Műfajtalankodás, műfajalkotás

Milyen viszonyban áll egymással a nyomtatott és a digitális irodalom? Segítik-e az új internetes műfajok az olvasás népszerűsítését? A KULTOK II. konferencián hangzott el Boldog Zoltán előadása, ennek esszéváltozatát olvashatják. 

Műfajtalankodás, műfajalkotás

Bemész az újságoshoz, és kérsz egy irodalmi folyóiratot. A fenét!

Vársz néhány hetet, és elolvasod online vagy offline a cikket, mert négyszáz forint egy korsó sör, egy vonaljegy vagy egy húsos burek. Különben is, miért fizetnél azért a lapért, amit a Te adóforintjaidból nyomtatnak? Inkább vársz arra a honlapra, amely kisebb csúszással közli a cikket, hiszen az online kulturális médiát is nagyrészt a Te adóforintjaidból tartják fenn. (Még akkor is, ha valójában a Szerencsejáték Zrt. bevételéből fedezik.) Tehát inkább csak egyszer fizetsz a kultúráért, és még ki sem kell mozdulnod otthonról. Egy racionális tendencia vagy, bármilyen csúnyán hangzol is. Az online folyóiratok legnagyobb erénye a spúr magyar kultúrában a spúr magyar fogyasztónak a hozzáférhetőség.

Továbbgondolt könyvtest - Gretha Scholtz

(Forrás: http://grethascholtz.wordpress.com)

Ingyen megkaphatja az olvasó azt, ami jár. A kultúra azonban csak látszólag grátisz, valójában közterhek finanszírozta juttatás, ezért az online kulturális sajtó immár második évtizedében jogos lehet a kérdés: mit tudnak nyújtani az internetes médiumok a hozzáférhetőségen kívül? Az ugyanis egy kicsit kevésnek tűnik, hogy ugyanazt ingyen. Ráadásul sokkal szélesebb olvasóközönségnek, mert amíg a nyomtatott folyóiratok havonta 500-800 példányban jelennek meg, addig gyakran már az online folyóiratok napi látogatottsága meghaladja ezt a szintet. Tessék tehát leszámolni azzal a mítosszal, hogy az embereket nem érdekli az irodalom. A könyvtárban, persze, sokan olvassák a nyomtatott kulturális folyóiratokat, de a szám még ezzel együtt sem közelíti meg az interneten zajló kultúra- és irodalomfogyasztás mértékét.

Az online kulturális lapszerkesztés egyetlen esélye, hogy új műfajokat teremtve legitimálja saját létezését az adófizető (lottózó, totózó, tippmixelő, stb.) és kultúrafogyasztó olvasók előtt. Enélkül ugyanis csak a papírt cserélte üvegre, és semmit nem értett meg a körülötte zajló mediális változásokból. Az új műfajoknak idomulniuk kell a közeghez, amelybe integrálódnak, vagy amelyben éppen életre kelnek. Főként azért, mert a webkettő megszületése óta az olvasó maga is teremti a műfajt, és nem elégszik meg azzal, ha tartalmakat kap. Maga is a tartalom részesévé, alkotójává válik, és ez az igen hangzatos közhely már elindított egy erős műfaji átformálódást.

A webkettes kritika

A műfaj átalakulása az egypontnullás weben megjelenő folyóiratokban elkezdődött. Például az Irodalom Visszavág hasábjain, amely fénykorában, 2003 és 2006 között jelentősen átformálta a magyar kritikaírás hangját. Ez főleg abban az attitűdváltásban mutatkozott meg, amely értékítéletet kívánt mondani egy-egy műről az elemzés és a bemutatás helyett. Az értékelő kritika még ma is gyakran kuriózumnak számít, mint ahogy egy-egy kemény hangú helyszíni tudósítás, beszámoló, riport is, amely kiemeli az adott rendezvény erényeit és gyengeségeit. Ilyen oldal volt több mint egy évtizeddel ezelőtt a Terasz.hu is, amely többek közt a ma már mindenki által ismert Karafiáth Orsolya kulturális kommandójával elég pikírt hangnemben beszélt egy-egy könyvbemutatóról, felolvasóestről. Az egypontnullás webes világban tehát megszületett a revizori szerep és az értékelő attitűd, amely saját, egyáltalán nem finomkodó irodalmi nyelvét is kezdte megtalálni.

A webkettes világban tovább formálódott a műfaj, hiszen az üvegen való olvasás technikai feltételei és az online folyóiratok szélesebb olvasóközönség felé nyitása új formát és nyelvet követelt. 15-20 oldalas, tudományos nyelvezetű, tanulmányszerű írások hamar leszűkítették volna az olvasóbázist. A szakma beavatottjainak nyelve visszaszorult, akárcsak a terjedelem; a legtöbb online folyóiratban egy szöveg maximum 10.000 leütés körül mozog. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy minél hosszabb egy szöveg, annál kevesebb az olvasására szánt idő. Azaz a hosszú cikkekre az olvasó rákattint, elidőz egy darabig felettük, majd pedig szörföl tovább.

A változás egyik fő oka, hogy a kritikákat közreadó felületeken az olvasó is szót kap, hozzászólásaiban pedig kifejti a műfajjal szembeni elvárásait. Ezeket leegyszerűsítve ő csakis arra szeretne választ kapni: a könyv jó-e vagy sem? Elolvassa-e, kikölcsönözze-e, megvegye-e? Ezután következik a másik kérdés: miről szól az ajánlott vagy nem ajánlott olvasmány? Minden más csak ködösítésnek tűnik neki. Egyértelmű ítéletet vagy konkrét iránymutatást vár, hogy meghozza döntését a műről.

A webkettes kritika jellegzetessége, hogy a vizsgált szöveggel együtt maga az értékelő írás is megméretik. A szerkesztő és a recenzens így kénytelen tekintettel lenni az olvasókra, akik a nicknév mögé bújva maguk is gyakorolják ítészi jogkörüket. Nyilvánvalóan nem lehet az összes elképzelt elvárásnak megfelelni, de a hozzászólásokból és egyes oldalakon a cikkekre adott pontszámokból körvonalazódik az olvasók véleménye.

A webkettes kritika tehát rehabilitálta magát az olvasót, az olvasó pedig rehabilitálta magát a műfajt. Szót kér, és ha nem kap, akkor is megoldja. A kritika műfajának „webkettesedését” ugyanis nem gátolja az, hogy jelentős állami támogatásokban részesülő folyóiratok kizárólag offline formában (például PDF-formátumban) közlik nyomtatott tartalmaikat. Az olvasó a közösségi oldalra másolva megteremti a kommentelés lehetőségét, és így a recepciótörténet folytatódik a „beszélt írott nyelviség” közegében. Azaz megindul egy közösségi háló által behatárolt párbeszéd, amely nagyon hasonlít a kocsmaasztalok intenzív eszmecseréjéhez. Itt akár a recenzens vagy a vizsgált mű szerzője is megszólalhat a metaforás manír elhagyásával. Gyakran alakulnak ki fékevesztett viták, melyek néhány elszánt archiváló nélkül egy-két héten belül elenyésznének az éterben. Hatásuk azonban, akár a kocsmaasztalnál folytatott beszélgetéseké, sokáig él tovább, hivatkozási alappá válhatnak.

A másik tényező, amely egy szerkesztő szemében befolyásolhatja a megjelenő recenziók, kritikák közlését: a mérhető olvasottság. Bár az állami támogatások rendszere kényelmessé teheti a fogyasztókról gyakran megfeledkező redaktorokat, legtöbbjük mégis olvasókat szeretne. Így az olvasói ízlés nemcsak a hozzászólások közvetlenségével és kíméletlenségével, hanem a látogatottsági adatokkal is hozzájárul a műfaj alakulásához. Tehát a minőség nem a szakmai elvárásoknak való megfelelésen alapul, hanem az olvasóközönség elégedettségén. Amire sokan kattintanak, az folytatandó. Amire kevesen, annak közlését át kell gondolni. Ami több száz lájkot kap, az sikeres. Amit kevesen tetszikelnek, annak további közlése megfontolandó. Hiszen – ne feledjük – a lájkok alapján az olvasó is következtet egy-egy lap, rovat, cikk olvasottságára.

„Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy el...”

(Forrás: asolitarypassion.blogspot.com)

A kritika azért is kaphat kitüntetett szerepet az online világban, mert a metaszövegek korát éljük. A vers és a próza általában kevésbé olvasott és kevesebb hozzászólás kapcsolódik hozzá, mint egy-egy recenzióhoz, helyszíni tudósításhoz, esszéhez. Az olvasó ugyanis metaforák és történetek helyett véleményt vár, amely saját jelenére vonatkozik. Véleményt, amellyel ütköztetheti a sajátját, és kíméletlen hangú revizorként, a műfaji átalakulás motorjaként ő is ott áll az ítészek mögött.

A könyvtrailer

A véleményalkotás kényszeres gyakorlata mellett az olvasás egyre inkább nemolvasássá válik. A mozgókép idomította olvasó látszólagos kényelmét szolgálva megszülettek azok a videóműfajok, amelyek látogatottsága ugyancsak azt bizonyítja: a szélesebb közönséget is képes megszólítani egy-egy irodalmi mű – ha feladja írásbeliségét.

Ezek közül az egyik a könyvtrailer, amely a prae.hu és a József Attila Kör szervezte Jövőnéző Fesztiválon 2012-ben már megméretett. Sikerét pedig főleg annak köszönheti, hogy a népszerű magyar könyvkiadók (például a Magvető, a Libri vagy a Scolar) is éltek a műfaj adta lehetőséggel, marketingtevékenységüket ilyen irányba is bővítették.

Megfelelő fegyver az elbutulás ellen

(Forrás: www.chillinpanda.com )

A könyvek népszerűsítését megcélzó trailer látszólag egyike lehet azon műfajoknak, amelyek az online folyóiratok egyedi tartalmait bővítik. A mozgókép egyrészt elvezetheti a feldolgozott könyvhöz az olvasót, másrészt sajátos filmélményt nyújt neki. De a könyvtrailer becsapós műfaj. Amíg a Jövőnéző Fesztiválhoz kapcsolódó verseny az olvasókat mozgósította a műfaj gyakorlására, addig a szerzők, kiadók az adott könyv népszerűsítésének egyik lehetséges formájaként élnek a lehetőséggel. Tehát egy könyvtrailer megjelentetésével hasonló a helyzet, mint egy könyv részletének közlésével. Véleményformáló szerepe helyett hozzáférhetővé teszi az adott kulturális terméket, de amíg a rövid szemelvény egy szöveges mintát szolgáltat az adott könyvből, addig a mozgóképes összeállítás pozitív értelmezést ad. A műfaj tulajdonképpen nem az online kulturális folyóiratokhoz kötődik, hiszen nagyrészt nem szerzőik, szerkesztőik készítik a könyvtrailereket, hanem a kiadók. Az adott lap, ha nem vigyáz, egy marketingstratégia áldozatává válik. Az új műfaj születésének örömét beárnyékolhatja az ingyenes reklámfelületté válás. Az új álműfaj egy nagyon fontos és hasznos PR-termék. Az egyedi tartalom tehát valójában nem is saját, hanem egy szívesen közölt, látványos, effektekkel dúsított termékminta. Ahhoz ugyanis, hogy új sajtóműfaj szülessen az online térben, olyanoknak kellene készíteniük, akik nem egy-egy író, kiadó, PR-ügynökség megbízásából dolgoznak, hanem az adott lap önálló értékítélettel rendelkező szerzői. Addig viszont a könyvtrailer maximum magának a könyvkultúrának a reklámja – igen megtévesztő módon.

A mozgóképes könyvajánló

Némileg más a helyzet azokkal a könyvajánlókkal, amelyek értékelik és értelmezik a bemutatott kötetet. Ilyen például az Irodalmi Jelen Zoom vagy a Litera Most szólunk! című sorozata, amelyben a megszólalók minősítik az adott szöveget, kiemelnek egy-két fontos problémát a könyvvel kapcsolatban, utóbbinál pedig számszerűsítik is véleményüket. A több nézőpont ütköztetése és a véleményformáló szándék mellett ezek az összeállítások a nemolvasás kényelmét és a kézzelfogható értékítéletet is biztosítják az olvasónak. A személyre szabott tévézés korában azt is lehetővé teszik a művelődni kívánónak, hogy az olvasás élményét kiterjessze a tévézésre, és nemolvasva mégiscsak az irodalommal foglalkozzék. A metaszövegekkel az online irodalmi folyóiratok az olvasás előszobáivá válnak, és segítenek a döntésben. A döntés után léphetnek az olvasók a nappaliba, ahol a primer szövegeket leemelve a polcról beleolvasnak egy-egy verseskötetbe, vagy éppen kézbe vesznek egy-egy regényt. Az internetes folyóiratoknak tehát az lehet az egyik fontos szerepük a kultúraközvetítésben, hogy a számítógép előtt ülők eljussanak a könyvespolchoz. Még akkor is, ha onnan e-bookolvasójukat veszik kézbe.

Videóirodalom

A szerző előadásában videófelvételen elhangzó versek nem is műfaji újdonságuk miatt fontosak, hiszen a rádiózás kora után a közszolgálati csatornák is szívesen sugároztak verseket műsorzárás környékén. A videóversek főleg azt a folyamatot segítettek lezárni, amely a rendszerváltás után a középiskolai oktatás segítségével is próbálta megértetni az emberekkel: az író nem feltétlenül halott, hanem gyakran még élő és alkotó figura. Amikor kiderült, hogy a szerző kortárs, hús-vér ember is lehet, akkor az egyre inkább magazinosodó portálok fényképeket is közöltek róluk a velük készített interjúkban vagy attól függetlenül. Sokukból ikon és celeb lett, aki számos felvételen a saját hangján szólította meg a közönséget. Így a hanggal és képpel kísért jelenlét elősegítette a szerző rehabilitálását is, amelyet az 1990 után lejátszódó hermeneutikai fordulat igyekezett háttérbe szorítani. A szöveg a lényeg, létrehozója csak alkotásának díszlete – így lehetne összegezni a rendszerváltás utáni első évtized viszonyát az alkotókhoz. Majd a magazinosodással a költő, író személye is olyannyira érdekessé vált, hogy figurája újra felnőtt a maga teremtette szöveguniverzumhoz. A szerző rehabilitációja tehát az online kulturális újságírásnak köszönhetően az olvasó feltámadásával párhuzamosan ment végbe. Így a hang- vagy videófelvételen megszólaló alkotó maga is egyedi tartalommá lett. Az online irodalmi folyóiratok közel két évtized alatt a képriportokkal, videóanyagokkal a szöveg státuszának szintjére emelték újra a szerző személyét. Ennek egyik szélsőséges és vitatható megnyilvánulása volt az Irodalmi Jelen szépségversenye 2012-ben, amelyen a kortárs irodalom fiatal szerzői külsőségek alapján ítéltettek meg.

Fontos szerepük van az online sajtótermékek legitimációjában az irodalmi eseményekről készült riportfilmeknek is. Ezek ugyanis a jelenlét érzése mellett a megfelelő felületen ismét revizori szerepbe helyezik az olvasót. A havonta vagy negyedévente megjelenő, nyomtatott irodalmi folyóiratok nem közölhetnek több hetes késéssel beszámolókat, amelyek egyébként is tartalmaznák a tudósító értékítéletét. A kamerával rögzített riportok viszont lehetővé teszik, hogy az archivált anyag a recepciótörténet részévé váljék, és így az online folyóiratok egyfajta archívumként is működhetnek. Ez pedig egy olyan kiemelt műfaja számos irodalmi folyóiratnak, amely bemutatja az irodalmi diskurzus folyamatosságát, a kultúra jelenvalóságát, enyhítve az olvasóban a kirekesztettség érzését.

Egy megelevenedő történet

(Forrás: themusescircle.blogspot.com )

Konkjúzerek

Az online irodalmi folyóiratok tehát a könyvek legfontosabb bástyái, bár látszólag azt a vélekedést erősítik, hogy a Gutenberg-galaxisnak vége. A webkettes kritikák, a könyvtrailerek, a tudósítások, videóriportok és kamerával rögzített versek nemolvasással teremtik meg az igényt az olvasásra. Bázist jelentenek az olvasónak, ahonnan elindulhat a könyvesboltba, a könyvespolc felé vagy leadhatja rendelését az online áruházban. Ezért is kiemelkedően fontos, hogy az internetes sajtótermékek ne a nyomtatott lapszámok digitális változatai legyenek. Hiszen azzal nemcsak financiálisan verik át az olvasót, hanem megfosztják őt a tájékozódás és a véleményalkotás lehetőségétől is. Pedig csakis utóbbi által válhat világossá: az olvasó is a kultúra része. Most is éppen az vagy.

Boldog Zoltán