Péntek Kolozsvárott, avagy miért bennszülöttek az erdélyi magyarok

Néger toposz az erdélyi magyar irodalomban, miért bennszülöttek az erdélyi magyarok, miben hasonlítanak Robinson Péntekjéhez – többek között erről esett a szó a 6. Kolozsvári Magyar Napokon megrendezett Bárka-esten, amelynek meghívottja Szőcs Géza volt.

Péntek Kolozsvárott,

avagy miért bennszülöttek az erdélyi magyarok

Nagyszerű alkalom az irodalom arra, hogy az emberek találkozzanak egymással – vezette fel Mile Lajos főkonzul a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán megrendezett Bárka-estet, amelynek meghívottja Szőcs Géza volt, aki elmondása szerint mostanság egyre ritkábban olvas fel, tart irodalmi estet a Kincsesben. Nem mondok újat azzal, hogy a rendezvénnyel párhuzamosan több kulturális program zajlott, ennek ellenére a tágas terem zsúfolásig telt érdeklődővel.

Szőcs Géza nemcsak kolozsvári kötődése miatt volt az est vendége, a Bárka májusi–júniusi számának vezető anyaga a költő Kolozsvárhoz kapcsolódó versciklusa, s ez kiváló apropó volt a folyóirat bemutatásához a Kincses Városban.

Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a lap főszerkesztője közel harminc éve járja Erdélyt, számos tanulmányt, kritikát írt az erdélyi magyar irodalom olyan jelentős képviselőiről, mint például Székely János. Elek fontosnak tartja az erdélyi alkotók jelenlétét a folyóiratban, Fekete Vince, Markó Béla vagy Bogdán László, hogy csak néhány nevet emeljünk ki, rendszeres szerzői a lapnak.

Mile Lajos szavaihoz kapcsolódva elmondta: nemcsak az irodalom, a folyóirat is kiváló alkalom a találkozásra. A Bárka az a lap, ahol a legkülönbözőbb szerzők és irodalmi művek kerülnek egy társaságba. A lap 23. évfolyamában jár, de ma sem tér el azoktól az irányelvektől, amelyeket tizenhat évvel ezelőtt Elek megfogalmazott. Nyitott, befogadó minden érték iránt tekintet nélkül korra, nemre, származásra és lakhelyre. Egyszerre tartozik uralkodó és háttérbe szorított kánonokhoz, különböző művészeti irányzatokhoz, csoportokhoz, keresztül-kasul hajózik irodalom és művészet vizein, termékeny eklektikája dialógusra készteti a különböző szemléleteket és beszédmódokat. A regionalitás és az egyetemesség, a minőség és érték kulcsszavai a lapnak.

Farkas Wellmann Éva költő, szerkesztő ismertette az 1996-ban létrehozott Bárka online-verziót. Elég sok idő telik el két nyomtatott lapszám megjelenése között, emiatt sok mindenre, például az aktuális irodalmi eseményekre nem tudnának gyorsan reagálni, ezért is fontos a virtuális jelenlét – indokolta Farkas. A portál a teljes Bárka anyagát közli, a két szám között jelennek meg az egyes szövegek, először a boltokba kerül a lap, ezután jelenik meg fokozatosan az elektronikus oldalakon a szépirodalmi tartalom.

Az online Bárkán a rangos irodalmi rendezvényekről helyszíni tudósítások adnak hírt, az olvasónaplóban kritikák nyitnak a világirodalom felé, ezen kívül felkerülnek még a portálra videointerjúk és rövid beszélgetések kortárs alkotókkal friss könyveik kapcsán. Fontos rovatuk, amelyből a nyomtatott Bárkában csak válogatás jelenik meg, a Papírhajó című gyermekirodalmi rovat.

A rövid bemutató után szétosztottak néhány lapszámot – többek között a legfrissebb, májusi–júniusi számot, amelyben Szőcs Géza Kolozsvár-versei olvashatók –, majd a költő ragadta magához a mikrofont, és szokásához híven szellemesen, megkapóan beszélt a városról, az irodalmi életről, a költészetről és az erdélyi magyarságról. Vidám irodalmi estnek azért mégsem mondanánk a rendezvényt, inkább elgondolkodtatott, pedig ünnepelni is lett volna ok, a költőnek ugyanis a napokban volt a születésnapja. Ennek kapcsán felolvasta az Életem című versét, amely egyfajta visszatekintés az elmúlt 61 évére.

Kiderült, hogy hosszú ideje csak két-három folyóiratban publikál: az Irodalmi Jelenben, a Bárkában, a Székelyföldben és ritkábban a Kortársban, valamint a Magyar Naplóban. Ennek oka egy régi fogadalma: csak oda küld kéziratot, ahonnan kérnek tőle. „Ezek a lapok képezik egyfajta szellemi otthonomat”– fogalmazott, majd belevágott a felolvasásba.  A Bárkában megjelent ciklus címe, a Nagypéntek Kolozsvárott valójában Robinson Péntekjét idézi. Hogy miként is kapcsolódik a közismert regény e hőse a Kincses Városhoz, egyszerűbb, mint gondolnánk.

A Fellegvár és az Ellenpontok egykori szerkesztője rengeteget mesélhetett volna Kolozsvárról, itteni emlékeiről, ám Elek aktuálisabb irodalmi munkáiról, a friss versciklus keletkezéséről, Péntek és Kolozsvár viszonyáról kérdezte. A vers értelmezéséhez egy teljes tudattartalmat kellene levetíteni és átadni, ami épp a vers genezisét jelenti – fejtette ki Szőcs. A versek születéséről elmondta: míg az irodalomtörténet, az irodalmi kultúraantropológia rengeteget foglalkozott Robinson figurájával, addig kvázi ismeretlen maradt Péntek, aki epizódszereplő ugyan, de mióta megszoktuk, hogy jelentős művek mellékalakjai is főszereplővé lépnek elő, úgy gondolja, fontos rá figyelni. Sokat foglalkozott a közösségi, kisebbségi jogokkal, így azzal is, hogyan értelmezik az őshonos bennszülöttek, az aboriginek státuszát Ausztráliában, milyen jogaik vannak a később betelepült, többséggé vált népcsoportokhoz képest. 

A költő szerint nem lehet egyenlőségjelet tenni például a Franciaországba bevándorolt algériaiak vagy vietnamiak kulturális és önigazgatási jogai és egy őshonos, országában egykor többséget képező, de kisebbséggé vált népcsoport autonómiaigénye között. Sokat töprengett azon, minek nevezhetjük az erdélyi magyart úgy, hogy megfeleljen a valóságnak, de a napi politikai valóságot is leképezze. „Tulajdonképpen mi nyugodtan nevezhetjük bennszülötteknek magunkat azzal együtt, hogy ennek a szónak a konnotációja sokféle és másféle is lehet. Az egyik legismertebb bennszülött a világirodalomban Péntek. Amikor elkezdtem a ciklust, ezek a tudattartalmak is befolyásolták, mit ír le a tollam” – magyarázta.

Ha nem is a bennszülött, de a néger majdnem toposszá vált az erdélyi irodalomban. Sajátos politikai és lelki helyzetében az erdélyi magyarság különösen érzékeny a feketék sorsára. Ligeti Ernő, Tamási Áron, Kányádi Sándor és Szőcs Kálmán is használja metaforaként a négert, és számos más erdélyi szerzőnél is található rá célzás, allúzió, konnotáció.

Szőcs több, még közöletlen költeményét osztotta meg a hallgatósággal, így az utóbbi évtizedekben a gyermekeinek írt vagy mondott, szellemes gyermekverseit is, majd Farkas Wellmann Éva is fölolvasott néhány verset. Végezetül Elek Tibor a 2007-es Zentai Irodalmi Fesztiválra írt, ám ma is aktuális, a hazához, a magyar nyelvhez, az otthonkereséshez kapcsolódó esszéjét olvasta föl. Babits Mihály, Hamvas Béla, Illyés Gyula számára a haza és a nemzet a kultúra, a lelkek, a szavak közössége a magasban. Nem minden nép esetében született meg ez az idea, de nálunk szomorúan, szépen kapcsolódik egybe az örök emberi és a szűkebb közösségi magasba törés. Most, a 21. század elején, amikor ez a haza is bomlik, hullik, szakad szét, nem árt emlékezni erre.

Szőcs hasonló gondolatokat fogalmazott meg Liberté 1956 című könyvében. Majd a történelem drámájánál maradva a költő zárásképp a Raszputyin küldetése című színművéből olvasott föl. Ebben Raszputyin, aki 1914 nyarán egy gyilkos merényleten van túl, az arkangyaloktól azt a megbízást kapja, hogy akadályozza meg az első világháború kitörését. Az égi lények megmutatják neki, mi fog történni az elkövetkező száz évben. Látva a 20. századi szörnyűségeket, sorra megpróbálja lebeszélni a hadba lépésről az európai uralkodókat. Mindenki hisz neki, érzik szavai súlyát, mégis az történik, ami megtörtént, igent mondanak a háborúra.

Varga Melinda