Néha szívesen lennék költő, aki meghívná
a Titkokat, s ő fúlna bele a borba.
De tudom, én is belenehezülnék, nem bírnám -
s a sár kiszáradt. Fetrengnék csak a porban.

Jelige: Holdfény

Ars poetica

Néha szívesen lennék költő, aki leírná
mire nincs még hang, se kép, se szó, se forma.
Menedék lehetnék, hol a Mindenség elsírná
könnyeit, s vele sírnék e süket korban.

Néha szívesen lennék költő, aki meghívná
a Titkokat, s ő fúlna bele a borba.
De tudom, én is belenehezülnék, nem bírnám -
s a sár kiszáradt. Fetrengnék csak a porban.

Így hát költő nem leszek, ha másért nem, hát tiszteletből:
halandó ne vágyjon arra, mit látott az istenektől.
Új vizekre nem evezek, inkább leszek, ki marad otthon:

közepes, de boldog ember, nem búsbíbor titoklátó
alkonyatban, széllel szemben, bukó napba vitorlázó -
s a sosem-lesz költő hite e versbe szedett paradoxon.
 

Boldogság

Talán nem látnál senkit, ha most néznél felém.
Nem tűntem el, csak beleolvadtam a tájba.
Úgy érzem, ha helyetted egy kés futna belém,
csak átszaladna rajtam, és még nem is fájna.

És ha megállna bennem? Csak a halk, békésen
vérző kis patakok rajzolnák meg, hol vagyok.
Ez a pillanat olyan édesen képlékeny!
Szinte hidegen hagy, hogy fagyok, vagy olvadok.

Ez hát a boldogság: mindegy, hogy lesz-e holnap,
mert ahol most vagyok, az maga a Nirvána.
Ha úgy tűnök el, hogy utoljára a Holdat
láthatom… hát legyen! És nem éltem hiába.