Kék hófelhők, roppanó ónüvegek alatt – Hegyi Botos Attila versciklusa
Kék hófelhők, roppanó ónüvegek alatt
Hegyi Botos Attila versciklusa
TEMPLOMKERT
1.
Van, ami sosem
(Fons Vitae)
Egyetlen gyökér,
egyetlen erdőség.
Évről évre vastagabb
júniusi sugarak.
S van, ami nem,
mégsem változik.
A felkelő s elhaló szél,
az esők zenéje,
az örökifjú, fűzöld lomb
tavaszon, délverőn,
kék hófelhők, roppanó
ónüvegek alatt.
Az ünnepi oszlopcsarnok,
az az örök aratósárga.
A bambuszfurulyát fújó fiúisten
s az aranyként csörgő avar.
2.
Mit mondhatna
(Elaeagnus Dei)
Mit mondhatna még
a homályba zárt teremtésről?
A csillogó termőtestekbe
vont fonalakról,
a völgyben megült ködről?
Sírkőre roskadt angyal
a krizanthémum ága.
A kertben, ahol végződött,
lehunyt fények alatt,
mézszín tövisek közt,
ezen az őszön is
hófehér pártákba lobban
Ezeregy Éj.
Kikeletillatú,
babér- s holdlevelű.
Egy időtlen menyasszony,
az ezüstfa virága.
Kerti tó
(Facie ad faciem)
Ma megszületett bennem
az ég. A csillagok s a reggel.
Egy érzéki légfuvallat.
Hajló szarvas,
lótusz s pluméria virága.
Mozdulatlan feszület,
lebegő kristálytükör,
melyet életre egyedül
te nem keltettél.
Születésed, nevetésed.
Szomjad szomjúsága.
