„Felfénylő pillanatokban átlényegül” – Győrffy Ákos bemutatója

KÖNYVHÉT

Győrffy Ákos Haza című, az idei Könyvhétre megjelent esszékötetének bemutatóján Király Levente beszélgetett a szerzővel a Nyitott Műhelyben.

„Felfénylő pillanatokban átlényegül”

Győrffy Ákos legfrissebb könyvének időben első írásai még a korábbi Magyar Hírlapban jelentek meg. A kötet – középső szövegei alapján – lehetne akár novellagyűjtemény is, a közrefogó írások viszont inkább esszék, ezért esszékötetről beszélhetünk – mondta el bevezetőjében Király Levente, a Magvető Kiadó munkatársa, akinek, miután végigolvasta, kétsége sem volt afelől, hogy a kockázatos, bátor cím pontosan illik a kötethez.

Győrffy Ákos a címválasztásra reflektálva elmondta, hogy szerinte az ember azért van itt, hogy az otthonát megtalálja, valójában azonban egyfajta elszakadásról van szó. A Börzsöny számára megfogható földrajzi környezet, de a tájhoz való mélységes kötődésétől szabadulni is próbál, mert a túlságos ragaszkodás egyfajta érzelgősséghez vezet. Mint Király Levente megállapította, a cím kettős értelmű: otthont is jelent, de azt is, hogy úton vagyunk hazafelé. Érthetjük-e mindezt úgy, mint felhívást meditációra?

Győrffy szerint meditációról nincs szó, ennél a szövegek zaklatottabbak, és egy Krasznahorkai-mottót idézett: „Az egyes szám első személy használata nem azt jelenti, hogy: én”. Az átkelés, az átjutás egyik partról a másikra viszont központi motívuma a könyvnek. Ahogyan a kötet egyik írásában útközben meghal az, aki az egyik partról a másikra úszik át, áttételesen ő is meghalt ebben a könyvben.

Király Levente úgy gondolja, nem kell különösebben ajánlani a könyvet, mert már az első pár mondat belevág a sűrűjébe. A mai irodalomban erősen tematizált test itt folyamatosan a léleknek a testre ható munkájában jelenik meg. Amikor a hős gyermekként a kútba néz, nem Narcissus története elevenedik meg, hanem ez a kérdés merül fel: ki is ez, akit látok? Ha meghalt a könyvben, az elején meg is született. Vajon hogyan építkezett Győrffy a kötetben: forgácsokból született az anyag, vagy egységes elgondolás nyomán?

A válaszból megtudhattuk, hogy a legkorábbi írás nagyjából tíz éves, és nem azzal az igénnyel született, hogy később egy kötet része legyen. A művek sora évek alatt állt össze: az író addig húzta, rostálta, alakította az írásokat, míg felfűzhetők lettek. E közös szál a központi téma, az alaphang: nem tudom, miért vagyok itt, mi dolgom van? Lepottyantottak, és van egy fal, amely nem enged át az egészhez. Nem ez az otthonom, átmeneti az ittlét.

Király Levente az ismerős érzésre Földényi F. László sorát idézte a fülszövegből: „Saját ismeretlen énjének szegődött nyomába, hogy megtapasztalja annak idegenségét”. Az író úgy személyes, hogy nem személyeskedő, mintha valamilyen mitológiából építkezne. Eckhart mester, Hamvas Béla, Jacob Böhme sejlik fel a háttérben. Győrffy Ákos hozzátette: nincs recept, de úgy gondolja, az ember mintha több lenne, mint aki gyarlóságában itt van.

A külső-belső táj, a természet nem a rousseau-i értelemben fontos a szerzőnek, az eredeti természet kegyetlen tud lenni. Győrffy Ákos szerint határozott élettervvel kell rendelkeznie annak, aki a természetközeli életmódot választja, mint ahogyan ő egy erdő mellett él a házában feleségével és kisgyermekével. A természet nem romantikus elem. Önmagában álló rendszer, amelynek nem lát a mélyére az ember – ha megpróbálja, első reakciója a rettegés. Nem szép, de fenséges, és ez a kegyetlent is magában foglalja. Ez nem az anyaöl, bár nem is ellenség, és felfénylő pillanatokban átlényegül csodálatossá. Király Levente Tarkovszkij hóesését említette, mint a megbocsátás metaforáját, és a Nosztalgia című filmből a templomot, amelyet visszafoglal a természet, amely egyszerre fel is fedi és nem is önmagát.

A beszélgetés lezárásaképp Király Levente érdeklődésére Győrffy Ákos bevallotta, mostanában kevesebbet ír, inkább a zene foglalkoztatja, de már körvonalazódik benne egy következő kötet, amelynek az apropóját még nem árulja el. Az estet követően a Bajdázó zenekar muzsikált, előadásukat szerzői felolvasások tarkították, az est végén pedig sokan dedikáltattak a frissen megjelent, először a helyszínen kapható esszékötetből.

Szöveg és fotók: Csanda Mária