Negyven éve hunyt el Szilágyi Domokos
Szilágyi Domokos jelenkori recepciójáról, az életmű kanonizáltságáról és a világlírában elfoglalt szerepéről, filozófiával, társművészetekkel folytatott dialógusáról, a költő ügynökmúltjával kapcsolatos dilemmákról szóltak azok az előadások, kerekasztal-beszélgetések, amelyek a Szilágyi Domokos-napok különböző állomásain, Szatmárnémetiben, Batizon, Nagysomkúton és Kolozsvárott zajlottak a hét végén.
Negyven éve hunyt el Szilágyi Domokos
A „nagy öregek” – Cseke Péter, Kántor Lajos, Pomogáts Béla, akik személyesen ismerték a költőt – is részt vettek a Szilágyi Domokos-napok kolozsvári állomásán, amely a házsongárdi sírnál tartott megemlékezéssel indult, majd a Györkös Mányi Albert Emlékházban folytatódott egy átfogó kerekasztallal.
A beszélgetést Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa vezette föl, röviden kitérve a szatmári, batizi és nagysomkúti előadások fontosabb témáira, a Sajtóértekezlet című vers gazdag értelmezési lehetőségeire, valamint annak jelentőségére, hogy az első, a költőt ábrázoló portrészobrot 25 éve avatták föl Szatmáron. Az emléknapot tizenegyedik alkalommal szervezték meg, idén a költő halálának negyvenedik évfordulója alkalmából is.
Kántor Lajos irodalomtörténeti értékű dedikált példányt, az 1972-es Sajtóértekezlet című kötetet hozta magával az estre, amelyet a következőképp írt alá a költő: Lajosnak, alias Kántor Vergiliusnak egy nem népi, csak népszónok. Az irodalomtörténész szerint a nem népi, csak népszónok jellemző Szilágyi-fordulat. Kántor úgy véli, csak a Sajtóértekezlet című versről könyvet lehetne írni, annyira szerteágazó az interpretációs lehetősége. A versben a költő hivatkozik Santayana spanyol filozófus gondolatára: „Aki nem emlékszik az elmúltakra, megismétlésüket kockáztatja meg.”
A recepcióhoz, az életmű értelmezéséhez Pomogáts Béla szerint is sokat hozzátesz a spanyol filozófiai hagyomány, amelynek José Ortega volt az egyik jelentős képviselője.
A költő beszervezettségével, ügynökmúltjával kapcsolatban több dilemma fogalmazódik meg, ma sem lehet tisztán látni ezzel kapcsolatban, hiszen a teljes dosszié nincs a kezünkben. Pomogáts úgy véli, Szilágyi Domokos nem követett el olyan vétkeket, amely miatt az utókor felelősségre vonhatná őt. 1956-ban az irodalomtörténészt is letartóztatták, kínos körülmények között vallatták, szívbeteg édesanyjának éjszakai becitálásával fenyegették meg, majd kényszerítették, hogy aláírja, együttműködik a belbiztonsággal. Szilágyi Domokosról is elképzelhető, hogy dokumentumokat, nyilatkozatokat kényszer, zsarolás útján írattak alá vele. Fel kell őt mentenünk a felelősség alól, az önvád, a lelkiismeret-furdalás beárnyékolta életét, korai, tragikus halálához is ez vezetett.
„Sorsát jellegzetes kelet-közép-európai drámának tartom, Szilágyi ártatlanságában hiszek, ugyanakkor tudom, hogy a kommunista rendszer milyen aljas módszerekkel dolgozott” – fogalmazott az irodalomtörténész.
Kántor is azon az állásponton van, hogy a költészetére az ügynökmúlt vádja nem vet árnyékot. A teljes dossziét még nem ismerjük, de azt már tudjuk, hogy a róla szóló jelentések megelőzték az ő „együttműködését” a kommunista belbiztonsági szervekkel. Másodéves egyetemistaként került bele a rendszer csapdájába, Váradi Emese, a költő egykori mennyasszonyának önéletrajzi könyvéből sok mindenre fény derül, Szilágyi egykori kedvesét megmentette a letartóztatástól.
Jánosi Zoltán szerint az alkotó a kortárs világlíra élvonalába tartozik, olyan költők hatását fedezhetjük föl a verseiben, esszéiben, mint Rilke, Eliot vagy Walt Withman.
Az életmű szerteágazó prizmaszerűsége sok izgalmas, irodalomtudományi munka alapjául szolgáló kutatási területet tartogat. Szilágyi lírájával viszonylag későn, csupán Kányádi Sándor, Nagy László elolvasása után ismerkedett meg behatóbban, ez a költészet rendkívül mélyen meggondolkodtatta, nem tudott elszakadni tőle, éjszakákon át töprengett a sorain.
A kanonizációs folyamatokért mi is felelősek vagyunk, fontos, hogy Szilágyi Domokos a magyar irodalomban megkapja a maga helyét, bár a középiskolai szöveggyűjtemények, az egyetemi tananyag része, mégis hiányérzete van, valahányszor szóba kerül ez az életmű. Az erdélyi gimnáziumokban sajnos ma már nem a kötelező tananyag része.
„A csengő hangú tanszékek kánonban énekelnek / és kemény profi teniszt játszanak/ most én adogatok és te fogadod / majd fordulunk / és te adogatsz és én fogadom / megfelelünk a korszak elvárásainak / reflektálunk egymás textusára / ami mindkettőnknek előnyös / köztudott hogy / a reflektálatlan textus nem üdvözül / a reflektált viszont igen” – idézett Orbán Ottó Vojtina recepcióesztétikája című verséből az irodalomtörténész, a Magyar Napló főszerkesztője Szilágyi Domokos és a magyar irodalmi kánon kapcsán.
Cseke Péter az irodalmi folytonosság és a különböző Forrás-nemzedékek közötti kapcsolatról beszélt.
Dávid Gyula a Vitorlaének című gyűjteményes kötet értékelésére a költőt kérte fel, a bírálat az Igaz Szóban jelent meg. Szilágyi Domokos a 28 szerzőből csupán hatot tartott kiemelkedőnek. Közöttük bizonyára ott volt Farkas Árpád, Király László és Palocsay Zsigmond is. A gyűjteményből nőtte ki magát a Varázslataink című antológia, amelynek szemlézése során Markó Béla korai verseit marasztalta el, az összes közül csupán egyet tartott átütő műnek. Ezek a költemények később bekerülnek a Csiki László szerkesztette Szavak városa című első kötetébe, amelyről Szőcs Géza írt elismerően.
A köztudatba úgy épült be, hogy Székely János nagy pártfogója volt Szilágyinak, ám ez nem egészen így van, a Korunkban rendszerint azokat a verseket tudták tőle hozni, amelyeket az Igaz Szó visszadobott – hívta fel a figyelmet az irodalomtörténeti kuriózumra Kántor. Kitért továbbá a költő és Hervay Gizella nyomorúságos bukaresti éveire is. A kilátástalan helyzet miatt középszerű román költők verseinek fordítását, kétes színvonalú kiadókkal, lapokkal való együttműködést is kénytelen volt elvállalni. A Méliuszhoz írt leveleiből erről többet tudhatunk meg.
Korpa Tamás a fiatalok Szilágyi-recepciójára hívta fel a figyelmet. Csak a Szilágyi-emléknapok kapcsán az elmúlt öt évben több mint harminc tanulmány, esszé született az életműről. Az ügynök-ügyet a kilencven utáni nemzedék önértésének kulcskérdéseként fogja fel, szerinte Szilágyi Domokos ikonikus figurája az erről való gondolkodásnak.
A négykezes műfajában rendhagyó szerepe van a költőnek, a Palocsay–Szilágyi-páros további hasonló próbálkozásokat eredményezett az erdélyi magyar irodalomban. Ennek mintájára érdemes lenne a négykezes verselemzésekkel megpróbálkozni, amelyeket fiatalok írnának, olyanok, akik nem feltétlenül Szilágyi Domokos-szakértők; a recepciót, az értelmezést ez is gazdagíthatná.
A kerekasztal-beszélgetésen körvonalazódó témák, közönség-hozzászólások arra is kitértek, hogy szükséges az életmű alaposabb, átfogó kutatása. Az emléknapokon is részt vevő Pécsi Györgyi monográfiát készül írni, Balázs Imre József pedig irodalomtörténeti munkát tervez, amelynek szerves részét képezi majd a Szilágyi-életmű.
Varga Melinda
