Irodalom a kánonhatáron
Legújabb, Egyszólamú kánon? című tanulmánykötetében Boka László fontos, aktuális irodalom- és kultúratudományi problémákat tárgyal. Ahogy a könyv címe is sugallja, alapvetően a kánon egyszólamúságára, megbonthatatlanságára kérdez rá, s teszi mindezt elsősorban a határon túli (kiemelten az erdélyi) magyar irodalom vonatkozásában.
A kötet bevezetője felhívja a figyelmet, hogy míg a zeneelméletben a kánon a többszólamúságot és értékpluralizmust jelenti, addig az irodalomtudományban ugyanez a fogalom mintha – legalábbis első pillantásra – megbonthatatlanul egyszólamú lenne egészen a mai napig. Azaz adott nemzeti és történelmi kontextusban esztétikailag értékesnek nyilvánított, irodalomtörténetileg jelentősnek bizonyult alkotók és művek zárt, megkérdőjelezhetetlen és átírhatatlan listája, amely csak nagyon lassan változik. Boka László ezen belül is főként arra a kérdésre keresi a választ, hogy a rendszerváltozás óta legalább részben véget ért-e az anyaországi és a határon túli magyar irodalom szigorú elkülönítése.
Az előszó után a szerző egy rövidebb értekezést szentel a párhuzamos kánonelvek lehetőségének (11-38. o.), majd egy ugyancsak elméleti okfejtés vizsgálja, milyen kihívásokkal kénytelen szembesülni az összehasonlító irodalomtudomány az egyre terjedő kulturális globalizáció korában (39-58. o.).
Ezt követi a könyv legnagyobb lélegzetű, annak egynegyedét kitevő (!) tanulmánya, a Kánonok metszéspontjain: érték/határ/érték című írás (59-123. o.). A kánon fogalmát a szerző itt úgy definiálja, mint megfoghatatlan és kusza kulturális és társadalmi jelenséget, mely folyamatosan változik ugyan, ám átalakulása nagyon lassan megy végbe. Az átmenetek színtere a számos rendszer metszéspontja által meghatározott kánon-közöttiség.
A fenti eszmefuttatásokhoz mintegy utószóként csatlakozó Sajátosság – egyetemesség – egység (124-156. o.) című rövidebb tanulmány történeti szempontból kísérli meg értelmezni az 1970-es években az erdélyi magyar irodalom nemzeti(ségi) aspektusairól zajlott vitát. A szerző az elméleti fejtegetésekről áttér a konkrét erdélyi magyar irodalmi példákra. Itt érhető tetten a kötet elsődleges, viszonylag könnyen felfedezhető strukturális hiányossága: a műelemzések és irodalomkritikai tárgyú írások nem minden esetben bizonyulnak az elméleti rész szerves folytatásának, sőt, gyakran nem egészen igazolják az ott található kijelentéseket, holott a kötet szerkesztési elveiből, az írások sorrendjéből eme szerzői szándék jól kiolvasható.
Boka László – aki Nagyváradon született és Kolozsvárott szerzett bölcsészdiplomát – könyve második részében főként a kortárs erdélyi magyar irodalomra helyezi a hangsúlyt. Nagyon esetlegesnek hat azonban az Egy lócsiszár virágvasárnapja apropóján az erdélyi történelmi drámát értelmező szöveg (157-192. o), a Sütő András, Szilágyi Domonkos és Nyírő József kanonizációjának esélyeit latolgató elemző tanulmány (193-226. o.), valamint a Kovács András Ferenc költészetében az én-hiány alakzatát vizsgáló írás (227-248. o.) egymásutánisága. Az elemző tárgyú szövegek nem vagy csak nagyon ritkán olvassák egymást, az elméleti fejezetekre pedig még ritkábban utalnak vissza, ezért zárványszerűnek tűnnek.
Ugyancsak kissé szervetlenül illeszkedik a kötetbe a Szilágyi Júlia esszéköteteit értékelő, a Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című nagyregényét méltató, valamint a Kántor Lajos fiktív szemináriumait tartalmazó, Konglomerát című kötetet elemző elmélyült kritika. Úgy tűnik, mintha ezek az írások sokkal alkalomszerűbben születtek volna, mint az őket megelőző kánonelméleti és -történeti vizsgálódások. Ebből a szempontból erős kivétel a kötet legutolsó, Öntörvény(ű)ek című írása, melyben a szerző a Forrás könyvsorozat harmadik generációjának pályáját, valamint az ennek kapcsán felmerülő nemzedékváltási problémákat taglalja (290-307. o.).
Bár az Egyszólamú kánon? nagyszabású irodalomtörténészi vállalkozás, az eredmény sok szempontból töredékes. Talán hasznosabb lett volna szétválasztani az elméletet és a történetet a konkrét művek elemzésétől. Vitathatatlan azonban, hogy a kötet – strukturális problémái ellenére – alapvető megállapításokat tartalmaz mind az elmélet, mind pedig az elemzések terén.
Boka László: Egyszólamú kánon? Gondolat Kiadó, 2013.
Kántás Balázs
