– Hat éve jelent meg első könyved, a Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című pikareszk regény, avagy inkább novellafüzér, három éve pedig egy törénelmi regényed, az Elvásik a török félhold.

Kezdjük számokkal. Három az ötvenöthöz. Hat a százhatvannégyhez. Kettő a hetvenkettőhöz. Három az ötvennyolchoz. Ennyi itt most elég; aki meg szeretné tudni az arányok pontos jelentését, lapozza fel a nemrég megjelent, Erdélyi magyar nőírók című tanulmánykötetet, amelyben sok más izgalmas adatot és összefüggést találhat.

Erdély-történetek volt a címe az Erdélyi Magyar Írók Ligája XVII. írótáborának, amelyet immár hagyományosan Árkoson (Kovászna megye) tartottak meg szeptember 6–9. között. A tábor hangulatát Király Farkas fotóriportja hivatott szemléltetni.

Őszies, hamiskás, huzatos és tiszavirág életű. A Csíki- és Gyergyói-medencékben csak a lájbit szokták kigombolni ilyenkor. Ott ilyen állat nincs is, hogy nyár. A helyiek csúfosan úgy mondják: ez a hűtőszekrény alja, a pokol jégcsapos, zimankós tornáca, az Isten ostora, Árpád apánk végzetes tévedése a népvándorlás idejéből.

70 000 látogató a 30 négyzetméteres kiállításban

Nncs sok időm a gondolkodásra, vészjóslóan fenyeget az ollóval, már nem a hajam féltem, hanem a fülem, a végén úgy járok, mint Van Gogh. – Varga Melinda tárcája.

A huszadik század huszonkilencedik
évébe ugorjunk, Nagygalambfalvára,
vessünk egy pillantást a vén támpilléres
református templom déli kapujára.
Keresztelni vittek akkor egy kisdedet,
aki nem nyitotta versre még a száját,
elpityerdülésre sem fogott ihletet,
csak nézte az ajtó mintás kazettáját.
Íme a képeslap, megtalálja bárhol,
ki más a címzettje, mint Kányádi Sándor.

Míg magyar katonák milliói véreztek az oroszok és az olaszok ellen – akikkel egy négyzetcentiméternyi területi vitánk sem volt – az ország keleti és délkeleti határait, a román irredenta által ötven éve nyíltan követelt Erdélyt védtelenül hagyták a politikai és katonai vezetők. És még az elkésett ellencsapást sem magyar, vagy legalább osztrák–magyar csapatok mérték a „hitszegő” Romániára: Falkenhayn tábornagy IX. német hadserege szabadította fel szeptember végén indított offenzívájával a megszállt magyar területeket.

De meg ha akadnának is olyan naiv, ma született bárányok, akik bármi fontosságot tulajdonítanának a förmedvényeinek, még azok is elgondolkodnának: vajon mi értelme van egy könyvről, amelyben József Attiláról, Faludyról, a hasonmásokról, a hatóságilag összezavart időszámításról és hasonlókról van szó: vajon miféle politikai haszon származik abból, ha sikerülne ezt a könyvet úgy beállítani, mintha az volna az üzenete, hogy Nyereg alatt puhítjuk a húst, huj-huj, Erdély, hajrá, Magyarország!
Ezen töprengenének el azok a szelíd juhocskák, és nem biztos, hogy találnának a föntiekre választ.
Ezt hívják úgy, hogy a bárányok hallgatása.
Ilyen levelet írnék Szerbhorvát Györgynek, ha egyáltalán írnék neki.

Boka László nagyszabású irodalomtörténeti vállalkozása, az Egyszólamú kánon? strukturális problémái ellenére alapvető megállapításokat tartalmaz mind az elmélet, mind pedig az elemzések terén.

Márai, mint aki kártyalapokat számol le az asztalra, úgy vette sorra a színes fotókat negyven-ötven éve nem látott szülőházáról és szomszédságáról. Arcizma sem mozdult. Egyáltalán, teljesen olyan volt, mint a Húsvét-szigeti kőszobrok, amelyeket Aku-aku néven ismerünk.

A menekülés, mint egyetemes probléma és élethelyzet a témája Böszörményi Zoltán legújabb, Regál című regényének, amelyet az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében a Bulgakov Kávéházban mutattak be, a Kolozsvári Magyar Napok irodalmi záróakkordjaként.

Hogyan élnek az erdélyi nemesi családok 2011-ben? Miként lehet hasznosítani az ottani kastélyokat? Mi történik, ha egy arisztokrata család leszármazottja tollat ragad és regényt ír? – Ilyen témák is szerepeltek az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

​​​​​​​„Minden szerelem darabokban – jutna eszembe, ha az Egész, ha az egész România Mare a szerelmem volna. És bár hallottam olyan értelmezésről, mely a Minden Egész eltörött sorának a későbbi trianoni békeszerződésekkel teremt kontextust, ezúttal elhessegetem ezt a párhuzamot, hiába rímel ennyire egyszerűen a Partium neve a gondolatra.” – Molnár H. Magor jegyzete

Sosem lehet teljes az öröm, sosem lehet teljes a béke és nyugalom ezen a Földön, mert mindig van valami kétségbeejtő, valami elszomorító, valami gonoszság, ami felett bőven van mit szomorkodni és szorongani. Mégis megpróbál az ember felülemelkedni, új és új erőt meríteni, mégis és ezerszeresen is talpra állni, és nem csak a siker és a diadal mámora miatt, hanem mert ezt kell tennie. Ez a feladat. Ez az Út. Az Út, ami az örömhöz, derűhöz vezet.