Sok nem irodalmárt hidegen hagy a kortárs irodalom

„Az írás izgalmas dolog, sokat foglalkoztat és hosszú időszakokra nem hagy nyugton” – Hegedüs Benjámin Jutassal, a friss Málik Roland-díjas költővel a pályakezdésről, a Deákpoézisről, Sárvárról, a díj névadójáról beszélgetett Ayhan Gökhan.

Kíváncsi természet vagyok, ezért megkérdezem: honnan jön a Jutas név? Jól jön egy költőnek, ha különleges neve van? 

Tudomásom szerint a Jutas név ősmagyar eredetű, és megtalálható a Magyar királyok könyvében. Születésünk környékén az apám sokat forgatta ezt a művet, és elhatározta, hogy onnan választ nevet leendő gyermekeinek. Az öcsém nevének anyakönyvi bejegyeztetésénél problémákba ütközött, mert a „Tar Szerénd”-et nem akarta elfogadni az anyakönyvvezető, emiatt a testvérem más nevet kapott.

Nem tartom magam költőnek, ha lesz legalább egy kötetem, akkor ez talán változni fog, de addig igyekszem, hogy ne történjen meg. Nem tudom, hogy a költészetben származhatnak-e előnyeim a nevemből. Nem tartom hátrányosnak, hogy ritka név, bár az néha zavar, hogy faló-nyelőt jelent. Olyan, akár egy ómen. 

Idén te kaptad a Málik Roland-díjat. Ismerted korábbról írásait, hallottál-e róla, vagy a díj ösztönözz arra, hogy most jobban elmélyülj a költészetében? 

Málik Roland nevével először a 2014-es Deákpoézis kapcsán találkoztam. Nem sokkal utána rákerestem néhány versére az interneten. Kezdetben nem jöttek át, de nem is hagytak nyugodni, aztán idővel megragadtak. Ha jól emlékszem, a Bábot először tavaly vettem ki a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból. Már ötször elolvastam, bizonyos verseket ennél is többször.

                                     Műút Szöveggyár-tábor (Fotó: Műút)

Tizenkilenc éves vagy, az Apáczai Csere János Gimnáziumban tanulsz. Milyen egyetemen szeretnéd folytatni a tanulmányaidat? Amennyiben bölcsészkaron, nem félsz-e attól, hogy Magyarországon leértékelődött ez a szak, és a filológusi oklevél sem sok jóval kecsegtet? 

Az ELTE-re adtam be a jelentkezésem kommunikáció és médiaismeret, illetve magyar szakra. Az eddigi ponthatárok alapján az utóbbit tartom valószínűbbnek, mint leendő szakot. Amikor gimnáziumba jelentkeztem, és kizárólag humán tagozatokat jelöltem meg, már akkor azt mondták néhányan, legtöbbször az apám, hogy a bölcsészek éhen halnak, de én jelenleg úgy gondolom, hogy az újságírásból meg lehet élni. Ezért igyekezni fogok, hogy az MA képzésben  kommunikáció szakon tanulhassak tovább. 

Röviden: mi szeretnél lenni, ha nagyon nagy leszel? 

Sose voltam anyagias típus. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy olyat csináljak, ami jó, és meg lehet belőle élni. Ha ez utóbbi diplomásként nem megy, akkor elvégzem a gyógy- és sportmasszőr OKJ-s képzést, vagy elmegyek kalauznak a MÁV-hoz, bár akkor is ezek az alternatíváim, ha nem vesznek fel az egyetemre, vagy félbehagyom, mert nem látom értelmét. 

Az iskolában hogyan fogadják az osztálytársaid, illetve a tanáraid, hogy verseket írsz? 

Emberfüggő. Közülük sokan nem is tudják, hogy verseket írok, mert nem reklámozom túlságosan, de előfordul, hogy valaki pozitívan értékeli.

                                    A szerző felolvas a Műút Szöveggyár-táborban(Fotó:Műút)

A vers egy-egy valós képből vagy fikcióból indul el nálad? Szoktál-e jegyzetelni, leírni a megfigyeléseidet? 

Ha nem is valóságalapú képből, de személyes tapasztalatból indul. Gyakori, hogy a hasonlataim is önéletrajzi ihletésűek. Eddig egy fiktív versem jelent meg, de ennek is csak az alaphelyzete fikció, minden más valós élményre épül. Rá kellett jönnöm, hogy nincs túl nagy realitás-érzékem, ezért írok olyan dolgokról, amelyek éppen történnek velem, vagy már megtörténtek. Az írásban igyekszem kerülni azokat a dolgokat, amelyekben nem vagyok biztos. Úgy érzem, ez az egyetlen út számomra, hogy elkerüljem a hiteltelenséget. Szoktam megfigyeléseket jegyzetelni, de ez általában egy ideig fejben zajlik, és csak módosítások után írom le. Lehet, hogy nem is a megfigyelés a jó szó, hanem az emlék, mert általában el kell telnie egy időnek, hogy valamit meg tudjak magamban fogalmazni. 

Az irodalmi élet mostani helyzetét milyennek látod? Megtaláltad a helyed? Elég izgalmas a számodra? 

Egyelőre nincs elég előismeretem ahhoz, hogy véleményt mondjak az irodalmi élet mostani helyzetről. Viszont azt látom, hogy sok, írással nem foglalkozó embert hidegen hagy a kortárs irodalom.

A hely-megtalálással kapcsolatban elég szkeptikus vagyok, eddig a legtöbb közösségben kívülállónak éreztem magam. Egyre inkább az az érzésem, hogy csak bizonyos emberek közt találom meg helyem, és nem a nagy közösségekben.

Számomra fontos, hogy írjak, de ezt sosem azért csináltam, hogy bizonyos körökbe bekerüljek. Maga az írás izgalmas dolog, sokat foglalkoztat, és hosszú időszakokra nem hagy nyugton.

Kiknek a véleményére figyelsz oda, milyen szerzőket olvasol szívesen, és ki volt eddig rád a legnagyobb hatással? 

A legfontosabb vélemény számomra Nyilas Atilláé, a mentoromé. Rengeteg mindent köszönhetek neki. Ha ő nincs, nem lennék sehol. Az ízlésemen, az íráskészségemen sokat csiszolt a közös műhelymunka. Megismerkedésünk előtt elég homályos fogalmaim voltak még arról is, hogy milyen verseket tartok jónak, nem beszélve arról, hogy ezt a gyakorlatba hogyan lehetne átültetni.

A legnagyobb hatással Málik Roland és Petri György voltak rám. Pilinszky János és Szabó Lőrinc olyan költők, akiknek elolvastam a teljes életművét, de ez az írásaimon nem nagyon látszik, legalábbis én nem érzékelem, hogy hatottak volna a verseimre, ez valószínűleg az alkati különbség margójára írható. Megemlíteném még Charles Bukowskit is, akinek az összes regényét olvastam. Úgy gondolom, az ő műveiből meg lehet tanulni élni. Nem arra gondolok, hogy az alkoholizmus az ideális életvitel, mert nem az. Életfilozófiájának az én olvasatomban ez a lényege: az ember folyamatosan döntéshelyzetekbe kerül, mindig helyzetben kell határozni arról, hogy mi a jó választás, és ha ez megvan, akkor feltétlenül meg kell tenni. 

Fiatalként hol tudsz bemutatkozni, látsz-e kapaszkodókat, a pályakezdőket segítő fórumokat, lehetőségeket, mentorokat? 

Az Apáczai Tiszta Szívvel című iskolaújságjában jelent meg az első versem. Azóta publikáltam már a Műút portálon és a Félonline-on is. Mindhárom fórumra igaz, hogy egy hónapon belül válaszoltak a küldeményemre. A Sárvári diákírók, diákköltők találkozója és a Műút Szöveggyár-tábora, illetve a Deákpoézis sokat nyújtottak nekem szakmailag, de emberileg még többet, mert meghatározó ismeretségek, barátságok fűződnek hozzájuk. Igazságtalannak érezném kihagyni kabai lórit, mint pályakezdőket segítő mentort, illetve Sárvár állandó zsűritagjait: Kemény Istvánt, Vörös Istvánt, Papp Máriót és Mezey Katalint. De Sárváron és a Deákpoézisen kívül is vannak pályázatok, amelyek gimnazistáknak szólnak. 

Tíz év múlva hol szeretnél tartani, milyen pályát képzelsz el magadnak? 

Abban reménykedem, hogy tíz év múlva képes leszek olyan verseket írni, amelyek már vállalhatóak egy önálló kötetben, mert nem szeretnék rossz kötetet kiadni a kezemből.

Ayhan Gökhan