Szőcs Géza: Egy erdei ember halálára
Meghalt Váradi B. László, még a tavasszal.
Idén tavasszal meghalt a mi Old Shatterhandünk. Egyéb hősök nevén nevezve úgy is fogalmazhatnánk: eltemették az erdélyi Old Surehandet, vagy lehet, hogy Old Firehandet, szóval az örök vadászmezők felé tekintő, arrafelé kémlelődő, az Old jelzőre már rászolgált, de még ereje teljében levő, biztos kezű, biztos szemű és biztos ítéletű kárpáti Bőrharisnyánkat. Meghalt az öreg trapper, a medvék barátja, a vidrák unokafivére, a somogyi fekete gólya ügyvédje. Meghalt Beier Laci, az író Fekete Istvánnak a legjobb tanítványa és Hany Istóknak, a lápi embernek a legjobb cimborája.
Hajdanában azzal ugrattam, hogy úgy érzem, a novelláit vállán a vadászpuskájával írja. Meg hogy bizonyára messzelátóval nézi a kéziratpapírt. Hol volt még akkor a billentyűzet...
Meghalt az erdélyi próza egyik alig ismert nagy személyisége, a vadon, az ingovány, a bércek, a növényzet benőtte Árpád-kori kis erdei műhelyek legjobb ismerője. Meghalt a kispróza nagymestere, aki oly mesés képességgel írt a természetről – mert mindenestől a természetben létező, abban gondolkodó és sorsát annak sorsához kötő (mert saját létezését annak sorsában megélő) lélek volt. Egyáltalán: lélek volt, ilyen értelemben (is): egy világunkból lassan-lassan kivesző kuriózum, egy anakronisztikus teremtmény, angol szóval creature, amely a magyarban a sajátosabb értelmű kreatúra formában ismerős. Pontosan ez volt ő, kreatúra, garabonciás, aki ha éppen nem az erdőkről írt és az erdőben a – régi vagy új – helyét kereső emberről, meg a vadakról persze, akkor éppen vidrákat telepített vissza egykori élőhelyükre, ahonnan kipusztították őket. Vagy medvéket filmezett, vagy városivá lett embereket próbált visszakalauzolni az ösvények fele, amelyeket régen elfeledtek.
És ő volt az ökopatriotizmus apostola, aki ennek az eszmének a jegyében gondolkodott, és írta alig-alig számon tartott, alig-alig jegyzett tanulmányait, melyeket az elkövetkező évtizedek valósága annyira időszerűnek fog érezni, hogy alig-alig lesznek képesek megérteni: miért maradtak ismeretlenek ezek a felismerések és következtetések, ezek a gondolatok? És nem fognak e kérdésekre választ találni.
Ahogyan én sem ismerem rájuk a választ.
Váradi B. László
1946-ban született Nagyváradon, író, biológus, vadászati szakíró, több természetvédelmi és a Kárpátok állatvilágát bemutató film forgatókönyvének a szerzője.
1972-ben elnyerte a Román Írószövetség díját a Forrás sorozatban megjelent A kölyökharcsa (1972) c. elbeszéléskötetével. További kötetei: Emlős-viselkedéstani jegyzetek (elbeszélések, 2013), Borotva (elbeszélések, 2014), Luca, a megmentett vidra (regény, 2014).
