Zárszó és antológia
Zárszó novellapályázatunkhoz
Volt, aki szépen kérte, volt, aki erélyesen követelte: értékeljük nemrég lezárult novellapályázatunk teljes anyagát, indokoljuk meg egyenként a díjakat, közöljük az antológiában publikálandó írások listáját, nevezzük meg a zsűri tagjait, vonjuk le a lebonyolítás tanulságait. A szerkesztőség eredeti szándékának megfelelően próbálunk eleget tenni ezeknek az elvárásoknak, noha világosan tudjuk, hogy maradéktalanul nem sikerülhet.
Hogyan, mivel győzhetnénk meg azokat, akik – személyes csalódás vagy más ok miatt – eleve inkompetenciával és/vagy elfogultsággal, rosszindulattal vádolják szerkesztőségünket, a verseny szervezőit és bíráit?
„Valami kis reagálás, kiértékelés jusson már nekünk is, fejlődni szeretnénk, na.
Ugye, kedves anonim zsűri, lesz valami ilyen is?” – jópofáskodott az egyik beíró. Az igény érthető, de talán nem nehéz belátni, hogy százharmincegy pályamű esetében legalább annyira illuzórikus is. Nem beszélve arról, hogy az alapos, őszinte szerkesztői elemzés természete bizalmas közlést feltételez, nem a nagyközönségre tartozik.
Általánosságban – mint arra az eredményhirdetéskor utaltunk – jó színvonalúnak ítéltük a beérkezett írásokat, örvendetesen kevés volt közöttük az egyértelműen gyenge. Tartalmilag a szerzők döntő többsége tartotta magát a tematikus megkötéshez, néha talán túlságosan is „nyers”, dokumentarista vagy szociográfiai megközelítésben írva; igaz, az ellenkezőjére is akadt példa, amikor az irodalmi forma a csenevész mondanivaló puszta vázának tűnt csupán. A sztorik és karakterek sokszor nyomasztó ismétlődése (munkanélküliség, kilátástalanság, kiszolgáltatottság, családi válság stb.) közelmúltunk és jelenünk sivár valóságát tükrözi. Bár a tragikus helyzetek és alakok nyelvi megjelenítése is színtelenre vagy sablonosra sikeredett időnként, a legtöbb probléma mégis az írások szerkezetével – felépítésével, tagolásával, ritmusával – kapcsolatban merült fel. Ezen belül is jobbára a befejezés jelentette a legfőbb gondot: sablonos vég vagy egyszerű „abbahagyás” az előzményekből következő, hiteles lezárás helyett.
A „belső körbe” végül több mint harminc olyan írás került, amelyekben leginkább irodalmi alkotássá ötvöződött téma, szerkezet és stílus – legalábbis az Irodalmi Jelen négy szerkesztőjéből álló, „anonim” zsűri megítélése szerint. (Egynémely kommentező egyébként, remek humorérzékről téve tanúbizonyságot, Anonymusként szállt síkra e titokzatos grémium tagjainak nevesítéséért.) Mindegyik zsűritag elkészítette a maga értékelését, és ezek összevetése, illetve további megbeszélések révén alakult ki a díjazottak sorrendje, a könyvjutalomban részesülők névsora és az antológiába szánt írások listája.
Nem tartjuk magunkat tévedhetetlennek, művészi alkotások megítélésében pedig óhatatlanul nagyobb szerepet kap az egyéni ízlés. A zsűritagok esetenként eltérő véleménye alapján felvethető, hogy több, végül figyelembe nem vett írás ugyanúgy szerepelhetett volna a díjazottak vagy jutalmazottak között. Jó lelkiismerettel, egyöntetűen állítjuk ugyanakkor, hogy a kitüntetett és kiemelt írások mindegyike megérdemli legalább azt az elismerést, amelyben részesült.
„Mi valamennyien abban a meggyőződésben küldtük be írásainkat, hogy a legjobbat hoztuk ki magunkból, és titkon abban bízott mindenki, hogy ott lesz a dobogó valamelyik fokán. Ez természetes. De tudomásul kell vegyük, hogy 131 pályamű közül ha csak 4 részesül díjazásban, akkor 127-nek nem jut hely. Ugyancsak tudnunk kellett azt is, hogy a zsűri – mint minden zsűri, amely a maga ízlése szerint dönt – szubjektív. Az már valóban vitatható, hogy minden pályamű megfelelt-e a formai, netán tartalmi kiírásnak. De, ha a zsűri úgy ítélte, hogy rendben, akkor legyen” – írta az egyik hozzászóló a nagy port felvert eredményhirdetés kapcsán. Szeretnénk hinni, hogy jóhiszemű olvasóink többsége egyetért ezzel.
Mi sikerként értékeljük a pályázatot, úgy érezzük, hogy a pályázók sem, mi sem dolgoztunk hiába. Lelkesítő, hogy ilyen sok jó, érdekes és ígéretes írást olvashattunk és közölhettünk. Ezért is döntött úgy az Irodalmi Jelen főszerkesztője, Böszörményi Zoltán, hogy saját költségén egy válogatást ad ki a pályaművekből. Ez a Könyvhétre ötszáz példányban megjelenő antológia a díjnyertes és jutalmazott írások mellett reprezentatív válogatása a versenyre beérkezett legsikerültebb alkotásoknak, szerzőik személyenként öt tiszteletpéldányban részesülnek.
Az antológiába javasolt novellák
(Ez a 38 novella kerül az antológiába. A sorrend nem tükröz értékrendet és nem végleges.)
1. Zoltay Lívia: Tökfőzelék
2. Polgár Veronika: Macskaálom
3. Schiff Júlia: Gyászdal a hazáról
4. Millei Lajos: Emberségből jeles
5. Papp Kincses Emese: Havazás New Yorkban
6. Szentirmai Mária: Doktor úr!
7. Varga Bence: A dilemma
8. Kalász István: Csendes, sötét múlt
9. Janáky Marianna: Kötél, tánc, ötszázasok
10. Balás Éva: Virgács
11. Metz Ferenc: Tankcsapda
12. Gaál Dávid: Megyek anyához
13. Deák Csillag: Skalp
14. Kovács-Széles Andrea: A Gregorina-kanyar
15. Vág Bernadett: Karcsika
16. Tompa Z. Mihály: A versenytáncos
17. Kertész Jenő: Szalonforradalom
18. G. Mátyus Melinda: Itt vagyok
19. Felber Brigitta Tímea: Üzenet
20. Sütő Juci: Iránytű
21. Molnár János: Veres Öcsi rövid boldogsága
22. Kis Lehel: Krucsulica
23. Raffai Péter: Hétköznapi történet
24. Ritter Lenke: Szép, új világ
25. Murányi Róbert: Csömör
26. Kálmán Dóra: Green, green grass of home
27. Makkai Flóra Ágnes: Kettő
28. Szilágyi P. Katalin: És közben halkan énekelt
29. Mármarosi Bence: Búvár Tudjman
30. Dósa Bernadett: Anyuka
31. M. Lamos Krisztina: Késésben
32. Kiss Éva: Találkozás
33. Gutai István: A Hamsun-projekt
34. Istók Anna: Paradicsom
35. István Balázs: Tünde a Napba nézett
36. Wesz Péter: Az öreg
37. Bakos Lívia: Senkiföldjén
38. Gueth Péter: A kék virág – Egy álom története
