Pál Dániel Levente: Hogy ne kárhozz el

Budapest nyolcadik kerületének mélységeibe szállhatunk alá Pál Dániel Levente novellasorozatával. Az írás szigorúan csak tizennyolc éven felülieknek ajánlott!

Az Úr Nyolcadik Kerülete

Hogy ne kárhozz el

Álmos este volt. Vágytalanul lógatták hosszú leveleiket a fák. Egy utcát jobbra mentem, egyet balra, cigarettáról cigarettára gyújtottam. Semmi kedvem nem volt hazaérni, se semmihez, ami otthon vár. Hagytam, vigyenek a lábaim.

Az egyik kapualjból kivált egy árnyék. Megtorpantam, nem tudtam eldönteni, megálljak, kikerüljem, elférek-e mellette, nem ismertem sem az állapotát, sem a szándékait. Rászorítottam zsebemben a kulcscsomóra, két kulcsot az ujjaim közé állítva. Ha bármi lesz, és nem futok el, ez az ügyetlen boxer is jobb, mint a semmi. Legalább bátorságot ad.

– Szia. Szex? – lépett ki a fényre.

– Miért ne…

Némán sétált mellettem, miután közöltem vele, hogy meg akarom baszni. Nem csak egy kapualjban vagy egy lépcsőházban, hanem az ágyamban.

– Szép lakásod van – mondta, mikor előreengedtem, és felkapcsoltam a villanyt. – Látszik, hogy te rendes fiú vagy.

Rámosolyogtam, töltöttem két pohár brandyt, majd rágyújtottam, amíg eltűnt a fürdőszobában egy törülközővel.

Az ágyamban feküdt, félkönyékre támaszkodva. Mellé heveredtem, végighúztam rajta bal kezem mutatóujját. Kemény, kerekded combja volt, forró, mint a kő a déli napon. Ahogy ott felejtettem a kezem, mintha egy gyík napozott volna rajta.

– Megbaszol? Nincs sok időm, vissza kell mennem.

Lerúgtam a farmert, ráfordultam. Megvárta, amíg befejezem, és lefordulok róla. Lihegtem félig csukott szemmel, ő már ült, és mintha magában beszélt volna. Nem értettem tisztán, de mintha beszélt volna, magyarázott volna valakihez.

– Mit csinálsz?

– Imádkozom.

– Miért?

– Hogy ne kárhozz el, ne juss a pokolba.