Hosszú futás – Döme Barbara novellája

„Most itt térdepelek a konyhakövön, sötétedik, apu egyre gyengébben lélegzik. A szájából és az orrából szivárog a vér. Az osztályban én vagyok a legjobb tanuló, sokat olvasok, tudom, ha nem hívok mentőt, apu elvérezhet.” – Döme Barbara prózája.

Apu, kelj fel, na, kelj már fel! A konyhakövön fekszik, szeme csukva, mellette térdepelek, rázom a vállát, bőgök. Feje véres, bámulom, ahogy hízik a vörös tócsa a járólapon. Gyengén lélegzik, de még él. Egy pillanatra kinyitja a száját, mintha mondana valamit. Sörszag csap meg. Ég a szemem, arcomon tenyerének lenyomata vöröslik.

Egy órája az ablakban könyököltem, és vártam, hogy apu hazaérjen. Mindig a négyhúszas vonattal jön. A negyediken lakunk, az ablakból látni a vasúti síneket, és ahogy a vonat kihúz az állomásról. Ha az ember átvág a vágányokon, öt perc sincs az út a házunkig. Apu legtöbbször kerül a főutca felé, ott a kocsma. Ma félhatra ért haza. Négy húsztól fél hatig az ablakban vártam.

Hol van anyád, kérdezte, amikor belépett a lakásba. Osztálytalálkozóra ment, tegnap szólt neked is, hogy ma későn ér haza, emlékeztettem. Kivörösödött az arca, a pupillája kitágult. Elment kurválkodni, üvöltötte. Megölöm, ha hazajön! Erősen megfogta a karomat, és azt mondta: adjál vacsorát, éhen döglök! Kivettem a pörköltet a hűtőből, elé tettem, hidegen, kanállal esett neki. Néztem, ahogy a zsír végigfolyik az állán. Alig evett az ételből, lábasostól a kukába vágta, azt üvöltötte, az a semmirekellő anyád még ezt is elsózta, főzni sem tud! Sört vett elő a hűtőből, kinyitotta, a kupak leesett a konyhakőre, gurult, majd a lábamba ütközött. Apu a konyhaasztalnál ült, én vele szemben, a sarokban kuporogtam, felhúzott térdekkel. Amikor megitta a sört, és nem talált újabbat a hűtőben, azt mondta, menjek a kisboltba, és hozzak még pár üveggel. Azt válaszoltam, nekem nem ad alkoholt a boltos néni, mert tizenegy éves vagyok. Lódulj, kiabálta, és a kezembe gyűrt egy ezrest. A lépcsőházban gubbasztottam, amikor megérkezett a szomszéd néni. Látta, sírok, megkérdezte: már megint apád? Hazudtam, hogy egyest kaptam a suliban. Apu bentről meghallotta a beszélgetést. Kijött, megfenyegette a szomszédot: takarodjon, ne zaklasson, mert ráhívja a rendőröket. Ezután megfogta a csuklómat, berángatott a lakásba. Hol a sör, megvetted, kérdezte. Nem mentem le a boltba, mondtam, mire pofonvágott, majd az ablak felé rángatva üvöltötte: kibaszlak a negyedikről, olyan vagy, mint anyád, csak magadra gondolsz, semmi hasznod a világon. Ijedtemben bepisiltem. Tapasztalatból tudtam, csak akkor nyugszik meg, ha megkapja, amit akar. Van itthon sör, nyögtem, a szekrény tetején, két dobozzal. Elengedte a karomat, rám nézett, és azt kérdezte: anyád dugta el? Felállt a székre, megtalálta a piát. Folyamatosan káromkodott, azt hajtogatta, most már tuti, hogy kinyírja anyut, csak kerüljön elő. Én ezalatt a pisis nadrágomban megpróbáltam kisomfordálni a konyhából, de elkapott. Süssél rántottát, követelte, ha már anyád elcseszte a vacsorámat. Leült a konyhaasztalhoz, kibontotta a sört, ivott, közben le nem vette rólam a szemét. Kiszúrta a nedves foltot a nadrágomon. Te meg behugyoztál, röhögött. Undorító vagy mondta, vedd le a nadrágodat, ne főzz nekem pisis cuccban. Elindultam a szobám felé, de ismét visszahúzott, lerángatta rólam a nadrágot, nekilökött a tűzhelynek. Mire vársz, mondta, süssed már azt a kurva rántottát! Bugyiban álltam előtte, bámult.

Most itt térdepelek a konyhakövön, sötétedik, apu egyre gyengébben lélegzik. A szájából és az orrából szivárog a vér. Az osztályban én vagyok a legjobb tanuló, sokat olvasok, tudom, ha nem hívok mentőt, apu elvérezhet. Megsérülhetett valamelyik belső szerve, amikor hanyatt vágódott. Bárcsak halna meg, gondolom.

Anyu orrából is dőlt a vér a múlt héten. Azt mondta apunak, rettentően szégyenkezett, amikor őt részegen, törött karral bevitték a kórházba. Anyu látta, hogy ápolónő kollégái és az orvosok összesúgnak a háta mögött, mindenki tudta, az ő férjét kísérték be a rendőrök az ügyeletre, miután részegen lopni próbált a közértből, és összeverekedett a biztonsági őrrel. Anyu akkora pofont kapott aputól, hogy elesett, és betört az orra. Hidegvízzel mosta az arcát, amikor utánamentem a fürdőszobába. Leült a fürdőkád szélére, két tenyere közé fogta az arcomat, megcsókolta a homlokomat. Mégsem lesz kistestvéred, mondta, tegnap elestem, amikor apu meglökött, de ne haragudj ezért rá. Átöleltem a derekát, sírtunk.

Most itt térdepelek a konyhakövön, sötétedik, apu arca egyre fehérebb. Megtanultam az iskolában, hol kell keresni a pulzust. Megfogom apu csuklóját, kutatom azt a lüktető pontot. Nem találom, arra gondolok, talán meghalt. Tudom, az előbb épp ezt kívántam, most még is megrémít, hogy esetleg vége. Nem akarok sírni, de képtelen vagyok visszatartani a zokogást. Rángatózom, egyre elkeseredettebben tapogatom a kezét.

Amikor elkészült a rántotta, apu elé raktam, néztem, ahogy megkóstolja. Evett egy-két falatot, majd földhöz vágta a tányért. Az egész konyhát beterítette a törött cserép és a tojás. Ez az étel büdös, meg akarsz mérgezni, ordította! Nem elég, hogy anyád kurva, és ma kirúgtak a melómból, még te is felbaszod az agyamat! Megfogta a jobb karomat, a földre lökött a rántotta és a cserepek közé. Azt üvöltötte, takarítsam fel a mocskot. Remegtem, alig bírtam megtartani a seprűt és a lapátot. A konyhaasztalnál ült, vedelte a sört, láthatóan egyre elégedettebb volt magával meg a helyzettel, bámulta, ahogy bugyiban, négykézláb mászkálok a konyhakövön. Arról beszélt, eddig észre sem vette, milyen nagylány lettem. Az osztályban én vagyok a legmagasabb, fejlettebb a kortársaimnál. Zavar, hogy itt-ott kigömbölyödtem. Miközben magyarázott, nem mertem ránézni, némán szedtem a cserepeket. Amikor felpillantottam, láttam, hogy a lába között simogatja magát. Máskor is észrevettem, hogy ezt csinálja, miközben pornófilmet néz. Tudom, mi a pornó, az egyik osztálytársam bátyja mutatott nekünk ilyen videót. Szerintem apu azt hitte, senki nem tud a titkáról, mert mindig olyankor csinálta, amikor anyu nem volt itthon. De én kilestem, azóta már nemcsak a piálás meg a verekedés miatt utálom.

Percekig piszmogtam a széttört tányérral. Apu azt mondta, fejezzem be, menjek oda hozzá. Remegtem, nem mertem a szemébe nézni. Felállt, megfogta a csuklómat, a kezemet a két lába közé húzta, azt mondta: csináld, na, csináld már! Sokszor hallottam ezt a mondatot, amikor anyut berángatta apu a nappaliba. Attól a fémes kattanástól, ami azt jelzi, a kulcs elfordult a zárban, nagyon félek. A múltkor hallottam, hogy a kattanást követően felborult valami, anyu könyörgött, apu ezt ne csinálja vele, de ettől ő csak dühösebb lett, hangosan kiabálta: kiverem a szart is belőled, te kurva! Ilyen csúnyákat sem anyu, sem én nem szoktunk mondani, és apu is csak akkor, ha sokat iszik. Legtöbbször rengeteget piál, de amikor nem részeg, nevetünk. Ilyen már nagyon régen történt.

Miután elhúztam a kezem a két combja közül, tovább üvöltött: csináld, amit mondok, különben végignézheted, ahogy anyádat megdugom, aztán meg agyonverem. Rettegtem. Arra gondoltam, megteszem, amit követel, csak ne bántsa anyut. De a kezem nem engedelmeskedett, mintha megbénultam volna. Apu ezután lehúzta a nadrágját és azt ordította: tegyed a dolgod, vagy szétváglak! Tudtam, meg kell védenem anyut és magamat is. Meglöktem aput, ahogy csak bírtam. Csodálkoztam, hogyan tudtam ezt megtenni, amikor pár másodperce még bénán álltam. Apu megtántorodott, hátrált, megcsúszott egy tojásdarabon, hanyatt vágódott a konyhakövön. Fejét beütötte a radiátorba. Figyeltem, nem mozdult, csak a koponyája körül nőtt a vértócsa. Reméltem, ezzel vége.

Most itt térdepelek a konyhakövön, sötétedik, aput bámulom. Csak az anyukámat akartam megvédeni, baleset volt, mondogatom magamban. Apu rossz ember, megérdemli a halált. Nézem, ahogy egyre gyengébben emelkedik és süllyed a mellkasa, ahogy kiszökni készül belőle az élet. Száját kinyitja, sóhajt, mintha azt kérné: segíts! Eszembe jut, amit a tiszteletes bácsi mondott: senkitől nincs jogunk elvenni az életet, Isten is megbocsát a bűnösnek, ha az jó útra tér. Meg kell bocsátanom, hiszen ő az apukám, nem hagyhatom, hogy meghaljon. Anyu vajon mit szólna, ha tudná, mit műveltem, semmit nem tettem apu megmentéséért? Megutálna? Eltaszítana magától?

Apu, kelj fel, na, kelj már fel! Többé nem leszek rossz, csak ne halj meg, zokogom, és közben két kézzel rázom a vállát. Apu, kérlek, nyisd ki a szemed! Remeg a kezem, átkutatom a zsebeit, keresem a mobilját, megtalálom, hívnám a mentőket, de a telefon lemerült. Nekem nincs mobilom, csak egy megoldás jut eszembe, rohannom kell, két utcányira van a kórház, ott kérhetek segítséget. Magamra rángatok egy nadrágot a szennyesből, mezítláb vágok neki, rohanok a lépcsőn, ki az utcára, szaladok, ahogy csak tudok. Magas házak között futok, kutyák ugatnak, sírok. Gyorsítani akarok. Apuért. Az utca végén ott a kórház, már látom és hallom a szirénázó mentőt. Lépteim egyre lassabbak. Végül megállok. Anyuért.