A HOLTÁG MELLŐL – Rónai-Balázs Zoltán versei

Láttál már ezt-azt
és messze még
az éhhalál, el se jön,
valamit kitalálsz
úgyis.

RÓNAI-BALÁZS ZOLTÁN

A HOLTÁG MELLŐL

Anzix a házból, ahol

A ház, ahol csontból van a hús,
húsból van a lélek
és lélekből a semmi,
ott áll még, ahonnan jöttem.
Követ, mindig hátrébb egy kicsit:
követem magam, mindig hátrébb egy kicsit.
Mert abból vagyok én,
belőlem a gondolat
és gondolatból a nem tudom
(egy szép, fehér lap talán,
nadírszerű, félelmetes:
tabula ráza).
Nem kell nekem kereszteződnöm,
hogy meghitt legyek és gyermek.
Hogy gyerekem legyen,
nem kell nekem kereszteződnöm.

Anzix az égből

Láttál már ezt-azt
és messze még
az éhhalál, el se jön,
valamit kitalálsz
úgyis.

Repülő vagy,
menet közben
töltenek tervek, tapasztalás,
konyhák, kocsmák, munkahelyek
változékony légáramain
úszol, fenségesen, távolin
annak aki lent figyel vágyódva,
ragyogó szárnyaid.
Csakhogy fönt kopott ersztékeiddel
nyöszörögsz eltitkolhatatlan, és félsz,
és rángatnak a turbulenciák,
és elkopik lassan minden hasonlatod.

Anzix a holtág mellől
(az opportunizmus megkísérti a költőt)

A fákon még zöldek a levelek,
még éget a nap, míg a ladik
siklik a magyar holtág vizén,

de mégis csak szeptember közepe van.
Este hűvösek a lámpák gömbjei a parkban,
és magányos utakra indulnak a lódarazsak.
A végesség hideg ujjai már kitapogatnak.
Szeretném megtagadni tegnapi gondolataim.

Folyóparti anzix

Állok elbaszásaim lobogó szelében.
Mintha egy folyó partja lenne.
Kísértethangok és táj,
gyár, csillogó termek.
Beomlott magán-mitológiák
kristály téglái repülnek,
a felgyorsult idő viharát
állom és egyidejűnek
érzem mindenem.
Minden: volt és mind jelen,
és nincs jövő, mint egykoron,
a folyó van és túl: korom.
Hát itt vagyok, de ott leszek,
mint általában emberek
szoktak lenni itt, meg ott,
előbb itt, aztán meg ott,
az önszelemben és dülöng
e széltől bennem valami,
ami fontos most is, nagyon,
csak nem tudom kimondani.

Humán anzix

Minden humán letisztul
homogénná, embertelenné.
Jöjj el, modern misztikum,
emelj fel még semmilyenebbé.

Lennék, ami nem lehettem,
gazdag Krisztus luxuskereszten.
A múltam már újraszántva,
akadna számtalan barátja.

Atyám, én komolyan beszéltem,
úgy ellógnék egy Mercedes-jelen.
Szeretnék egynapos toposszá válni,
aztán jöhet a Végtelen.

A versekhez Szőke Erika Lótusz, malacfülek és Időhúzás című műveit társítottuk.