A latin Micimackó atyja – 40 éve halt meg Lénárd Sándor
Lénárd Sándor, akit Karinthy Ferenc az utolsó humanistának nevezett – és máig ez a legtalálóbb jellemzés, amely a tudós-íróról született – életművében eggyé vált az orvoslás, a zene, a nyelv- és történelemtudomány, a természet szeretete. E különleges gondolkodó és alkotó április 13-án hunyt el negyven éve.
Lénárd Sándor, akit Karinthy Ferenc az utolsó humanistának nevezett – és máig ez a legtalálóbb jellemzés, amely a tudós-íróról született – életművében eggyé vált az orvoslás, a zene, a nyelv- és történelemtudomány, a természet szeretete.
A latin Micimackó atyja
– 40 éve halt meg Lénárd Sándor
Lénárd a sejtjeiben hordozta, hogy emberi kultúránkban a tudománynak és a művészetnek közös a gyökere. „Szakbarbárosult korunkban már-már kihaló állatfaj” – folytatta róla szólva Karinthy, s még ha az ifjabb Karinthy írta is róla, hol volt még csak pár évtizede is az információs társadalom, a keresőprogramok, a másodperc töredéke alatt elérhető tudás…
Lénárd ma minden bizonnyal korszerűtlen lenne. A fejben felhalmozott műveltség unpraktikus dolog. Ha a média „meg akarná csinálni”, nekiszegeznék a kérdést: döntse el, hogy világhírű belgyógyász akar lenni, vagy zongoraművész, sztáríró vagy költő, de ez így együtt úgysem fog menni. Hogy egy brazil faluból latinos levelezőtársakra talált, akiktől az őserdő mélyére latin nyelvű leveleket hozott neki a postás: ez meg egyenesen kacagnivaló lenne ma, ölünkben notebookkal, fejünk körül lebegő WiFi-vel. Lénárd megcsinálta, mindezek nélkül. Hogy hogyan került az őserdőbe?
1910-ben született, még tízéves kora előtt a család átköltözött Ausztriába, Lénárd itt szerzett orvosi diplomát. Az Anschlusst követően elmenekült Olaszországba (ezzel a históriával kezdődik az Egy nap a láthatatlan házban), és itt élt 1951-ig. A Római Magyar Akadémia orvosa volt, fordított, zenélt, verset írt. Az olasz kultúrához és a konyhaművészethez szellemnek és gyomornak ínycsiklandó forrás a Római történetek és a Római konyha. Ez utóbbi páratlan szakácskönyv, művelődéstörténeti íz-almanach. 1951-ben az író kivándorolt Brazíliába, ahol megnyerte a brazil televízió rendezte Bach-kvízt, és a díjból felépített egy kis kunyhót a zöld „dzsumbujban”, amit a buja növényzettől szinte nem is lehetett látni. Művelte a földet, termelte-gondozta a növényeket, gyógyította és latinul tanította a hozzá látogató őslakosokat, akik között hamar híre ment, hogy egy magányos doktoré a „láthatatlan ház.” Erre utal a műve címe is, és erről az időszakról szól a Völgy a világ végén is. És 1960-ban jelent meg az a mű, ami meghozta ismertségét: a Micimackó latin fordítása.
Lénárd soha nem írt fikciót: életét és tapasztalatait dokumentálta műveiben, de semmi sem állt tőle távolabb, mint a száraz esszéisztikusság. Soraiból a tudós megfontoltsága, az öregedő férfi élettapasztalata, a világjáró kalandorsága, az üldözött rezignáltsága és az életet szerető író humora köszön vissza – így együtt. Nem tudott unalmas lenni.
1972. április 13-án halt meg egy szívinfarktus következtében. Temetésén ott volt a brazil falu, Dona Emma minden lakója. Sírja körül azok a fenyőfák állnak, amelyeket maga ültetett. Azóta hatalmas, csodás fenyőkké nőttek. Lénárd Sándor negyven éve nyugszik árnyékukban.
Laik Eszter
