Ha (első) kedd, akkor Irodalmi Jelen

HELYSZÍNI

A kellemes hangulat mellett új hagyományt is teremtett októberi lapszámbemutatójával az Irodalmi Jelen. Új szelek fújnak a lap háza táján, s ez nem csak a feltámadó őszi fuvallatokat jelenti, de egy-két konkrét változást is.

Ha (első) kedd, akkor Irodalmi Jelen

Kezdjük azzal, ami maradt: az érdeklődés és a helyszín. A Zsivágó, mint mindig, egy kicsit zsivajgó, de ez már szinte hozzátartozik a Jelen-estek hangulatához, amelyeknek része a jövés-menés, a borospoharak csörgése és a halkan morajló társalgás. Sokkal inkább baráti összejövetelek ezek, mint protokolláris felolvasások, itt szerzőknek és olvasóknak egyaránt módja nyílik a személyes találkozásra és beszélgetésre. A Jelen körül kibontakozott irodalmi életnek épp e vonását kívánják megerősíteni a folyóiratestekkel – derült ki Mányoki Endre, a lap vers- és prózarovatának vezetőjeüdvözlő szavaiból, aki a távol lévő főszerkesztő, Böszörményi Zoltán nevében köszöntötte a lap olvasóit és szerzőit.

Mányoki Endre Böszörményi Zoltán nevében is üdvözölte az olvasókat és szerzőket

Mint a szerkesztő elmondta, a rendszeres találkozásokkal a diskurzust kívánják beindítani, hogy hatására kialakulhassanak azok a „titokzatos hálózatok”, melyeknek befolyását az irodalmi életre nem lehet kellőképp értékelni. Az online térhódítása korában Mányoki egyfajta árral szembeni úszásnak értékelte a nyomtatott folyóirat megerősödését, aminek azonban különös jelentősége van. A lapszámbemutató esteknek az is célja – hangsúlyozta a szerkesztő –, hogy átmenjen a köztudatba: havonta megjelenik a kézbe vehető, nyomtatott Irodalmi Jelen. Elnézve a régi lapszámokat, igazán semmi szégyellnivaló nincs, vélte Mányoki; tartalmában bármelyik más irodalmi folyóirattal méltán összemérhetők az Irodalmi Jelen-példányok.

Ezúttal a legfrissebb, októberi lapszámot vehették kezükbe az olvasók, de a régebbiek közül is lehetett válogatni a Zsivágóban, ahol az egyik asztalt épp e célból terítették be a korábbi folyóirat-számok. A felolvasások később talán műhelybeszélgetésekké is alakulnak – vetítette előre a jövőt Mányoki Endre, de ez az est végi kötetlen beszélgetések szintjén már most megvalósult.

A legfrissebb lapszám

A felolvasások sorát Vesztergom Andrea nyitotta, pontosabban Hargitai Ildikó előadásában hallgathattuk meg a költő Kiterítve című versét, mivel ő maga nem szívesen olvassa fel saját műveit. Hekl Krisztinával többen most találkozhattak először, az esten az őszi lapszámban megjelent Rítus című novelláját hallgathattuk meg. Payer Imrének igazán nem okoz gondot versei interpretációja, sőt: ahogy megszokhattuk, előadóként is igazi élmény őt hallgatni. Felolvasott költeményei minden szempontból „verstörténésnek” minősültek: a Babelében a predeáli nyári IJ-tábor „olimpuszi” magasságú hegycsúcsát örökítette meg, melyet közösen másztak meg, a Fát ültetek mégis című versével pedig idén Quasimodó-oklevelet nyert.

Duett: Hargitai Ildikó és Vesztergom Andrea

Debreczeny György a maga egyszerre filozofikus és szarkasztikus hangját ütötte meg az esten felolvasott verseiben is, ahogy fogalmazott: a számmisztika és a szentháromság jegyében három mű mellett döntött. A versek után három novella kapott szót, pontosabban szerzőik: Deák Csillag az Italt! című szövegében (az őszi lapszámban megjelent Mézeskalács című írásától eltérően) ezúttal a sörnek osztott főszerepet, Gueth Péter pedig épp az IJ-ben megjelent nyitónovellát, a Nyári konyhát olvasta fel. Szőke Imre Mátyástól a „nagykorúaknak” ajánlott,  A bálna című elbeszélését hallgathattuk meg. S hogy a líráé legyen a zárszó, búcsúzóul Bora olvasta fel három versét.

Deák Csillag az italról olvasta fel novelláját

Bora egyébként az egyik emblematikus alakja annak az immár hároméves, Irodalmi Jelen-beli történetnek, amelyet Verstörténésnek hívunk: a Mányoki Endre alapította és szerkesztette rovat egy új szemléletű, élő költészeti folyammá alakult az évek során, sok új felfedezettel. Mivel azonban „kinőtte” eredeti funkcióját – vette át ismét a szót a felolvasások után Mányoki –, és már csak eszmeiségét, ideáját lehetett fenntartani az igencsak megszaporodott számú szerzővel, most ősszel megszűnik, de csak azért, hogy valami újnak adja át a helyét. Hogy pontosan mi is lesz ez az új, az olvasók hamarosan láthatják majd az Irodalmi Jelenben. Annyi bizonyos, hogy a kultúra három pillére a hagyományhoz, a valósághoz és az élő irodalomhoz való viszony, mint azt Mányoki hangsúlyozta az új rovatot beharangozván.

Bora is a rovat felfedezettje

S ha észlelhetők különbségek a nyomtatott és az online kiadás között, az sem véletlen – de ezt már Boldog Zoltán mondta el az est zárásaként. „Azon gondolkoztam, hogyan lehetne vagányan és elegánsan bojkottálni a lapbemutatót” – kezdte a szerkesztő, aki e két módban, a vagányságban és az eleganciában ragadta meg a különbséget a kézbe vehető és az interneten olvasható Irodalmi Jelen között. Mert míg „az online-ban arra törekszünk, hogy aktuális problémákat értékeljünk, például a publicisztika eszközeivel, addig a nyomtatott lapban elsősorban primer szövegek kapnak helyet” – fogalmazott Boldog Zoltán. A szerkesztő kitért az online folyóirat „vagányságfaktorának” egy fontos tényezőjére, a kommentekre is: a közelmúltban meghirdetett kommentíró-verseny a hozzászólások minőségét hivatott emelni. Technikai változás a lap felületén, hogy a kommentek egy kattintással elrejthetők vagy előhívhatók, így kéretlenül senkit nem zavarnak az olvasásban.

Az este a továbbiakban az élő, személyes „kommenteké” volt, és ezt a funkciót senki nem akarta kikapcsolni.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek az eseményről:

Szőke Imre felolvas, Rónai Balázs Zoltán a pultot támasztja

A szerzők is olvassák a nyomtatott IJ-t

Fentről nézve. Hegedűs János és Kántás Balázs

Payer Imre és a hallgatóság egy része