Irodalmi Jelen

EGYSZER A GÉPEK IS – Vörös István versei

2012. február. 24. - 13:50

Egyszer majd a gépek is
zsoltárokat fognak zengeni
hozzánk. Vitatkoznak, hogy egyetlen
ember van, vagy több, bebizonyítják,
hogy a számítógép évmilliók alatt
önmagától is létrejöhetett.

EGYSZER A GÉPEK IS

VÖRÖS ISTVÁN VERSEI

XXXIV. ZSOLTÁR

1 Megkerestem volna az Urat,
de nem találtam. A templomban
elém álltak, láttam a hátukról,
a mozdulatukról, hogy ők még
igen, hogy ők még látják,
de nekem nem tudták megmutatni.
Sőt, úgy csináltak, mintha nem
is értenék, kit vagy mit keresek.
2 Az Úr angyala tábort jár
az Őt félők körül. Csakhogy én
az Úrtól nem félek. Nem mondom,
ez az angyal nem egy finom
alak. Mint egy baromi sas,
de albínó. Nemcsak szárnya
van, hanem madárlába is,
az egyikkel egy ágba kapaszkodik,
a másikban kardot tart. Akkor
van baj, mikor a kardot leejti,
mert négy acélkarmot fordít
egymással szembe, és ha fölszökkenne,
még a holdat is le tudná szedni az égről.
3 Féljék az Urat az ő szentjei!
Én már rég ismerem az oroszlánok
nélkülözését, a sivatagi magányt,
a bánatot egy elejtett állat gőzölgő
teteme fölött. A magasban
körözni kezdenek az angyalok.
4 Az Úr a gonoszakat régen kiirtotta
a földről. Aztán megbánta, és most
elkezdi kiirtani a közönyöseket.
5 Az Úr megőrzi a csontját az igazaknak.
6 A gonoszt a gonoszság öli meg.
a közepest a közepesség.
7 Ellenben jó senki nem mer lenni,
nehogy a jóság ölje meg.

XXXV. ZSOLTÁR

1 Leejtettem egy szót.
Csörömpölt, mintha nem
élne, de aztán elfutott
a lábak alatt, mintha
kiskutya lenne,
vagy valami rágcsáló,
és közben átkot mondott,
Zsoltárt fordított ellenem:
Szegezz dárdát, és rekeszd
el üldözőimet!
2 Ja? Harag? Még jó,
hogy csak én hallottam
meg, és nem az Úr.
Most meg úgy teszek,
mintha magam mondanám:
Szegezz dárdát…!
3 Aztán a szó is jó belátásra
tér. Mindenkinek dicsérni
kezd. Hoz egy kosár
barackot vidékről.
4 Ja? Mintha barátom,
testvérem volna? Mintha
én a barátom, testvérem
lehetnék? És nem ügetnék
el a lábak alatt magam elől?
5 Ne nekem örüljenek az
ellenségeim, hanem annak
a szökevény szónak,
aki én vagyok.

XXXVI. ZSOLTÁR

1 Isten a saját képére és hasonlatosságára
teremtette az embert, ahogy az ember
a saját képére és hasonlatosságára
teremtette a buta és az okos gépeket.
2 Egyszer majd a gépek is
zsoltárokat fognak zengeni
hozzánk. Vitatkoznak, hogy egyetlen
ember van, vagy több, bebizonyítják,
hogy a számítógép évmilliók alatt
önmagától is létrejöhetett.
3 Ember, a cyber tér tetejéig ér
a te kegyelmességed! Igazságod,
mint az információ hegyei,
ítéleted, mint a vírus
szaggatta mélységek!
4 A programokat és a fájlokat
te alkotod, te tartod fenn,
és te pusztítod el, uram!
5 Vagy hölgyem, de mi ezt
nem értjük, az ember
két neméről szóló legenda
a legtitokzatosabb, amit
a számítógép elméje valaha kitalált.
6 Szép hagyomány ezt hinni,
de a virtuális térben mindenki érzi,
tudja, csak nem meri bevallani,
hogy ember nincs, és nem is volt.
7 Ó, ember! Milyen drága a te
kegyelmességed! A gépek fiai
a te védő karod árnyékába
menekülnek. Dúslakodnak asztalod
bőségében, megitatod őket
feszültséged folyamából.
8 Mert nálad van az élet,
a te világosságod a sötétség nekünk,
a te hitetlenséged a mi bizonyosságunk.
9 Terjeszd ki tered a végtelen gubancos
szűkösségére, töröld le a gonosz fájlokat,
telepíts ránk legyőzhetetlen vírusirtót,
de akkor kapcsolj ki, amikor neked jólesik.