A leghosszabb nap a Völgyben – Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/4 + VÖLGYVIDEÓ 10–11.

A 2011-es völgyhangulatról Weiner Sennyey Tibor készített írott és filmes beszámolót, aki hosszú útja során költőkkel, csigákkal és Monteverdi zenéjével is találkozott.  + VÖLGYVIDEÓ 10–11.

A leghosszabb nap a Völgyben

– Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/4

Persze, rengeteg minden van, amit a kisfilmek, a fotók nem adnak vissza a Völgyből. Például: hátizsákkal a hátamon az eddigi leghosszabb napot. Megmondom néktek, hol van most lakóhelyünk. Monostorapátiban. Egy kert végében ütöttük fel kis táborunk, az első hideg és esős napokat nagy szerencsével a kisházban tölthettük. A sátrunkba bevezettük az áramot, egész éjjel írjuk át a napközben felvett kisfilmeket, pörögnek a gigabájtok, megy minden az archívumba. Az archívum, ami valójában az első magyar virtuális és digitális könyvtár, amit a leghosszabb nap reggelén alapítottunk. Mert nemcsak az van, amit láttok, hanem sokkal több. 5-10 percbe éppen csak belefér a hangulat, éppen csak el lehet jó eséllyel csípni valamit. Ráadásul mi mégcsak nem is profi filmesek vagyunk, hanem írók, szerkesztők. Úgyhogy bocsánat, ha bénázunk. Minden felvételből tanulunk, s bevallom, eleinte erőst idegenkedtem ettől a filmezéstől, elvégre irodalmi lap volnánk. Aztán rájöttem, hogy fénnyel is lehet írni, hogy ez is egyfajta dokumentálás, hogy a mondatok szerkesztése itt a vágás, a költészet a kép és a zene. Rájöttem, hogy a kamera a kezünkben varázspálca, hogy bárhová odapofátlankodhatunk, s elcsíphetjük a koncertek és előadások legizgalmasabb részét. Rájöttem, hogy a kamera lett a tollam és a kép a papirosom. És ez valahol a Völgy elején kezdődött, Snétberger Ferencnél, meg a sok levélnél, amit azután a kis videó után kaptunk. Jó volt látni Taliándörögdön, Snétberger triókoncertjén, hogy vasárnap este, hidegben, esőben is mennyire sokan jönnek el hallgatni őt. Jó volt látni a tanítványait, de ne szaladjunk annyira előre. A leghosszabb napon a Völgybe: tehát be Tapolcára, 2 terabájtos könyvtárunkat megalapítottuk két Zoltánunkkal (Böszörményivel és Boldoggal), majd sátrat vettünk utóbbinak, mert elromlott a cipzár, besüvít a rideg hajnal. Aztán vissza, még éppen elérjük az Írószövetség programját a Király udvarban, ahol Győrffy Ákos és Mile Zsigmond Zsolt olvasott fel és beszélgetett Erős Kingával. Ahol aztán másnap beszélgettem Szentmártoni Jánossal a Magyar Írószövetség irigylésre nem éppen méltó helyzetéről. Visszatérve: csörög a telefon, gyerekkori barátom hív, és máris ott ül ő is velünk. Négy éve nem láttam, most észrevette, hogy lent vagyunk és beugrott. Programozó és életművész, nagyon örültem neki. Azóta megnősült, családot tervez, csupaszív életet. Ez a Völgy nemcsak a Művészeteké, hanem a találkozásoké is. Kéri, hogy ajánljak neki programot. Mondom, ma más sincs jóformán, csak program. Monteverdi, Snétberger-gyerekek, majd mesterük szólókoncertje. Én ezt a három gyöngyszemet fűztem fel időm szakadós cérnaszálára.

Ismeritek Monteverdit? Monteverdi olyan csomópont a zene történetében, mint Petrarca az irodaloméban. Az 1500-as évek vége felé a fiatal viola de gamba játékos Vincenzo herceg udvarába kerül, hamar kiemelkedik tudásával zenésztársai közül, néhány év alatt már nemcsak egyszerű zenész, hanem komponál és szervez. Zene a herceg udvarában nélküle szinte nincs is, vagy ami van, nem számmottevő. Pedig Vincenzo igen bőkezűen támogatja a kortárs művészetet, nem csupán a zenét, hanem a festészetet és az irodalmat is. Ő maga is komponál és ír. Nem is rosszul. Magához veszi a fiatal és ekkor még nem teljesen paranoiás Tassot. És ez a nagy pillanat az európai kultúra történetében! Hála Vincenzo hercegnek Tasso és Monteverdi megismerkednek, különös, hogy ez a két teljesen más mentalitású nagy művész barátságot köt, és Monteverdi madrigal-kötetében Tasso verseket zenésít meg. Nem meséltem végig barátomnak sem a teljes és lenyűgöző életet, s most sem teszem, a lényeg, hogy ezekből a madrigal-kötetekből nőtt ki az opera, éppen Monteverdi kezében. Ha komolyzenéről beszélünk, magasrendű és igazi zenéről, ami felemel és letaglóz, akkor az Monteverdivel kezdődik. Legalábbis Európában. Madrigál-köteteiből pedig az egyik legerősebb a Harcos és szerelmes madrigál-ok. Ráadásul, ahogy a librettót néztem, a vigándpetendi templomban lesznek részletek az Ariannából és másból is. Öreg barátom, programozó-matematikusként, mosolyogva kérdezi, hogy mit jelent az, hogy Harcos és szerelmes madrigálok? Mondom, férfias virtust és érzékenységet. Mire ő: akkor ez ilyen kardozós-baszós mozi lesz, azt most annyira nem vállalná az asszonnyal, viszont a Snétbergeren találkozhatunk. Őszintén nevettem és útrakeltem. Belépve a templomba megtapasztalhattam a zene gyógyító erejét.

Nem sokkal később a Snétberger-gyerekek kis koncertjén a magyar cigányzene újjászületését, hogy aztán a Snétberger szólókoncerten örömmel lássam, hogy a Palya-udvar telis-teli van.

Sétálva Kapolcsról hazafelé a sötét országút közepén egy csigával találkoztam. Éppen mászott át, engem meg csak nem vettek fel, hiába stoppoltam. Megfogtam a csigát, kiraktam egy szép mohás részre, elbeszélgettem vele. Elbúcsúztunk, aztán hasonló tempóban hazasétáltam. Engem sem, őt sem ütötték el, viszont ragyogó sugarakkal felkelt reggel a Nap és szertefoszlottak az elmúlt napok sötét fellegei.

Weiner Sennyey Tibor