Csuang Ce felhőt eszik – Szőke Imre Mátyás versei
CSUANG CE FELHŐT ESZIK
SZŐKE IMRE MÁTYÁS VERSEI
Sz. úr
Egy naplóbejegyzés tanúsága szerint
Sz. úr vétkezett.
Elméje "tompa" volt, és nem mosott kezet
„mindegyik” halála után.
Azt írja még, szeme sarkából
dühöngő lelkeket látott
a Dózsa György úti temetőben,
pedig oda csak szeretkezni
meg snapszerozni járt
"azzal a mozivászonszerű nővel”.
„Az üresség feltölt, és megtéveszt a sors” –
ez áll az utolsó oldalon.
Dátum, aláírás: Sz. úr.
S végül, hogy „Túl jó! Irgalom!”
kódex
a bölcs nagy de sosem nagyobb
a bölcs kicsi mindig kisebb
piros legókból zöld tornyot épít
pontosan ismertetve a körülményeket
ha üt nincs hozzá teóriája
ha szeret elfelejt róla beszélni
a bölcs törékeny testén mindig keresztülnézhetsz
ahogy a csuklós buszon
és finom
pörkölt
kávé
illata
van
csuang ce felhőt eszik
idő
csuang ce felhőt eszik
az aréna pláza bejárata előtt
három éve repül felé egy százforintos
pörög a levegőben
nyolc évig tart míg teleszívja
tüdejét levegővel
nemsokára esni fog
figyelmezteti dédunokámat
valaki
lassan
lassan
kinyit egy kék esernyőt
tér
csuang ce körül a város fekete
az ablakok fehérek
egyik lába kijev főterén
bécsben a másik a mariahilfer
strasse torkolatánál
pont lehugyozhatná budapestet
de szüksége nincs
pénisze hegyére vércse száll
háry
fegyvertisztítás közben
véletlenül átlőttem saját térdkalácsomat
a la manche csatornán
valahol
dover fehér sziklái fölött
lelassult
szelek szántotta kukoricaföldek
leheletéből született
nagytestű ölyv kapta el
büszkén jelenthetem hiába
egyenlő erők küzdöttek meg a levegőben
és amikor vérző térdkalácsom
végül kiszabadította magát
a bestia karmai közül ősz
mankóval járó farmerek néztek fel az égre
szeplős kisfiúk rángatták meg
a nadrágjuk szárát ijedten
és mindenkinek eszébe jutott a második
világháború
az én acélos térdkalácsom
köré fenyegetően gyűltek a királyi
légierő fantom típusú vadászgépei
hogy titkos légibázisra kísérjék
anglia szegény gyáva és szennyezett
nem valószínű hogy
valaha partra szállok
jelentettem ki tárgyilagosan
a honvéd kórház kettes számú
kivilágított műtőjében
elmosolyodott az aneszteziológus
ugye maga nem zsidó
kérdeztem tőle még
elalvás előtt
románc
Már félig megette a szőnyeget.
Fogalmam sem volt, hogyan képes rágni, lenyelni,
de tény, hogy megbirkózott vele.
Amikor okádott, hoztam neki vödröt.
Amikor megszomjazott, hoztam neki vizet.
Ha felizgult közben, mögé guggoltam, lehúztam a
szoknyáját és magamévá tettem.
Rendes vagy velem – mondta.
De én nem akarom, hogy rendes legyél velem,
én azt akarom, hogy szeress! – mondta.
Letérdeltem mellé és beleharaptam a szőnyegbe.
Életemben ilyen iszonyatos ízt nem éreztem.
Nyelvem fekete lett, és majdnem megfulladtam a portól.
Rámnevetett, és fellelkesülve evett tovább,
estére nem maradt padlószőnyeg a lakásban.
Ketten fölzabáltuk az egészet.
Akkor, hosszú idő után először, mint egy csecsemő,
olyan mélyen és nyugodtan aludt mellettem.
Én csak bámultam holdsütötte, hosszú combjait,
köpködtem és csikkről-csikkre gyújtottam rá.
Hajnalban osontam ki lábujjhegyen a lifthez.
Nem hagytam nála mást, csak néhány nevetségesen
megnyúlt derekú, fölösleges pulóvert.
Jani
Sötétedés után jött be a szobába,
és azt mondta, hogy megujjazta
a Horvát Tündét.
Na ne.
Fetrengtem az irigységtől.
Középső ujját az orrom alá dugta,
és húsz éves koromig ez maradt
a legközvetlenebb tapasztalatom
a pináról -
hogy borzalmas.
Szüret után
egy darabig mellettem ült az első padban,
amikor kiderült róla, hogy nem tud
olvasni, szótagolva sem,
kirúgták a gimnáziumból.
Úgy ment, ahogyan jött, mindenből bukottan,
mosolyogva,
vitte magával rendíthetetlen
charme-ját, és napbarnította
középső ujját is.
Sokáig poén volt,
ha utánoztam őt, makogva
olvastam fel a többieknek,
és törölgettem a homlokomat,
mintha rettenetesen leizzadtam volna.
Egyedül szegény Horvát Tünde
vetett meg ezért, de hát ő
mindig túlságosan
elfogult volt
a Janival.
Az oldalt Zórád Ernő Ádám című grafikájának részleteivel illusztráltuk.
