Egy József Attila-javítás ára

Rejtő Jenőről járja az anekdota, hogy a Bucsinszkyban üldögélve odaadott pár teleírt lapot a pincérnek, aki átszaladt vele a szemközti kiadóba, és az író részéről a fizetés el volt intézve. Akkoriban tehát egy rántotta és kávé árát kóstálta néhány kéziratoldal – a Központi Antikvárium aukcióján szerzett tapasztalataink alapján úgy saccoljuk, ha Rejtő visszalátogatna az égből, most körülbelül egy hónapig reggelizhetne valamely újra létező kávéházban néhány oldalnyi szövegéért.

A tudósítót utoljára a „Senki többet” című filmben bűvölte el a Geoffrey Rush alakította hófehér kesztyűs, kultikus tiszteletnek örvendő árverésvezető – így aztán első aukciós kalandunk előtt azt sem tudtuk, hogy lornyonos hölgyek és szmokingos urak közé érkezünk-e, vagy hétköznapi emberek közé. A Bajcsy Zsilinszky úti irodaház tágas termét megnyugvásunkra épp olyan földi halandók népesítették be, mint mi magunk, és mire az árverés félidejéhez érkeztünk, már a szabályokkal is tisztában voltunk. Csalódás legfeljebb annyi ért, hogy az ügyfélkör védelme érdekében a fotózást nem engedélyezik.

Hogy képek helyett szavakkal írjuk le a látványt: a terem két fala mentén L-alakban fut végig egy leterített asztalsor, melynél elsőként ül az a hölgy, akinél a licitre érkezők regisztrálnak és megkapják a számukat. Mellette foglal helyet három hölgy csinos egyenruhában, akik „telefonoskisasszonyként” mondják be a távkapcsolat útján részt vevő ügyfelek ajánlatait. Az asztalsor nézőtérrel szemközti szakaszán ül két munkatárs, akik jegyzőkönyvezik az eseményeket, középen a kikiáltó „pulpitusa” – ez esetben Mélykuti Beatrixé –, az ő balján pedig az a két közreműködő hölgy áll, akik egymás után felmutatják az árverésre kerülő tételeket.

A becses nyomtatványokról egy katalógusból lehet előzetesen tájékozódni, de az árverés előtt kiállítást is rendeznek; a jelenlegi tárgyak is megtekinthetők voltak néhány napig a Központi Antikváriumban. Vannak köztük védett tételek, ezeknek a felsorolásával kezdődik az esemény: e nyomtatványok nem vihetők ki az országból, tulajdonosuk nevét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal rögzíti.

A Modiano cigarettapapír-gyár ismerte fel először hazánkban a reklámban és a plakátban rejlő lehetőségeket.

Az aukció katalógusának címlapjára a Diadal cigaretta plakátja került.

Az aukción a legmeglepőbb tapasztalat a tempó: rendkívül gyorsan peregnek az új tételek, és olykor az összegek is – ez a vásárlási forma kizárólag gyors döntésre képes „versenyzőknek” ajánlható. Azt persze előre eltökéli az ember, meddig tud elmenni, így aztán ha még bőven emelkedhetnek addig a tétek, és van kihívó, az eltökélt licitáló le sem ereszti tárcsáját, hanem a levegőben tartva biztosra megy. Hezitálásra egy-két másodperc adatik: ha a kikiáltó körülnéz, és nem lát tárcsát, egy pillanat alatt lecsapja a licitet. A tétek nagyságrendek szerint emelkednek (például: négyezer forinttól ötezerig kétezer forintonként, százezertől kétszázezerig tízezresével, kétszázezertől ötszázezerig húszezresével, és így tovább). Az árverésvezetői munka nagyon feszített figyelmet igényel – minden elismerésünk Mélykuti Beatrixnak, aki épp a 100. tételnél bakizott először, se előtte, se utána egyszer sem. Ráadásul a teremben emelkedő tárcsák mellett figyelni kell a telefonon beérkező liciteket, illetve van, aki megbízást ad az antikváriumnak a vásárlás lebonyolítására, ilyenkor a kikiáltó képviseli az ügyfél tétjét, és emeli addig, ameddig a megbízás szól. Lenyűgöző, hogy a kikiáltó egy-egy észrevétlen pillantással a monitorra ezt milyen olajozottan végzi. Telefonálók a nézők között is akadnak, ők mondják be vonal végén licitáló összegeit, ilyenkor egy-két másodperccel „türelmesebb” a kikiáltó. A több mint kétszáz tétel elárverezése még a szédítő sebesség mellett is másfél órát vesz igénybe, amit csupán végigülni is fárasztó.

De lássuk, mik kerültek ezúttal kalapács alá. A tételeket nem a hagyományos műfaji szisztémába sorolják, helyette tematikai-szerzői csoportokba kerülnek a nyomtatványok, többek között a Botanika, Erdély, Erotika, Folyóiratok, Fotóművészet, Kéziratok, Kódexek, Magyar avantgárd, Márai Sándor könyvtárából, Művészi könyvkötések, Oklevelek, Őstörténet, Plakátok, II. Rákóczi Ferenc és kora, Régi magyar könyvtár, Szőlészet-borászat, Térkép-atlasz, Utazás stb. címszavak alá.

Feljegyeztük a legalacsonyabb és a legmagasabb kikiáltási árakat: 15 000 forintért juthatunk hozzá például az 1923-ban indult, Opál című szépirodalmi, művészeti és kritikai folyóirathoz, melyet a szakirodalom nem ismer, a lap papírlapokra felragasztott fotográfiák technikájával készült. Ugyanezen az áron hirdették meg Szép Ernő A Hortobágy című művének első kiadását Mühlbeck Károly rajzaival, melyet „Dessewffy Gyulának szeretettel” dedikált az író.

Hogy ne csigázzuk az olvasót: a legdrágábban, hárommillió forintért egy kódexet ajánlottak megvételre. A 15. század végén készült, miniatúrákkal díszített, úgynevezett vaknyomásos, zöld bőrkötésű pergamenkötetnél – akárcsak a legalacsonyabb árú tételeknél – senki sem emelte a licitet, ennyiért talált gazdára a nyomtatványcsoda.

 A kódex zöld bőrben

„Második helyezett” volt az 1 600 000 forintért kikiáltott Bessenyei György-mű, az Eszter-házi vigasságok, mely a legritkább irodalmi első kiadás, árverésen még soha nem bukkant fel. (Az alkalmi versnek kész regény a története, a híres testőríró a beszédes nevű Rohan herceg eszterházi látogatását örökítette meg benne Fényes Miklósnál). Végül százezer forinttal többért vitték el. 1 500 000 forintért hirdették meg Pécsi József, a magyar fotográfia iskolateremtője Photo und Publizität című munkáját, mely a nemzetközi reklámirodalomnak is alapműve. (A telefonon licitálók között érthetően több külföldi ügyfél is akadt.)

De a költészet sem maradt le: ugyanekkora összegért került kalapács alá (majd százezerrel többért kelt el) Ady Endre „A karácsony, a hírlapok és az irodalom” című, négyoldalas autográf kézirata, melyet nyomtatásban eddig senki nem lelt meg, valószínűleg újságfelkérésre írta a költő. A PIM irodalomtörténészei szerint 1906 előtt keletkezett a szöveg.

Jókai Mór Kossuth Lajos temetésén elmondott beszédének autográf kézirata 800 000 forintért került kalapács alá. A szöveg, melyben a nagy író az egész ország nevében búcsúzott a politikustól, páratlan darab: ha csak rövid időre is, de a nemzet egységét teremtette meg általa az író. Igen jó tempóban 1 500 000 forintig emelkedett az ára a liciten.

A Jókai-féle beszéd kézirata

Legnagyobb klasszikusaink kézjegyeihez nem feltétlenül a Kéziratok kategóriába sorolt művek között juthatunk hozzá, többük is a Grafika, rajz csoportba került. Így például József Attila 1936-os kötete, a Nagyon fáj, melyet a költő aláírásával látott el (200 000 forintról 320-ra emelkedett az ára), vagy az 1932-es Külvárosi éj, melynek egyik oldalán állítólag a költő saját kezű javítása található. Karinthy Frigyes dedikált Mennyei riportja („Ullmann Illynek 937 Mennyei szeretettel Karinthy”) első kiadását 40 000 forintért kiáltották ki, és egészen 130 000 forintig licitáltak rá a résztvevők – sebtiben készített kimutatásunk szerint ez volt az aukció legnagyobb áremelkedése: több mint háromszoros áron kelt el a mű.

"Mennyei szeretettel - Karinthy"

Ezzel szemben senki nem szeretett bele és parlagon maradt 80 000 forintért a „Kazinczynak Poetai berke” című mű, illetve elékötve Dayka Gábor versei, melyet a költőbarát, Kazinczy „szedett öszve” és adott ki. Dayka kéziratos verseit Virág Benedek küldte el kora költőfejedelmének, s a címlapon látható Dayka-portrét Kazinczy rajzolta. Telefonon csaptak le végül 240 000 forintért a 180 000-ért kikiáltott, dedikált Radnóti-verseskötetre: a Meredek út példányát a költő „Etinek s Pistának baráti szeretettel” ajánlotta – Vas Istvánnak és feleségének, Nagy Etel táncművésznek (Kassák nevelt lányának) szól az értékes ajánlás. Kassáktól is kínáltak saját kezű szöveget: a költő levele Kun Bélához a „művészet nevében” 50 000 forintért hirdettetett ki, ám nem kelt el – pedig ebben a röpiratban válaszol Kassák Kun Béla egy pártkongresszuson elhangzott vádjára, melyben a „burzsoá dekadencia” termékének nevezte a Ma folyóiratot. (A Ma II. évfolyamának 5. száma 100 000 forintért került kalapács alá.)

Vörösmartynak még pénzben kifejezett értéke is magas: a Zalán futása 1825-ös első kiadása, rézmetszetű díszcímlappal 300 000 forintért, a kikiáltási áron kelt el, ehhez képest a 80 000 forintos, 1547-es első kiadású Petrarca igazán semmiség, pedig a példány különlegessége, hogy Tormay Cécile tulajdonában volt, aki 1913-ban, Firenzében szerezte meg.

A tételek közötti böngészés ámulatba ejtő tanulságokkal szolgál: a nyomtatvány kora vagy minősége olykor sokkal többet ér, mint az amúgy nívós szerző „árfolyama”, és fordítva is igaz: egy köznapi, „satnya” kis kiadás értékét igencsak megdobja egy-egy autográf bejegyzés. Mint megtudtuk, azok a tételek, amelyek nem találnak gazdára az aukción, újra elárverezhetők, illetve ajánlatot tehetünk a megvásárlásukra alacsonyabb áron. A rendezvény után egyébként helyben lehet fizetni és átvenni a nyomtatványokat, de a vásárlók az adásvétel tekintetében egyáltalán nem szemérmesek, többen az előtérben folytatják egymás között az ügyleteket. Ami érthető is: többnyire gyűjtők, antikváriusok, bibliofil ügyfelek vesznek részt az aukción, akiknek egy-egy ilyen esemény olyan, mint kortárs irodalmároknak a Könyvhét. A Központi Antikvárium félévente rendezi aukcióit, aki tehát kedvet kapott, tavaszig gyűjtögetheti még vagyonát, ha le szeretne csapni valamely könyvritkaságra.

Laik Eszter