Ugrás a tartalomra

Diurnus naplójegyzete: Régi Nemzetesek

Azok az újságírók, szerkesztők és más alkalmazottak tömörültek ebbe a Társaságba, akik a lap némileg erőltetett tulajdonosváltása, illetve egyesülése után az Új Magyarország című lappal, megváltak munkahelyüktől, kényszerűen olvasótáboruktól is.

Mindazonáltal feltűnést keltettek különös, új, de – per ide, per oda – a régit idéző karácsonyi mellékletükkel, mely a Vasárnapi Hírek című hetilapba „belőve” jelent meg. Azért is a Vasárnapi Hírekhez csatlakozott a nosztalgiás kiadvány, mely némely bizsergető vonását őrzi még a lap hajdani grafikai külleméhez, mert ennek szerkesztőségében dolgozik a Magyar Nemzet hajdan VÁLASZTOTT főszerkesztője, mivelhogy létezett akkor a Magyar Nemzet Újságírói Alapítványa, mely társtulajdonosa volt a lapnak, és melynek a szerkesztőség minden alkalmazottja tagja volt. A Vasárnapi Hírek főszerkesztője pedig Avar János, aki akkoriban a Magyar Nemzet washingtoni tudósítója volt. Az ülésen elmondta, hogy a Régi Nemzetesek karácsonyi mellékletét tartalmazó szám mindig nagyobb példányszámban fogy el a többinél.

Minden évben  Asszonyi Tamás szobrászművész  készítette emlékplakettet nyújtanak át egy-egy jeles szellemi teljesítményű alkotó személyiségnek; 2001 óta Majtényi László, Bacsó Péter, Vásárhelyi Miklós (posztumusz), Nyerges András, Görgey Gábor, Charles Gáti Károly (USA) – aki a Magyar Nemzet újságírójaként kezdte szakmai életútját –, Ungváry Rudolf, Rainer M. János és (idén) Ormos Mária. A volt belső munkatársak közül 2002 és 2007 között minden évben egy-egy Oklevelet kapott – Csatár Imre, Kovács Judit, Szabó György, Tatár Imre, Várkonyi Tibor, alulírott, Sárvári Márta és H. Barta Lajos.

A Társaság kuratóriumának lejárt a négyéves mandátuma. A közgyűlés új, illetve részben új összetételű kuratóriumot választott – elnöke ezúttal is Blahó Miklós, aki most a Népszabadság brüsszeli tudósítója. Az ülésen némelyek fölvetették, hogy amennyiben az anyagi feltételek továbbra is erre alkalmatosak lesznek, esetleg mérlegelik azt a javaslatot is, hogy az évi egy megjelenés helyett valamivel gyakoribban adják az olvasók kezébe a lapot; az a javaslat is elhangzott, hogy negyedévi orgánummá alakuljon át.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.