. Láttam, nagyon erősek. Elszántak. Akik erősek, eltapossák a 
védtelent. Nem kell több, csak két félrészeg inas, akikbe a forradalmi tavasz költözött az alkohol mellé, máris vége mindennek.
védtelent. Nem kell több, csak két félrészeg inas, akikbe a forradalmi tavasz költözött az alkohol mellé, máris vége mindennek. – Sehová nem mész egyedül, itt állsz mellettem – mondtam szigorúan Annának, – velem nézed meg az ágyat, mert a mi ágyunk lesz, megvizsgáljuk a szalmazsákot is, hátha javítani kell, meg tudod–e csinálni.
– Megegyeztünk – teszem hozzá bocsánatkérően, – hogy nem engedheted el a karom, amíg az utcán vagyunk.
– Gyere, kérlek, induljunk – válaszolja, – gyere, nem lehet, hogy nem vagy kíváncsi a forradalomra...
– Más dolgunk van. Kíváncsi vagyok, akarom látni, hogy te lásd, de most az ágy a dolgunk.
Bekeményítettem, gondolja a férfi. Két év alatt először.
– Így kell, csak határozottan – bólintja az öreg a szóváltásra. – Vannak ott éppen elegen, kislány, nem biztos, hogy ti hiányoztok.
– Én is úgy látom – mondom hálásan.
Megrángatja az ólat, aztán a falról leakaszt egy kovácsoltvas kulcsot, hátraballagunk a gazos virágágyások mellett, kinyitja a leghátsó szobaajtót, nézzük az ágyat. Jó ágy. Az álmok ágya masszív kerettel, csillogó fejtámlával, gyalulatlan deszkabetéttel, dupla fémakasztókkal, ahogy kell. A zsákot se ették meg az egerek.
– Bármikor jöhettek érte – mondja búcsúzóul a kapuban.
************************************
Sötétkapu - Halottak napja - további részletek
A többit majd később - Kapcsolódó interjú
Kritikák a kötetről: Eposzi színezet nélkül -
