ZALÁN ELLEN - Prágai Tamás verse
a búlepte Zalán, Alpár ura, gondba merülten,
s közben máshol jár forgása eszének
PRÁGAI TAMÁS
ZALÁN ELLEN
Fragmentumok egy Vörösmarty-töredékhez
hajnalban zagyva álom
szívdob: dön dön döng döbbent
negyven elmúltál vén csont öreg vagy
döbbenet dobol a szívben
homályban tesz-vesz rakosgatsz
keserű szájíz állott hagyma
elkavart dolgaid megszagosodnak
fasírt a kredencen kint feledve
hogyha: akkor miért nem úgy van?
ha nem: miért soha nem is lesz?
betette a kaput döngve
a hagymaszagban valaki itt felejtett
---
dobok döngése dobbanat
kürtök kurta kukurikúja
fel! fel! vitézek! - riad
kredencen az ébresztő óra
---
„Napjaid oly szomorúk, mint* régi fasírtban a hagyma,
megszagosodva hever, kint hagytad a konyhakredencen,
nincs szem előtt, fedted egy konyharuhával, ámde
el sosem éri a hűs és enyhet adó jégszekrényt –
ráfanyalodsz majd, bánatnak eredve fogyasztod
megszikkadt kenyered mellett, rágod maradékát,
ínségben, idején havi kosztpénz megszoritásnak,
víz közüzemdíj megfizetés hős bajnoka, meddig
szenveded a rabló magyaroknak terjedezését?”
Tallóz, tesz-veszeget és egy fali csap közelébe
szennyes edényt helyez el, indul mosogatni morogva,
több napi foltját eltüntetni a hétközi szennynek
a búlepte Zalán, Alpár ura, gondba merülten,
s közben máshol jár forgása eszének, konyhai,
hőbölygésben erős árnyát magaismeretének
durván szennyes lé: alpári beszéd özönével
önti nyakon – s titkon voksot neki ad, maga ellen:
sírja a nyugdíjas tempót, kocsit és pihekönnyű
munkát vissza, és vele biztos, állami légkört,
munkaidő lassú teltét kávészünetek közt,
megtakarításnak államtakaréki betétjét,
hét végén pihenőtelket, nyaralót Tisza mellett.
Fel sem éri talán, hogy ellene mily had készül
újabb és nagy idők forrongó kútfeje mentén,
sejt, de nem ért, nyilait rosszindulatának árnyak
foltja felé lövi el: hőzöng, nem látja a célt még,
rest utcára vonulván rablót tiltakozással
megfenyegetni; s ha jő: üdvözleni újat, a szépet;
eszmét, mely új kor aranyos szövedékét bontja
tündérfátyolként teregetvén pannoni tájra.
„Agg, nem látod a célt, híg konyhai ködben bongasz,
rádiód megszoritás, válság és pénzügyi krach rossz
hírét gyúrja agyad elzsibbadt rostja közé, de
az nem rakja a kép szétszórt mozaikjait össze...!
El vagy veszve, amíg nem látod az újat, az embert,
őt, aki bátor, bölcs szóval feltárja a nyelvben
eltemetett rendet, szól: ez van, ez pedig nincsen,
emberi léptékű igazát feltárja a földnek.”
„Mit, no!” - így felesel. - „Ezt nem lehetett, mert...” Rámol,
konyhai polcai közt, villogva, csörögve vasában.
---
Jó lett volna, ha.
Nem így.
Máshogy, és talán máshol.
„Villogva, csörögve...”
Legalább lássanak.
De sajnos a sajtszagú esték
mellett nincs emberi alternatíva. Hősi
múlttal szemezni nem adatott meg ---
és be is látom, hogy nem adatott meg.
Pedig forr most is mustból
az idő vén bora, és lesz, aki feltülekedvén,
zengő poharát felcsendíti, és az örömnek
magafeledő hangján szólítgat csecsemőrózsaszínű jövőt:
de hogy az olyan lesz-e, ahogyan ma látom,
vagy látni remélem – olyan édes, pufók arcú, a csoda tudja ---
hull ki a mérték mindenből, amihez még mérni lehessen.
Nyugodj meg. Ha nem te, de utánad
„bátrabbak jönnek” - ezt tarts észben, tarsd meg téli reménynek,
majd jönnek ők, akik
párduckacagányukat perlik hősi múltunktól vissza.
---
benned bánatot eszem
ételem helyett
kérlek
ints meg
testem és vérem
bor és kenyér színében
hadd találkozzam
veled
régen
feledett
régi
isten
*A szövegben dőlt betűvel szedve Vörösmarty Árpád Zalán ellen című töredékének részletei szerepelnek.
