A lobogás hamuágya – Ughy Szabina versei
A lobogás hamuágya
Ughy Szabina versei
Hiányos szerkezet
Vasadi Péter emlékének
A Duna sodrásában,
a háztetőkön hagyott légvédelmi szirénák csöndjében,
egy kórházkerti sétában,
a meghámozott őszibarackban,
a mag rovátkáiban,
a szomszéd udvarán álló fenyő királyi pompájában,
a kibolyhosodott harisnyában,
a Szent György-hegyi panorámában,
a megkínzott kutya szemében,
a feltárt tömegsírból kiásott csecsemő kóchajában,
egy korty citromos teában,
a tetteinkhez tapadó bűntudatban,
a száműzöttek testvériségében,
Bach és Ray Charles zenéjében,
magatehetetlen párunk kézszorításában,
a gyászbeszéd szavait elnyomó légkalapács zajában,
a decemberi hidegben gomolygó lélegzetben,
a szavakat hátrahagyó szabadság szárnysuhogásában –
Hatodik
Megszámolni a kivágott tölgy évgyűrűit,
kézbe venni a nyers fahasábot,
felszisszenni, mikor a szálka bőrünk alá szalad,
lenyalni a kibuggyanó vért,
melegedni a pattogó tűznél,
belélegezni a füstöt –
Öt érzékünk bizonyossága kevés,
csak a kérdés, a hatodik, segít,
mi végre a lobogás hamuágya.
