A hazát összeszedi az ember
A VII. Kolozsvári Magyar Napokon Oravecz Imrének szervezett felolvasást az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MÍL) a Bulgakov Irodalmi Kávéház teraszán. Sárkány Tímea tudósítása.
A hazát összeszedi az ember
Karácsonyi Zsolt, az E-MÍL elnöke a kezdés időpontjától tízpercenként informálta a közönséget, hogy érkeznek a meghívottak, de messziről, és hátra van még a parkolás, márpedig a felbolydult városban még annyira sem lehet helyet találni, mint csendesebb hétköznapokon. Így a közönség türelemmel és italrendeléssel töltötte az időt, míg befutott Oravecz Imre és Fekete Vince költő, a beszélgetőtárs. Hosszabb ideje tartózkodik Oravecz Imre Erdélyben, Fekete Vince kalauzolásával bejárta a székelyföldi kis falvakat.
Az úton levés és az út által összekötött terek iránti viszonyulásmódok meghatározására épült a délutáni beszélgetés, amely a felolvasott regényrészletből még inkább kibonthatóvá, körbejárhatóvá vált. Oravecz Imre most írja regénytrilógiájának harmadik kötetét, Ókontri munkacímmel, amely az old country fonetikus magyarítása. A trilógia első két kötetében, az Ondrok gödrében és a Kaliforniai fürjben a 19. század végén Amerikába vándorolt és vendégmunkásnak szegődött magyar parasztság sorsát dolgozza fel, az emigrálás, az otthonteremtés és - felszámolás problematikáját. Ezek az írások személyes indíttatásúak, mivel nagyszülei is „kitántorogtak” Amerikába, az ohiói Toledóban és Kanadában töltve éveket. Oravecz Imre 1973-ban disszidált, majd visszatért Magyarországra, de már negyven éve járja Amerikát, tanult Chicagóban, tervezte, hogy college-ban fog tanítani vagy tudományos cikkeket publikálni, de örvend, hogy mindez nem jött össze. Időközben élt Nyugat-Berlinben, majd hazatért, Szajlán alapított családot, épített házat, megállapodott. Ez a falu vált az ő életének centrumává, visszatérési ponttá az évek során, itt ír, de anyagot gyűjteni visszajár Amerikába. Az Ókontriból rövid fejezetet hallhatott a közönség, egy olyan emberről, aki Kaliforniából Magyarországra költözik, kivándorolt szülők gyermekeként. A felolvasott részlet a karácsonyról szólt, a különböző kultúrák közötti ütközések rajzolódtak ki benne gyermeki perspektívából. A megszokott lerombolásából fakadó zavar és a jól ismert utáni vágy alakítja ezt a fejezetet: el kell magyarázni a gyereknek, hogy Magyarországon nem Santa Claus hozza az ajándékokat, hanem a Jézuska, és nem lehet elintézni, hogy eljöjjön Magyarországra a kisfiú kedvéért, mert nincs erre kiterjedő hatásköre, itt másként díszítik a fákat, eltérő szokásrend uralkodik, más a kultúra, más a hagyomány. Az őszinte gyermeki vágyódás szembekerül a felnőtt világ ellehetetlenítő racionalitásával ebben a rövid részletben, amelybe a közönség bepillantást nyerhetett.
Fekete Vince arról is kérdezgette Oravecz Imrét, hogy költőként ő mit tart jó versnek. Erre az a válasz érkezett, hogy más munkásságáról ítélkezni nehéz feladat, mert csak saját verseiből és ízléséből kiindulva fogalmazhat meg értékítéletet egy költő, ami leszűkítő lehet egy másik életmű értelmezése és értékelése során. Saját verseit újraolvasva mindig érez valamiféle elégedetlenséget, úgy tartja, hogy egy művet nem lehet befejezni, legfeljebb abbahagyni, mert a szöveg idővel mindig megköveteli a szerzőtől az újraírást.
A legutolsó kérdés visszakapcsolódott a tér, az otthon, a haza témaköréhez. Egyik évben – mesélte Fekete Vince – az E-MÍL borzonti írótáborában felmerült, hogy hol van az író hazája. Erre várt választ ezen a beszélgetésen Oravecz Imrétől is, aki szerint nincs konkrét hazafogalom. Egy embernek több olyan tér van az életében, amihez otthon-érzet köti, és ezeknek is megvan a hierarchiája, vagy ha éppen koncentrikus körökként gondoljuk el őket, a legfontosabb legbelül található, és köré épül a többi tapasztalat, a benyomás erőssége alapján. Oravecznek a gyerekkor jelenti a centrumot, a szülőfaluja és a családi ház, a falun kívüli gyerekekre úgy emlékezik, mintha másik bolygóról származtak volna, idegenként kezelte őket. De az idő múlásával kilépett, ki kellett lépnie ebből a centrumból, és az azon kívüli élet egyfajta emigrációt jelent számára. A hazát összeszedi az ember, nem kell jelen lennie mindenhol, elég, ha fenntart egy kapcsolatot, kiépít magának egy belső tájat, amelyben elrendeződnek színek, ízek, illatok, érintések, formák, és ezek definiálhatatlan érzéseket váltanak ki, emlékképeket mozgósítanak, jelenvalóvá teszik a térbeli távolságok ellenére is. Oravecznek fiatalként a tenger volt a mindene, de idővel megtapasztalta, hogy a szárazföld, a sivatagos, meleg, szikkadt helyek biztosítanak számára jól kiismerhető otthonosságot, és ahol idővel, élete végére talán megtudja, ki is ő tulajdonképpen.
A meghívottal az Ünnepi Könyvhéten készült interjúnk kapcsolódik az elhangzottakhoz, alább olvashatják: http://www.irodalmijelen.hu/2016-aug-14-1223/europaban-engem-az-irodalom-bezart
Sárkány Tímea
