Műveljük kertjeinket – írók a nyárban – Kölüs Lajos: Faeper

Nyári sorozatunkban arra kértük az Irodalmi Jelen szerzőit, küldjenek képeket kertjükről vagy nyaralóhelyükről, és írjanak hozzá pár sort, mit jelent számukra a bekerített, saját vagy épp a végtelen, a természet birtokolta kert. Kölüs Lajos egy minden képzeletet felülmúló eperfáról mesél és láttatja képeken is.

Kölüs Lajos

Faeper

Fehér eperfa (Morus alba) áll a kert végében. Kínában honos. Hulló termése van. Hullik is. A gaz közé. Gazoltunk, látszata van. A gaz csomóban. Még süt a nap, aranysárgán. Fut a repkény, befutja a törzset. Támaszra, társra lel. El lehet bújni a közelükben. Sűrű rendben a kardéles, nádra hasonlító japán fű, télálló. Zöld levelein keresztben jelennek meg az aranysárga csíkok. Áthatolhatatlan, olyan, mint egy kőfalkerítés. Nem lehet belátni, átlátni, kilátni. Védelmez, nincs ártó tekintet. Talán Jackson Pollock járt erre, gondolom, és fölfele nézek, az ég fele. Lugas. Fürtöket látni, érik a szem, egyik a másik után. Az indákat keresztek tartják. Keresztutak. Nem lehet járni rajtuk. Télen sem. Semmikor. Csak az emberi szem, a lábatlan járja útját. A képzeletét. Ismét a repkény. Ezen a fán már nem fut, rászáradt a gyökérzete, nem fojtogat, nem élősködik többé. Mintha kígyót látnék, összetekeredve. Vagy bogarat, amely fára mászik, szívja a fa nedvét. Még van élet a fában, lombja dús, de kicsiny. Ennyire futja. A zöld szín az élet jele. Látni sárgát is, még messze az ősz. Nyár van. Nyár közepe. Nincs eső, rég esett. A gaz elárulja. Száraz, hamarosan lehet égetni. Tűzre való. Ha nem fúj a szél. Nem fúj. A csend mindegyik képen csend marad. Nem fut el, marad, otthonos. A kerthez tartozik. Lehet hallani. Hallom. A faeper édes. Édeskés. Az égben terem, mint a manna, mégis elérem. Vagy rálépek. Földi. Földre hullt. Miként a csend is. Száll a füsttel.uHu