Tállya-Hegyalja, Lónyai Erzsébet nyomában - Vasárnapi levelek II/51.
Lónyai Erzsébet nyomában
Mit evett Badrakovszky Mihály az Oroszlányosban?
Badrakovszky, akinek csak újabban és csak vidékre szakadt pösti társaságban adám ki magamat, elsőnek pácolt kecskasajtot evett, zöldsalátával az Oroszlányosban, bizony igen víg, kedves, irodalomszerető emberek között. Ezt az egyszerű előételt hárslevelűvel öblíté, mely a Szirmay-kúria finom, száraz bora. Ezután rostonsült libamájat evett, grillezett almával, hagymalekvárral és házi kenyérrel. Röstölte kissé, hogy a házikenyér nem volt kellően átpirítva, ám bőven pótlá eme hiányosságot, az alma a máj alant, mely üde nedvességivel át- és átjárá, mint afféle ijfúi szerető érett babáját tavaszi éccakákkon. Ezt a házból való három puttonyos tokaji aszúval koronázta. Eztán jött csak a java! A marha bélszín szeletet kissé átsütve csak, még véresen, olyan erdei gombapaprikással evé, melyet a tállyai erdőkben gyűjtenek ügyes kuktalegények, miközben szőke kedvesük jár a fejükben. Eme elvágyódást Badrakovszky megérzé a gombában, s ezért igen örült a mellékelt juhtúrós puliszkának, amely felemelé a vágyakat az ágyékból a gyomortájra. De még nagyobb öröm volt az az istenes vörösbor, amely szeretett Arad-hegyaljánkról vala, s melyet a Minorita Birtok adá asztalunkra. Ez az úgynevezett „Papok Bora” Ménesi Kadarka volt, mely típusú vöröset Badrakovszky egynémely görögös éjszakáján, a cigánybárónéval, Luludival már több ízben ízlelheté, igaz szegszárdi kiadásban. Ottan ezt Badarkának hívják, s van is benne valami, mintha a szép magyar cigánylánykák huncut kacagása somolyogna az emberben midőn issza. Ej be szép álmokat is hozand egy palackkal ez a jó papoknak, s vidám görögnek egyaránt! Olyan ősi magyar borunk, melyet megbecsülni nem elég: inni kell! Ám kósza Badrakovszky bárónknak ez még messze nem vala elég, s desszert gyanánt tényleg csak egy kicsiny Csokoládé-trüffelt evett, melyet a borok királyával, ötputtonyos tokaji aszúval, tehát fanfárokkal küldé testibe. Ezután a szivarozó szobába ment, jóízűen megivá még pár pohárka arany nedűt, s visszovonulán magános szállásra ottan aranyost álmodá melyekben sok vala a delnő, s kevés a bújkálásra alkalmatos ritőd.
Hogyan találta meg a legendás költőnő Lónyai Erzsébet, vagy ahogy W. S. nevezte el Pscyhé emlékezetét és rokonait?
Igen kevesen tudják, hogy ha Tállya, akkor Lónyai Erzsébet. Ki volt ő? Psyché vagy Weöres Sándor? Hogy élt Tállyán? Valahol azt olvashatjuk: „A költőnő első versei 1808-ban, Tállyán, Halleréknál keletkeztek; tizenhárom esztendős volt ekkor. Kezdeti poézisével berepüli zsenge életét: Dajkálkodása Gabó testvéröccse mellett. Flörtje Csizmazia Isti-Pisti diák-fiúval. Francia nyelvtanulás, több rokonlánnyal együtt, egy sárospataki magán-iskolában, Novák Luca kisasszonynál, aki magát állítólagos francia ősei után Lucie Dupuy-nek nevezte. S az apjával újra felvett levél-kapcsolat; úgy érzi, hogy a szerencsétlent gyermekei magára-hagyták, elárulták. Szűzességének korai elvesztése, testvér-nénjének urával, Haller Gastonnal: "Sír a bimbó rósa, Sírj, bimbó rósa." S néhány hónap múlva megénekel egy elhajtott magzatot: "...sohse vólt, Álmodád, semmi se vólt..."
Hogy is hangzott az a szép vers, mely a szűzessége elvesztéséről szólt?
LA PLEUREUSE.
Irám tizen-négy esztendős koromban,
Tállyán, 1809. év, tavasz hava 3-dikán.
A rósa fán két rósa.
Virítt a nyilló rósa,
Sír a bimbó rósa.
Szóll a rigó: Te rósa,
Enyim vagy, nyilló rósa.
Sírj, bimbó rósa.
Katzag a nyilló rósa,
Sír a bimbó rósa.
Pompáz a nyilló rósa,
Sírj, bimbó rósa.
Lankad a nyilló rósa.
Szóll a rigó: Te rósa,
Nyillj-ki, nyillj-ki, bimbó rósa,
Enyim vagy, bimbó rósa.
Sír a bimbó rósa.
Ki-nyillt a bimbó rósa,
Sírj, bimbó rósa,
Sír a bimbó rósa,
Sírj, bimbó rósa.
Ez, s még nem egy Psyché verssel tarsolyomban jártam be Tállyát és környékét. Felmentem a Várhegyre, hogy belássam az egészet. Énekeltem, danoltam, botot vettem magamhoz, s úgy vándoroltam a hegygerincen végig. Egy vadászfiút találtam a kis pataknak partján, s erről meg az Isti-pisti vers jutott eszembe:
PATAK PARTTYÁN.
Patak parttyán, Isti Pisti,
Furulázz nekem!
Másik parttyán, Isti Pisti,
Fekszem meztelen.
Ne nézz ide, tsak oda,
Mert nints rajtam rokola,
Tsak fejembe korona,
Szóllyon hozzám furula.
Ki vagyok én, Isti Pisti,
A szép szerelem.
Hangulatkép az Oroszlányosban
Csizmazia István tanuló Úrnak szíves tisztelettel.
A Rongyva mentén, 1808 nyarán.
Aztán visszaértem a faluba, s bizony látnom kellett Tállyának romlását, hogy a szép házak mellett, annyi régi és értékes épület van odahagyva a pusztulásnak, hogy az ember szíve megtelik szomorúsággal. De azért van törekvés, s e törekvést értékelni kell, még ha néha nehézkes is. A sok, szép faszobor, a sétányok, borospincék, mind oly hangulatot adnak, melyet elvitatni nem tud még a sok pénzzel is, de kevés igényességgel felhúzott paloták. Ám ezen új házak kevésbé bántják az ember szívét, mint a központ, amely sok épületével, különösen izgalmas egységet alkotna, ha nem törné meg a szépséget a vaskorlát, s hulló romok. A tállyai jó ember, szép, és velem mindig és mindenhol kedves volt, derék, hegyaljai magyar, így joggal remélhetem, hogy e vidék még szép időket fog megélni, s aki a régi szépséget, s az eljövendő megújulást bele tudja látni egy faluba, továbbá nem veti meg a szép és nagy borokat, annak nyugodtan ajánlhatom Tállyát, hogy látogassa meg.
Tállyai templom
Kritikámmal is inkább csak építeni kívánom őket. Éppen ezért nem csoda, hogy szinte senki nem tud itt Psychéről, arról, hogy itt vesztette el szűzeséggét, s itt töltötte hegyaljai éveit. Kerestem is a Gastonék házát, s midőn a haranglábhoz értem, egy déltengereket megjárt vén kalózra akadtam, aki a nagy harangot húzta, minden nap háromnegyed tizenkettőkor. Ő mutatta meg, merre menjek, s a ma Baloghy kúriának hívott elhagyott kastélyt végül megtaláltam, mely éppen megfelelt képzeletemnek, hogy idehelyezzem Lónyai Erzsébet eszmélését. Midőn beléptem a dzsungellel körbevett belső kertbe, szép rokolyában, színesen és virágosan jöttek elém szebbnél-szebb leányok, s hegedűn nótázott egy vén cigány, majd egyikük azt kiáltotta nekem: Lashoi Tumaro Dyes!
E nagy kerti mulatság közepén ott találtam egymás mellett egy kis öregembert, s egy deli magyar huszárfiút, szép kackiás bajuszkával orra alatt. A kis öreg ott ült a fehér széken, s cigarettázott, a sok kicsi fűszál pedig mind ugrott, hogy ráhamuzzon. A huszárfiú megölelt majd felolvasta versét Psychéről, s csillogó szemekkel itták szavait a lánykák.
Tállyai Bacchus
Szerencsére én még dunántúli csavargásaim során közeli barátságba kerültem ezzel a legénnyel, így megkaptam e vers kéziratát, melyet levelem után a képekkel együtt most közlök is. A mulatságról minek is írnék többet? A költők között mint tízezer színes virág a pázsitos zöld szőnyegen, úgy forogtak a rokolyás lányok, és én dicsértem az Urat, és hálát adtam, hogy magyarnak születtem, s hazánk nyakában oly gyémántsor ragyog, mint Hegyalja, mely sorban az egyik legfényesebb éppen Tállya.
(Tállyai táj a Várhegyre menet)
Psyche
Szerelmes titkok mélyébe merülve
A szívem dobbanása: gondolat,
Töprenkedés! Hány költő elkerülne
Szerelmes hány megvetné gondodat!
(Ó mert a költő énekes szerelme,
Virágos búja, cifra szenvedelme
Csak tarka mása egyszerűbb valónak
Mely jobban fáj – mert nem szül dalokat)
(Erdő a Várhegyen)
Szerelmes titkok – kéjes Golgota!
Honában vágyom látni hév tüzét
S mielőtt ködhomályba oszlana
Kialvó lángját messze vetni szét,
Ahogy a mágus körbe széttekint:
Hatalmát tudva s hogy a hant alatt
A sírok rejtett titkát tudja mind
S érzi a régen elmúlt kínokat.
(Tállyai kút)
Holt szeretők szava amerre jár,
Mint árnyas vízben fürdő napsugár
Érzésük mélyre nem; felszínre vet
Múló csillámot csak a képzelet.
Ám én ki látok, új felavatott,
Kit ó szerelmek titka áthatott
A lélek nyelvén szólok önfeledten,
S a szenvedélybe törvényt olvasok.
Halld hát – de jaj, hogy szólni sem lehet
S a gyarló emberi ítéletet
Már hagyja szóm – míg, mintha zengene
A múltból egy szerelmes szép zene:
Száz elmúlott hang új versenyre kel,
Száz hárfa pendül, száz ajk énekel:
„Áldott a szerető költő sora:
Világ összhangja fennkölt mámora!”
(Tállyai harangozó matróz megmutatja merre találom Lónyai Erzsébetet)
És peng a húr. Szerelmesek dalába
Gyönyörről, búról mennyi szó vegyül!
És hány dicséret hangzik el hiába
Míg elhagyottan vársz és egyedül,
Psyché! – Szerelmem, gondom, dalomat
Szent berkeidben, óh Leány! Fogadd,
S amiket nékem zeng a rezgő hárfa
Mind a dalok tehozzád szálljanak.
(Harangkongás is van a képen :) )
Száz ajk regéli azt a szenvedélyt,
Száz szív amelyben százszor lankadott.
Mért mondjam én e szív miket remélt?
Szerelmem hol mely megtagadtatott?
Dúlt akarattal mely még követel
Igaz mélységet hogy érhessek el?
Amíg szorongat fájdalmas való,
Némuljon addig el szerelmi szó:
Ha majd fölöttem elmúltak az évek
Akkor írom, és megmarad az ének.
Sennye, 1913. március
A megtalált "Baloghy-kastély" - Lónyai Erzsébet szűzességének elvesztésének helyszíne
