Nem közönséges siket

2013-ban jelent meg Szécsi Noémi tervezett regénytrilógiájának második darabja, a Gondolatolvasó, a 2011-ben publikált, újromantikus emigránsregényként bemutatott Nyughatatlanok folytatása. A trilógia első része az 1848-as forradalom után kivándorolt Bárdy Rudolf és családja, elsősorban felesége, a skót származású Aimee történetére épül (kritikánkat itt olvashatják róla).

A Gondolatolvasó középpontjában azonban nem az emigránslét vagy a házaspár hontalansága áll. A könyv Bárdy Rudolf és Aimee legkisebb fiának, a siketnéma Fülöpnek a felnőtté válását mutatja be. Az előzmények ismeretében furcsa és merész ez a váltás, hiszen a Nyughatatlanok történelmi regény jellegét Fülöp története alig viszi tovább.

Fülöp a Nyughatatlanokban még csak egy néma kisgyermekként jelenik meg, a Gondolatolvasóban már én-elbeszélővé emelkedik, és bemutatja teljes csendben és némaságban eltöltött gyerekkorát, ifjúságát, a világgal való megismerkedését.  Siketsége már a regény elején kiderül: „Én ugyanis az a fiú vagyok, akit így mutatnak be az idegennek: »Fülöp egy kicsit süket.« Nem kicsit vagyok süket. Semmit sem hallok. Legfeljebb az állatias üvöltéseket, a mellettem megkondított harangot, a halálhörgést, a fúriasikolyt.”

Az első fejezetek megrajzolják a család halvány körvonalait. Megismerjük a főhős édesanyját, a néha fel-felbukkanó édesapját, a testvéreit és a „másik anyát”, Damamót, félig-otthonukat, a mediterrán tengerparti várost, Niszt. A családi viszonyokat (például Damamó kilétét) fokozatosan, Fülöppel együtt értjük meg, mindent az ő hiányos nézőpontjából látunk.

Fülöp gyermekként az őt körülvevő világ megértését és saját helye megtalálását tartja legfontosabb feladatának, igyekszik elhatárolni magát a tárgyaktól és az állatoktól. „Egyébként úgy kezeltek, mint egy tárgyat. Aki előtt minden elhangozhat, mert akkora hatással lesz rá, mint a falitükörre vagy az éjjeliszekrényre.” Családja nincs tisztában a fiú intelligenciájával, kezdetben édesanyja tanítja otthon, majd nevelőt fogadnak mellé, később egy bentlakásos intézetbe viszik. Ezek a próbálkozások azonban inkább hatnak póznak, a külvilág által rájuk rótt kötelességnek, mintsem valódi segítségnyújtásnak. Szakáll, Fülöp tanítója a következőképpen beszél róla: „Nem közönséges süket. Sajnálhatjuk, hogy nem hall, de még így is a kortársai fölé emelkedhet. Abban az iskolában, ahová kisgyerekként járt, megtanították neki a jelábécét és a jelnyelvet. Most három nyelven olvas (...) és nincs olyan teória, amit ne értene meg percek alatt, ha leírva látja. Játszi könnyedséggel tanul.”

A siket fiú egyetlen, kimondatlan feladata azonban nővére, Tita őrzése lesz. A lány színésznőnek készül, a regényben folyamatosan gyakorol, meghallgatásokra jár, később kisebb szerepeket is kap különböző városok színházaiban. A regény Tita történetével nemcsak a testvérpár különös szimbiózisát viszi színre, betekintést enged a 19. század színházi világába is.

A Gondolatolvasó első pillantásra egy testi fogyatékosság 19. századi kordokumentuma is lehetne. Ugyanis Szécsi Noémi a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó megírását megelőzően komoly kutatómunkát végzett a 19. század mindennapjairól: monográfiákat, visszaemlékezéseket tanulmányozott többek között a siketoktatásról és a színésznők élettörténetéről. (E munka eredményeképpen született meg Halcsontos Fűző névre keresztelt blogja is, mely felületen a szerző az adott kor emberének magánéletéről tesz közzé bejegyzéseket.)

A regényben szinte minden Fülöp korlátozott ismereteiből, szájról leolvasott mondataiból, kielemezett arckifejezéseiből tárul elénk. „Nem kell tudnom, mit mondanak. Nem kell a szavakat egyesével megértenem. A szemüket kell figyelni. A testtartásukat. Halló füleket nem növeszthetek, de még így is megtanulhatok olvasni – a gondolataikban.”

A fiú siketsége miatt megbízhatatlan narrátor: az olvasó sosem tudhatja biztosan, hogy az, amit a fiú lát és mások gesztusaiból kikövetkeztet, a regény világában megállja-e a helyét.  A szöveg ilyen módon végig titokzatos marad, a félinformációk összeillesztése pedig érdekes „nyomozós” játékot eredményez.

A titokzatosságot tovább bonyolítja, hogy a Fülöp környezetében élők is szándékosan megmásítják a valóságot. Tita például kedvtelésből hazudik, Fülöp édesanyja nem hajlandó elfogadni fia fogyatékosságát, és mindenkinek azt ismételgeti: „Fülöp egy kicsit süket”. A fiú azonban sok esetben pontosan azért tud többet, mert jobban figyel, és nem befolyásolják a szavak: „Tita nem tudta vagy nem akarta észrevenni, mennyire iszonyodik tőle anyánk. Én láttam, ahogyan összerázkódik az öleléstől. (…) Türtőztette magát, hogy ne lökje el Titát (…)."

A regényt legalább kétféleképpen olvashatjuk. Érdekes összevetni a Nyughatatlanokkal, hiszen a Bárdy család történetének egy újabb szeletét ismerhetjük meg. Bár az anya és az apa a történet perifériájára kerül, továbbra is nyomon követhetjük az ő sorsukat is. A Gondolatolvasó azonban az előzmények ismerete nélkül is élvezhető szöveg, inkább Fülöp siketsége és sajátos látásmódja kerül a középpontba.

A történet nehézkesen halad előre, és több ponton is kissé unalmassá válik. A Gondolatolvasó címként a természetfeletti megjelenését vetíti előre, az olvasó azonban csalódhat ebben az iránymutatásban. Míg a Nyughatatlanok számtalan kidolgozott(abb) szálat, motívumot, problémát vonultatott fel, addig Fülöp a hátán cipeli a Gondolatolvasót. A siketnéma narrátor kuriózum a világirodalomban, ezenfelül a regény más újdonságot nem tud felmutatni.

Szécsi Noémi: Gondolatolvasó. Európa, 2013.

Benedek Leila