A hónap írója – Márton László: Kaffka nincs többé!

 

 

 

Kaffkát, a dágványi rendőrkapitányt egy kora délután, amikor a rendőrség épületéből kilépett az utcára, kis híján elgázolta egy cukorrépát szállító teherautó. A rendőrkapitány vagy a kerekek alá került volna, vagy a motorház és tűzoltóság utcai fala között zúzódik össze, ha nincs a falban egy jókora bemélyedés, ahonnét a demokrácia szellemében már eltávolítottuk Szent Flórián életnagyságú szobrát, és ahová Kaffka az utolsó pillanatban be tudott ugrani.

   A teherautó, miután felszaladt a járdára, és horzsolta a rendőrséggel szomszédos épület falát, azonnal továbbhajtott. Kaffka gyorsan odanézett, hogy megjegyezze a rendszámot, de ilyet nem látott a járművön. Mire pedig előrántotta a pisztolyát, addigra a kipufogócső szürkéskék füstje is eloszlott. Gyorsan visszament az irodájába, hogy  intézkedjen, de kénytelen volt megállapítani: vagy meghibásodott a telefonkészülék, vagy megszakadt a vonal. Nem volt ez ritkaság akkoriban, sőt, mindennap előfordult.

   Az viszont eddig még nem fordult elő, hogy beosztottjai, Hejmitó és Doóderér (az egyik nyomozó, a másik az őrszemélyzet főnöke) gúnyos mosollyal és ezekkel a szavakkal fogadják: „Nem kell annyit pattogni, apuci!”

   Kaffka délelőtt a városon átfolyó Hömpöly bal partján, a szovjet városparancsnokságon járt, ahol a parancsnok közölte vele: semmiképpen sem fogadhatja el a lemondását, mert az ügy nem az ő hatáskörébe tartozik. A városi rendőrkapitányokat a demokratikus magyar belügyminiszter nevezi ki és menti fel, ha jól tudja. Vagy ha nem jól tudja, akkor Kaffka forduljon a főispán elvtárshoz.

   Ehhez viszont azt is tudni kell, hogy Kaffka nincs beszélő viszonyban Állóvíz vármegye kommunista főispánjával, amióta Mrázik elvtárs kétszer egymás után felszólította, hogy lépjen be a pártba (mármint a kommunistába), ő pedig kétszer egymás után nemet mondott. Arra hivatkozott, hogy az a meggyőződése: egy rendőrkapitány ne politizáljon. „Most ez a meggyőződésed, baszkikám?” – üvöltötte Mrázik elvtárs. – „Bezzeg, amikor benne voltál a Turul Szövetségben, akkor nem ez volt a meggyőződésed!”

   Ő is tudta: Kaffka annak idején csak azért lépett be a Turulba, hogy megnyerje a turulisták bizalmát, és nyomozóként kézben tudja tartani őket. Nem is emiatt neheztelt Kaffkára, hanem azért, mert a fiatal, ambiciózus nyomozó egyszer egy egész évre kitiltotta őt a megyeszékhely területéről, és hiába kapott volna megrendeléseket, semmilyen munkát nem vállalhatott el a városban. (Ez volt a kárpátaljai építkezések időszaka.) Fájó sebként élt benne a kitiltás emléke.

   Na jól van. Akkoriban ő tiltott ki engem, de most majd én tiltom ki őt!

   Igen ám, de ehhez előbb le kellene váltani Kaffkát a rendőrkapitányi posztról, erről pedig a dágványi szovjet városparancsnok, Sztarsij-Lejtyenant főhadnagy hallani sem akar. Azt mondta, hogy ő meg van elégedve Kaffka teljesítményével. Példaszerű az együttműködés a dágványi demokratikus rendőrség és a Vörös Hadsereg között. És különben is, Kaffkát még az előző szovjet városparancsnok, Mladsij-Lejtyenant alhadnagy, az ő testvéröccse nevezte ki a felszabadulás első napjaiban, és ő tiszteletben tartja fivére döntéseit.

   Ez pedig valóban így volt. Mrázik elvtárs még meg sem alakította a kommunista párt állóvízi szervezetét, és még nem is álmodott róla, hogy ő lesz egy személyben a főispán és a megyei párttitkár, amikor Kaffka már hetek óta dágványi rendőrkapitányként végezte munkáját. Mladsij-Lejtyenant elvtárs, mihelyt berendezkedett a Katolikus Legényegylet kecses, rokokó házában a Hömpöly bal partján, arról értesült, hogy van itt egy rendőrtisztviselő, aki, ellentétben a többiekkel, nem menekült el a városból, hanem a városi kórház idegosztályán rejtőzködik Rossz főorvos beutalójával. A szovjet parancsnok hívatta Kaffkát, és rövid tájékozódás után kinevezte a bizalomgerjesztő fiatal szakembert városi rendőrkapitánynak. Arról is hallott ugyan, hogy Kaffka nem bánt valami nagyon kíméletesen a Dágványban elfogott illegális kommunistákkal, de a jó rendőr egy kicsit mindig szigorú.

   Még az is Kaffka mellett szólt, hogy a német megszállás után házkutatást tartott a munkásotthonban, ahol elkobozta Marx és Engels portréját. Irodájában ugyanis két festmény dicsérte a nyomozó kifinomult ízlését, a Vízesésnél fürdőző nimfák és a Szénásszekér alkonyatkor. Amikor kérdőre vonták a munkásellenes házkutatás miatt, ő szó nélkül elfordította a képeket, amelyek túloldaláról az emberiség két bölcs tanítója, Marx és Engels mosolygott a szovjet katonákra. Vagyis Kaffka azért kobozta el a két portrét, hogy rejtegesse őket! (Értett a képkeretezéshez is.)

   Így érthető, hogy Mladsij-Lejtyenant alhadnagy átörökítette a Kaffka iránti bizalmat bátyjára, a főhadnagyra is. Hacsak nem inkább az a helyes magyarázat, hogy Kaffka pezsgőt és lányokat küldött eleinte Mladsij-, később Sztarsij-Lejtyenant elvtársnak, és így hízelegte be magát az oroszoknál. A pezsgőt a bűnjelkamrából hozatta, ahová a helyi pezsgőgyár kifosztása után került az italból néhány rekesszel, Nusikát és Husikát pedig Nőtincs mama közismert intézményéből.

   Egy rendőrnek mindig jó kapcsolatai vannak a helyi bordélyházzal, és Nőtincs mama úgyszólván a fiaként szerette Kaffkát. Amikor a dágványi közigazgatás színe-java csomagolt és menekült, főnökei Nőtincs mamánál keresték a nyomozót, mert az eszükbe sem jutott, hogy Kaffka idegbetegséget színlel, és a haverja, Rossz főorvos befektette a városi kórházba.

 

 

*

 

Nem egészen tíz perccel a rendszám nélküli teherautó eltűnése után, amikor Kaffka még le sem tette a makacsul hallgató telefonkagylót, betoppant hozzá régi ismerőse, Babuska, aki december óta a megyeszékhelyen vezeti a politikai rendészeti osztályt, és közölte Kaffkával, hogy ezek itt hárman, Tetűnyi elvtárs, Bolhányi elvtárs és Poloskányi elvtárs a dágványi rendőrség új munkatársai. Ez pedig itt, Rühatkányi elvtárs – most van tizenöt óra huszonkét perc – ettől a perctől az új dágványi városi rendőrkapitány.

   A következő pillanatban Rühatkányi, az új rendőrkapitány lassú, komótos mozdulatokkal vetkőzni kezdett. Közben a három új munkatárs Kaffkát vetkőztette, aki hiába nyúlt a pisztolya után, azt már elvették tőle. Leszedték róla a rendőrkapitányi cipőt, nadrágot, zubbonyt és inget, de bizony az alsónadrágot meg a zoknit sem hagyták rajta. Mindezeket Rühatkányi szép sorjában – persze fordított sorrendben – magára öltötte.

   Az igazat megvallva, jól állt neki a rendőrkapitányi öltözék. Olyan volt benne, mint aki megfiatalodott, sőt meg is mosakodott egy kicsit. Úgy illett rá, mintha ráöntötték volna. Nem volt túl szoros, de nem is lötyögött.

   Kaffka viszont határozottan előnytelenül mutatott lecsupaszítva, főleg azt követően, hogy honvédkincstári szelencetartó szíjakkal összeközték kezét-lábát, a szíjakon keresztüldugták a Pongó-féle vasáru-kereskedés redőnytoló rúdját, amelynek egyik végét Kaffka íróasztalára, másik végét az ablakpárkányra fektették, végül pedig a fejét szorosan körültekerték egy nefelejcsmintás citromsárga paplanhuzattal.

   Mire Kaffka elájul, már annyi vérömleny és egyéb külsérelmi nyom látszik rajta, amennyire Babuska elvtárs a régi rendőrségen, ahol Kaffka nyomozó volt (innen az ismeretség) három kihallgatás alatt sem tett szert.

   Ezek még agyonverni sem tudják az embert tisztességesen!

   Így viszont a frissen leváltott rendőrkapitány, ha akarná, sem volna képes aláírni azt a jegyzőkönyvet, amelyet másik régi ismerőse, Daddy elvtárs most hoz át a polgármesteri hivatalból, ahol nagy sietve gépelték.

   A jegyzőkönyvben olvasható vallomás arról szól, hogy Rillke, a jobboldali szociáldemokrata sírkőfaragó nagy mennyiségű fegyvert és lőszert rejteget. Ezenkívül kapcsolatban áll a Turul Szövetség egykori tagjaival, akik a kisgazdapárti Hrabovszky alispán régi munkahelyén, az állóvízi természetrajzi múzeumban tartják titkos összejöveteleiket.

   Daddyt ugyanaz a Palacseszkij marsall nevezte ki Dágvány polgármesterévé, aki Állóvízben Hrabovszkyt bízta meg az alispáni teendők elvégzésével. Na de azóta már Palacseszkij elvtárs túl van hetedhét országon, mi pedig itt vagyunk! És mi holnapra felforgatjuk az egész világot.

   Az új polgármester, aki a régi világban csirkelopás és egyéb, akkoriban sajnos üldözött cselekedet miatt sokszor megfordult a rendőrség épületében, feltette a kérdést: mi legyen ezzel a Kaffkával, aki nyomasztó álmából ébredve azon vette észre magát, hogy undorító féreggé változott? Hagyjuk-e féreg mivoltában csúszni-mászni, vagy inkább tapossuk el?

   Poloskányi elvtárs úgy vélekedik (vedlett kucsma, rongyos kabát), hogy az volna a jó megoldás, ha mostantól Kaffka lenne a fűtő. Ő a maga részéről több jó helyet is el tudna képzelni, ahol Kaffka fűtő lehetne. Lehetne például itt, a rendőrségen, ahol látástól vakulásig megadhatná a tiszteletet egykori beosztottjainak. Vagy a téglagyárban, ahol jó nagy kemencék vannak, és ahol előbb-utóbb ő maga is belesimulna a többi meleg tégla közé.

   Bolhányi elvtárs annak a nézetnek ad hangot (foltozott nadrág, lyukas bakancs), hogy az volna a jó megoldás, ha a márciusban esedékes földosztásnál Kaffkát földmérőnek alkalmaznánk. A földigénylő bizottság elnöke, Göröngyös elvtárs szemmel tartaná, és néha szépen megkérné, hogy aszongya: Ferikém, édes egy komám, menj már el a kastélyba, és nézd meg, nem vagyok-e véletlenül ott! Aztán jót röhögnénk, amikor Kaffkát nem eresztik be a kapun.

   Tetűnyi elvtárs viszont azon az állásponton van (nemzetiszínű karszalag, madzaggal derékra kötött rozsdás görbe kard), hogy: ha már ennek a Kaffkának olyan fene nagy művészi képességei vannak, akkor legyen éhezőművész! Nem olyan egyszerűen, alanyi jogon éhezne, mint azok a hülye pestiek, hanem ketrecbe zárva gyakorolná az éhezőművészetet, amelyet belépőjeggyel lehetne megtekinteni. A belépőjegy ára lehetne, mondjuk, egy tojás. Vagy egy bögre tarhonya. Egy tojásért vagy egy kis száraztésztáért másfél óráig lehetne nézni Kaffkát, amint ketrecben éhezik, és a végén meg is lehetne tapsolni.

   A vitának Babuska elvtárs vetett véget. Kijelentette, hogy: egyrészt még nem kaptunk direktívát odaföntről, másrészt ami eddig elhangzott, az magánvélemény. Márpedig, elvtársak, amíg nincs direktíva, addig magánvélemény sincs.

   Azzal odalépett Rühatkányi elvtárshoz, és mutatta neki a Debrecenben kiadott Magyar Közlönyt. Az új rendőrkapitány a belügyminiszter legfrissebb rendelete alapján utasítást adott, hogy Kaffkát azonnali hatállyal szállítsuk el a dögvészpusztai internálótáborba.

   Hát persze! Ez itt a megoldás! Nem ám holmi magánvélemények, hogy éhezőművész, meg fűtő, meg földmérő! Nagy francokat. Leinternáljuk az illetőt, és kész.