Réthy Emese: Ima nagyböjtben
Réthy Emese
Ima nagyböjtben
Uram,
eljöttél értem sokszor
de én, én nem mentem veled,
elmenekültem sötét erdők nagy sűrűjébe,
elfedtem előled kevélyen bús lelkem mezítelenségét,
szivárvány mosolyod elől konokul eltakartam arcom
s nem engedtem, hogy megsimogasd vadul felszegett fejem.
Csak önnön utamat kerestem,
csak saját dalaim daloltam,
csak átvágtattam az esztendőkön
s hozzád, Uram, oly ritkán szóltam!
Pedig sokszor eljöttél értem,
sokszor szóltál is a sötétben,
hívtál zsoltárral, fenyítéssel,
kerestél kínnal, nevetéssel,
megpróbáltál és megáldottál,
minden percemen átragyogtál,
és mennydörögtél éjeimben,
meg-megszálltál kemény szívemben,
megmutatkoztál, nekem pogánynak,
megmondtad neved ily silánynak és kétkedőnek,
Uram,
örök reménykedőnek járó lelket ajándékoztál
a tékozlónak és tévelygőnek!
Végül meghaltál értem csöndben,
hogy feltámasszalak szívemben.
Te hittél bennem, jaj, hittél bennem!
Bár százszor elárultalak,
Uram,
engedj most Hozzád mennem!
