8 Égtáj – Egy nap a Paradicsomban – novellafüzér

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ádám nézi Évát, tüzes pillantásai végigsimítanak a nőn. Éva zavarba jön, tenyerével mellét takarja, haját szétdobja maga alatt. Nevetni kezd. Miért hitetted el vele? Az öreg azt hiszi, már mindent tudunk. Csakugyan, jól gondolja, de a kis naiv azt képzeli, hogy előtte buták voltunk, mint a tök. Most dühös, kétségbe van esve. Pánikol, hogy mi lesz velünk? Meg hogyan tovább? Ugyan, mi lenne? Ádám, figyelsz rám? Igen, kicsim, mondjad. Mit is mondtál? Leveszi Éva melléről a tekintetét, végigsiklatja a pucér testen. Tudod, hogy figyelek, mindig csak figyelek, kacsint a nőre. Éva felpattan, megrázza barna sörényét, akár egy vadló. Hülye vagy, Ádám, mindig is az voltál. Egy balfasz. Hát nem látod, hogy mire megy ki a játék? Az öreg ki akar bennünket rúgni a Paradicsomból, és mindenfélét kitalál. Most épp azt, hogy ettünk az almájából. Na jó, tényleg nem kellett volna… Tudtuk, hogy félti. Ez volt az egyetlen kincse, naphosszat a Kertben üldögélt, hogy csodálhassa ezt az izét. Olyan vicces volt, nem Ádám? Mi belementünk a játékba, mert alapvetően rendes az öreg. Megvolt a koszt meg a kvártély, nem kellett semmit tennünk, csak bárgyún mosolyogni, és kész. Na, ez igazán csekélység ezért a nagylelkűségért. De nekünk ezt is sikerült elcsesznünk, Ádám. Miért kellett meginnunk az öreg almaborát? Amíg nem piáltunk, kötelességtudók voltunk. Most meg, tessék. Ha akkor éjjel magamra hallgatok, ahogy szoktam, és nem rád, te balfék, akkor most is mehetne még a színjáték. Míg élünk, a Kertben maradhattunk volna. Most azt hiszi az öreg, felnyílt a szemünk. Jaj, pedig ha tudná! Mindig is nyitva volt. Édes kis öreg, olyan jó hozzánk… Figyelj már, ha hozzád beszélek, Ádám! A férfi hanyatt fekszik, szeme csukva. Éva közelebb megy, fölé hajol. Ádám halkan horkol. Te jó ég! Egészen idáig magamnak beszéltem! Úgy látszik, ezt az ügyet is nekem kell megoldanom. Ádám álma úgy tűnik, örökké tart. Végigálmodja a történelmet. Éva mindvégig ébren van. Leszáll az éj, Éva a csillagokat nézi. Azt hiszem, megvan a megoldás, mondja maga elé meredve. Hé, Ádám, keljél, kiáltja, és megrázza az alvó testet. A férfi szemei kinyílnak, a sötét ég megriasztja. Hol vagyok Atyám, az űrben? Hol van nejem, Éva? Itt melletted, te barom. Figyelj, megvan a terv. Igeeen, és mi aaaz? – ásít Ádám. Megmondjuk az öregnek az igazat. Ez a terv. Nagyszerű, motyog a férfi.  És mit mondasz, hogy végig palira vettünk, Atyám? Hogy tudtunk mi mindent, kérlek, bocsáss meg? Vagy mi? Úgy penderít ki bennünket, mint macskát szarni. Ádám, ez az egyetlen megoldás. Ha eljátsszuk a hülyét, gyanút fog. Gyűlölni fog minket, amiért bepaliztuk. Így viszont előbb-utóbb megbocsát. Majd meglátod. Nem értem, sóhajt Ádám. Segítettük a Terv beteljesedését… Érted már, te agyalágyult? – néz férjére Éva. Nem, nem értem. Női logika. Bepaliztuk így is, úgy is, nem? Ádám megvakarja a fejét. Az Úr kijön a Kertbe. Hát itt vagytok gyerekek! Jól van. Mentségetekre szolgáljon, hogy gondolkodtok. Hogy miként, az már más kérdés. Lám, az első emberpár megél a jég hátán is. A világot most már rátok bízom. Mit is tehetnék? – nézi teremtett lényeit, és kibont egy üveg almabort. 

 

 

 

 

Valami kórusféle énekét hallottam. Ez lenne földi életem utolsó napja? Az lehetetlen. Még sok mindent terveztem. Például azt, hogy előbb-utóbb a buddhista tanok szerint fogok élni. Annak pedig még nem jött el az ideje. Ráadásul ott tudtommal nincsenek is zsoltárok... Legfeljebb imamalmok. Azt is terveztem, hogy hamarosan vegetáriánus leszek. Viszont nem bírtam megbarátkozni a gondolattal, hogy le kell mondanom a csülökpörköltről, vagy a füstölt libacombról, ami olyan jól mutat a sóletban. A megfelelő megoldás, ha közvetetten leszek vegetáriánus. Végtére is ezek a húshordozók növényekkel táplálkoznak…

 

Ezért az egész cécóért Tamás barátom a felelős. Elfogadta a teszt-kokót és a marihóanyát a két szurinámi törpe dílertől. Az egész város hemzseg a dílerektől. Minden potenciálisnak vélt homunculusnál bepróbálkoznak. „Gív jú for dö teszt!”

– Hoci, kisapáim – mondta Tamás, és már léceltünk is a külvárosi tanyánk felé. A két kókuszgolyó kitartóan csörtetett utánunk. Megtévesztésből leszólítottam egy arra bóklászó lovas rendőrt. A saját címünk után érdeklődtem, de azt a két csoki nem hallhatta. Jobbnak látták, ha sürgősen elillannak.

 

Kelet-európai recept szerint kotyvasztott krumplipálinkát vedeltünk. Eddig a krumpliról azt tudtam, hogy ha garnírung, akkor burgonya, a székelyeknek pityóka, sznoboknak meg solanum tuberosum. Droggal együtt kiüt.

 

Éjféltájt határoztuk el, hogy visszatérünk a belvárosba. Hiszen napközben is azt akartuk. Szerettük volna megcsodálni a kirakatokban grasszáló félmeztelen kurvákat. Pénzünk nincs. Legalább lássunk valamit.

 

Elindultunk, de nem jutottunk messze.

 

Az Amstel partján – álmodó lakóhajók takarásában – nekiültünk füvezni. Elkábultunk. Ekkor hallottam azt az éneket. Láttam a hirtelen fényt, és azokat az ijesztő dögöket pallossal vagy karddal a kezükben. Kedvem lett volna a tüzes fegyvereket közelről is megvizsgálni. Annyi bizonyos: nem holmi szamurájkardok. Azokból nekem otthon kettő is van. Ilyen nincs. A gyümölcsligetből, ahol éjfélkor is a nappal ragyogott, egy nő menekült vegás, lenge öltözékben. Majd egy félmeztelen férfi vissza-visszafordulva követte, balga mód almával dobálván a kardos szörnyeket.

 

– Menekülj, Éva – kiáltotta –, feltartóztatom a kerubokat! 

Először valami pornófilm felvételére gyanakodtam, de stábot sehol sem véltem felfedezni. Csak a kerubok jöttek, irigylésre méltó, lángoló jatagánnal. Lehet, hogy valami Spielberg-adaptációt álmodok?

 

A dögök hál‘ istennek ránk sem hederítettek. Mi beléptünk a fényes gyümölcsösbe. Egy dörgő hang kétségbeesett kígyófélét átkozott és idomított. Majd ugyanő a visszatérő s szaporán lihegő kerubokat szólította fel, hogy tisztítsák meg a terepet a korcs mutánsoktól.

– Mi lennénk azok?

 

Éjfél után az Amstel vizében eszméltünk. Ilyenkor áprilisban nem irigylésre méltó állapot. Vacogtunk, és elfelejtettük a kirakatból csábító, félmeztelen kurvákat.

 

 

 

 

Ez most a legújabb őrület, mondta Gyula barátom, miközben egy sör mellett üldögéltünk. Kukkolás a Paradicsomban. Egy egész napon át. Piros zsetont nyomott a kezembe, a szülinapomra fizette be nekem. Azt nem nézni kell, hanem csinálni, mondtam hálátlan módon az ajándékozónak. Gyula közbevágott, ez nem a sarki szexshop, ahol ülsz a kis, sötét kalitkában, itt be is léphetsz, gombnyomásra kinyílik az ajtó, és huszonnégy órát maradhatsz az Édenben. Megöleltem a barátomat. Csak Marcsi meg ne tudja, hova készülök, rögtön követelné, hogy vigyem őt is, pedig szerintem neki erre nincs szüksége, a minap is, amikor nagyon későn jött haza a munkából teljesen feldobódva, láttam, a nyaka ki van szíva. Mikor ráordítottam, kivel randizik, mutatta az új sálat, fémszálas, és neki allergiája van.

 

Gyorsan bedobom a piros zsetont. Otthon érzem itt magam, nincs sok levegő, de legalább sötét van. Ez tényleg édenkert. Nyugi van. Nincs zenei aláfestés, minden mozdulatlan, semmi eksön. Talán mégis jobb lett volna, ha Gyula egy igazi szexfilmmel ajándékoz meg, azt annyiszor játszom le, ahányszor akarom. Aztán megpillantom az emberpárt. Heverésznek, dolguk semmi, már nagyon unhatják az egészet és valószínű egymást is. Éva egészen szemrevaló, vagy másra. A fügefalevél nagyon izgi, és hogy tud az ott megállni? Na, majd csak lehull, amikor feltápászkodik a csaj. Aha, már fészkelődik, valamit szólt hozzá Ádám, neki se rossz a dizájnja, az én Marcsim is csettintene, ilyen pasit bevállalnék, mondaná, anélkül, hogy tudná, mi van a fügefalevél alatt. Neki a belső értékek számítanak, legalábbis ezt mondja. De Marcsi itt nem bírná ki, és az Úrnak is az idegeire menne, követelné, hogy legyen bevásárlóközpont, egy jó kis pláza, még hogy fügefalevél, és hogyan grasszáljon magas sarkú cipő nélkül, minden táskához más színű kell. Persze, mert te egy szarrágó vagy, mondaná, arra jó neked a Paradicsom, ott nem kell pénzt költeni.

 

Ennek az Évának tényleg nem pénz kell, ahogy felemelkedett, tökéletes prototípus, hosszú combok, az alak és arc egy álom, semmi botox, meg szilikon, ilyet csak múzeum falán láttam. Itt mozog előttem, már az sem érdekel, hogy a fügefalevél nem esett le. De hoppá, Ádám is megunta a tespedést, hajt a csajra, én is ezt tenném, az ilyet egy pillanatig se téveszd szem elől. Kézen fogva mennek, lustán, az almafa árnyéka alá húzódnak. Nem hallom, mit beszélnek. Oda kell mennem, lenyúlom én ezt a csajt, hiába van ott ez a mintahím, alfa. Ja, hogy még nem ettek az almából? Hát normálisak ezek? A kígyó meg sehol, talán annak is elege van már a sok csábításból, mindig ugyanaz a történet, mindenki beledöglik és aztán mégis kezdődik minden elölről.

 

Ott a helyem. Tényleg gombnyomásra nyílik az ajtó. Úristen, a Paradicsomban vagyok. Hallom a hangot, pont az Úristenét, de nem hozzám szól, az emberpárhoz beszél. Legalább lenne egy plazmatévé, vagy valami kijelzőn jelenne meg, de nem, ő csak a hangjával manipulál, ezek meg sunyítanak, elkényelmesedtek. Majd én hozok ide egy kis életet. Hú, ez az Éva átnéz rajtam, észre se vesz, én meg most látom, hogy nincs ruha rajtam, még egy fügefalevelet sem érdemeltem ki, ez kínos, a kezemmel takarom, amit lehet. Ádám se hederít rám, ennyire nem érdekli, hogy itt a konkurencia? Láthatná, mennyire vizslatja Éva a fán pirosló almát.

 

Közelebb megyek, de mintha nem is lenne testem. Ezek nem látnak engem, kapok észbe, hát persze, a Paradicsomban csak két embernek van hely, meg a rusnya kígyónak, na, megálljatok, ha az sztrájkol, én leszek a kígyó. Meg kell gondolnom, hogyan cselekszem. Van időm, huszonnégy órám, de honnan tudom, mikor telik le? Nincs rajtam a karóra, a mobilom sincs a zsebemben, mert zsebem sincs, akkor most örökre itt maradok? Szép kis ajándék, több szülinapom se lesz.

 

Nézem őket, mosolyognak, halkan beszélnek, most látom mennyire izmos, ez az Ádám, az Úr nem vesztegette az idejét, pedig van neki elég. Jó lesz vigyázni, ez az Ádám tán nem is tud verekedni, talán azt se tudja mi az, és egy nő miatt? Ezt az almát is csak Éva unszolására enné meg, rongypöcs, nem csoda, hogy takargatja. Itt csak az alma segíthet. Milyen magasan van, hiába nyújtózom, állok lábujjhegyre, nem érem el, ha felmászom, akkor se, mert a korona tetején csillog. Nem fog velem az Úr kiszúrni. Lerázom. Hopp, nagyot koppan a vállamon. Megrázkódom, Marcsi hangját hallom, már megint horkolsz, és leveszi kezét a vállamról.

 

 

 

 

Most aztán mehetek emlékezetből, nem hoztam el a kinyomtatott térképet, sem a mobilomat. Pesti út kettőezer-hatszázhetvenkilenc. Csüngök a buszablakban, hopp, a szőnyegpadló, mondtam én, hogy tájékozódási zseni vagyok. Hallom, már zsibonganak, tuti én érkeztem utoljára. Hú mennyi fa, sűrű a növényzet. Jenő jön elém, mosolyog, szervusz Dórikám, de jó, hogy látlak. Hawaii mintás ingben, bermudában, fején virágkoszorú. Mi ez, jelmezbál?, kérdezném, de Jenő közbevág, gyere, ez jobb, mint egy hajóút a Bahamákon, ne szomjazzál, gyere igyál. Napszúrásra gyanakszom, vagy én hibbantam meg, vagy a Jenő. Két szőke bögyös pattan elő, Jenőbe karolnak, és már el is tűnnek a szemem elől. Mire felocsúdok, Csillag ugrik a nyakamba, szervusz Dóra, már csak téged vártunk. Arca kisimult, a rohanásnak nyoma sincs, biztos nem hat előtt tíz perccel esett be. Hát nem hiszed el, de itt megáll az idő, örökre fiatalok maradunk, csilingeli, adok neked is a krémből, egy ráncod nem lesz, nem viccelek, és tudod miből készül? Soha ki nem találnád, spárgából, nevet, hahotázik, most mondd meg Dóra, azt hittem mindent tudok a spárgáról, csak azt nem, hogy abban van az örök fiatalság titka. Kacagása betölti a kertet, ahogy továbbsuhan, én meg elindulok a sok liánon keresztül törve az utat, követhetetlen a hangzavar, most látom csak, mennyi madár, színesek, hangosak, egy kismajom ugrik a nyakamba, alig szabadulok. István áll odébb, háttal, megveregetem a vállát, megfordul, mosolyog ő is, na mizu, kérdem, megvannak a vizsgák? Vizsgák, trillázik, miféle vizsgák, itt nincsenek vizsgák, csak jókedv, harsogja, gyere el, ma koncertünk lesz, benne vagyok egy együttesben, mi vagyunk a Paradicsommadarak! Tényleg, ámuldozok, és milyen számokat játszotok, kérdem, hát például a Take me down to the Paradise Cityt, azt ismerem, mosolygok, meg az Another day in paradise-t, folytatja, aha, az is egy jó szám, de másról nem énekeltek, csak a Pa…  Miről másról énekelnénk, vág közbe hahotázva, hát mi másról lehetne énekelni? Nem válaszolok, meglátom Évit, ő lesz a biztos pont, Évi nem zakkanhatott meg, az kizárt, motyogom magamnak, és odasietek, de jó, hogy megvagy, hadarom, képzeld, a…. Dóri!, csapja össze a kezeit, de jó, hogy itt vagy, már kitöltöttem a borodat, gyere, igyunk, táncoljunk, itt nincs utolsó busz, nincs utolsó metró, húz magával. Évi, nyögöm, mit ittak a többiek? Mit ittak volna?, kacag, csak a Jenő szomszédjának a borát, ő szállítja a borokat a Paradicsomba is, képzeld. Észreveszem Istvánt, borosüveggel a fején ropja, Dóra, kedves, kiabál, hadonászik felém. István, hát így mulatnak a tanárok, rökönyödök meg. Miféle tanárok, itt nincsenek tanárok, senki nem akar tudni semmit, mindent tudunk, és nem tudunk semmit, a semmittudás a mindenttudás, érted már?, kérdi, és belefog egy Zorba-táncba, amihez engem is magával ránt. Szédülök, a bortól vagy a sok pörgetéstől, nem tudom, kitántorgok, egy orrszarvú iszik a patakparton, futok tovább. Egy tisztáson Kriszta bokázik, egy rakás részegen támolygó macskával, cicuskák, énekli, odaszaladok, Kriszta, de jó, hogy látlak, kezdeném, de megelőz, képzeld Dóra, itt nincsenek betegségek, nincsenek tűk, ágytálak, nincs öregség, nincs fájdalom!, emeli a magasba a kezét. És akkor… az ápolónők?, hebegem, mire felnevet, ugyan már, macskaidomár lettem, bizony! Nézd csak, hogy megy már a cicusoknak a palotás, büszkélkedik, és ide-oda ugrál egy kupac macskával. Megdörzsölöm a szemem, a sűrű erdőben fényt látok meg, szaladok arra, blúzom már csatakos, Péter állja utamat, Dóri, kedves, mosolyog, mit szólsz, milyen itt? Nem is tudom, nyögöm, olyan sok az ellentmondás, ugye, szegezem neki, de ő csak mosolyog, dehogy, feleli, minden leegyszerűsödött, de hát, faggatom tovább, nincsenek kérdéseid, sehol egy tépelődés, hát nem látod, hogy… nem tudom befejezni. Endre csörtet át bozótvágójával a dzsungelen, háta mögött fortyogó bográcsot húz, nagy fekete láncon, bajszos hangja már messziről dörög, no, Dórikám, csillagom, jártál-e a Paradicsomban?