Ugrás a tartalomra

Erőszak és mcdonaldizált irodalom

 

Térerő itt sincs, fák bőven, a mogyoróhegyi kilátás felülmúlhatatlan, de ott van kárpótlásul a medence – hasonlítgatom egy veterán rutinjával a két helyszín közti különbségeket, pedig ez még csak a második FISZ-táborom. Idén a Szokolya melletti Királyréten, július 18–22. között.

Érkezés után Korpa Tamás rövid megnyitóbeszédével indul a tábor, aztán az eligazításon megtudjuk, ki kinek a műhelyében fog dolgozni, Kollár Árpád és László Noémi lírát, Láng Zsolt és Szilasi László prózát, Károlyi Csaba és Szirák Péter kritikát, Nádasdy Ádám pedig műfordítóműhelyt vezet.

Az ismerkedős műhelymunka után sor kerül az első beszélgetésre, Korpa Tamás Nílus című új kötetéről kérdezi Kemény Istvánt. A kötet szerkezetéről Kemény elmondja, egy félhomályos Nílus-kép alapján írta meg az első verset, e köré kezdett szerveződni a többi. S hogy miért épp a Nílus, egyszerű a válasz, hisz nemcsak a bolygó leghosszabb folyója, de a tudomány mai állása szerint az emberiség bölcsője is. Kemény arról is beszél, hogy félbehagyott verseihez időről időre visszatér, s habár régebben koncepció szerint írt, ma inkább a spontaneitást kedveli. Az alkotók állandó szorongásáról, hogy vajon fognak-e még tudni írni valaha, elmondja, hogy idővel beáll egy rutin, kezelhetővé válik ez a feszültség. Szó kerül aztán tehetséggondozásról, szerinte ez teher, de egyben felszabadító öröm is, s ennek a felelősségét felvállalja, rendszeresen vesz részt írótáborokban. Zárásként egyik esszékötetéből hallgathatunk meg két rövidebb írást. 

Vacsora után Sztercey Szabolcs A nyelvtani közép és Varga László Edgár bejárónőm: istencímű köteteinek bemutatója, a szerzőkkel Gáll Attila, a kötetek szerkesztője, az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője beszélget. Elsőként arra kapunk választ Varga László Edgártól, hogy Istenből hogyan is lesz bejárónő. Elmondása szerint ez játék, pillanatnyi elmebaj, és bár az Úr már régebb óta megjelenik verseiben, a játékossággal is jelezni szerette volna, hogy ez nem egy klasszikus istenes kötet. A címválasztásról tudta, hogy megosztó lesz, s ez a későbbiekben be is igazolódott. A szerepversek lehetőséget adnak számára, hogy más hangon szólaljon meg, mint amit elvárnak tőle. Sztercey a verseiben megjelenő sci-fi és fantasy elemekről elmondja, nem eszközként használja őket, inkább azok logikája, elgondolásmódja épül be verseibe, és más világok építésén keresztül a való világra reflektál. Kötetbeli versei csupán számozva vannak, s bár ezt az útinaplószerű koncepció is magyarázza, hozzáteszi, nem tartja fontosnak a címet, ha az nem képes új jelentésréteggel gazdagítani a verset. Sztercey úgy látja, megszokott rendszereink, struktúráink átalakulóban, leomlóban vannak, verseiben ezek megértésére tesz kísérletet, ezért is ismétlődik gyakran a szétszedés-összerakás motívuma.

 

Nyomban ezután villám-könyvbemutatóra kerül sor, Décsi Eszter kérdezi Csepregi JánostMorgensternt tiszta papírra – 1942 című kötetéről. Nem hagyományos verseskötetről van szó, meséli Csepregi, Nagy Kincső munkái ugyanis nemcsak illusztrálják a verseket, hanem párbeszéd alakul ki, szimbiózis jön létre vers és szöveg között. Annyira személyesek voltak számára ezek a szövegek, hogy szerette volna, ha a gondoskodás, „kézműves jelleg” a könyvön is érződik, így találtak egymásra a NOW Books & Music Kiadóval, s született meg a döntés, hogy a könyvet ne forgalmazzák áruházláncokban, hanem kocsmákban, galériákban, kis könyvesboltokban lehessen hozzájutni. Nemcsak nehezen beszerezhető, nehezen befogadható is a kötet, a szövegek egyéni, társadalmi erózióról, bomlásról szólnak, de Csepregi szerint ez rendjén való, azt gondolja, amiért nem kell megdolgozni, annak nincs is értéke. Szerinte Markó Dániel zenész, operatőr, fotós versekhez készített videóinstallációi is továbbgondolásra sarkallják a nézőt, olvasót.

A bemutató után Décsi Eszter megy, Csepregi János marad, immár nem költő, hanem mentálhigiénés szakember szerepben, csatlakozik hozzá Halász Sára, a Patent Egyesület munkatársa, valamint dr. Kiss Valéria, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának munkatársa, és Határok és átlépések címmel kezdetét veszi egy maratoni beszélgetés a szexuális zaklatásról. Csepregi bevezetőjében elmondja, érzékennyé válás figyelhető meg a társadalomban a családon belüli erőszak, a szexuális zaklatás témakörében, azonban még így is vannak témák, amelyek nem lépik át az ingerküszöböt. Halász Sára szerint a hatalmi viszonyok minden közösségben visszaéléseket eredményeznek, és minél átláthatóbb, tudatosabb egy közösség, annál visszaszoríthatóbbá válnak ezek. A #metoo kampányról felemás a meghívottak véleménye, szerintük a poztitív hozadékok ellenére negatív aspektusai, hiányosságai is vannak. Halász Sára nem túlságosan optimista, hisz olyan tendenciákat is lát társadalomtudatos közösségeken belül, amelyek az erőszakot próbálják relativizálni, például egyre divatosabb a szadistákat marginalizáltnak nevezni. Kiss Valéria az állami szabályozás, a jogi nyelv kialakításának fontosságát hangsúlyozza, Halász Sára pedig a férfiaktól elvárt szerepek torzító hatásairól beszél. A téma nem érdektelen, kitűnik ez a hozzászólások számából, néhol túlfűtöttségéből is, és a hallottakra még sokszor visszatérünk a későbbi beszélgetésekben. 

 

Másnap műhelymunkával kezdünk, Láng Zsolttal a világirodalom legjobb kezdőmondatait kutatjuk, majd a saját legrosszabb mondatainkat szedjük ízekre. Délután Urbán Bálint beszélget Földényi F. Lászlóval új könyve, A melankólia dicsérete kapcsán. Megtudjuk, hogy életműve heterogén, két részre osztaná talán, fiatalkori művei rendes bölcsésztudósi pálya felé mutattak, aztán régi jegyzeteit újraolvasva rájött, hogy tudta nélkül kezdett érni benne egy könyv, ebből született a Melankólia. A hátsó, sötét oldal érdekelte kezdettől fogva, azt kutatja abban a kötetben, hogy ez hogyan kíséri végig az európai kultúra különböző korszakait a görögöktől a huszadik századig. Harminchárom évvel később jelent meg A melankólia dicsérete, s bevallja, a cím tévedésnek bizonyult, sokan ugyanis azt hitték, ugyanaz a könyv, csak új kiadásban. Ebben a kötetben a melankólia alakváltozásainak közös nevezőjét keresi, sokkal személyesebb hangvételben. A melankólia nem hangulat, inkább valamiféle határátlépés, sokszor általunk sem ismert irányba. Szó kerül aztán festészetről, Lucian Freud és Francis Bacon neve a könyvben is megjelenik, Földényi úgy érzi, ők az utolsó olyan alkotók, akiknél fellelhető még a klasszikus portréfestészet lényege, nevezetesen, hogy egy jó portréban benne van egy egész életút. Annak kapcsán, hogy több szövegben is megjelenik a posztmodern kritikája, elmondja, inkább a kultúra áramvonalassága zavarja, az előző napon Csepregi által is emlegetett kommercializáltság, amit ő mcdonaldizált irodalomként emleget.

Az előző este folytatásaként is értelmezhető beszélgetés zárja a napot, Erőszak és irodalom témáját tárgyalja Smid Róbert, Hermann Veronika és Kalapos Éva, Szekeres Nikoletta moderál. Itt is elhangzik, hogy a hatalmi viszonyok visszaéléseket eredményezhetnek, s hogy az erőszakos közeledés soha nem az erotikáról, hanem a hatalomról szól, ezért biztosítanak jó közeget ennek a hierarchizált közösségek. Smid Róbert kiemeli azt az érdekességet, hogy a művészet rendkívül szabad világként van kommunikálva, miközben mélységesen hierarchizált. Az operettbotrány és a kolozsvári színészpofozás kapcsán felmerül: a művészi extázis koncepciója releváns-e még annyira, hogy erre hivatkozva megengedjünk visszaéléseket?

A beszélgetés feszültségét aztán evésbe fojtjuk, az idén húszéves FISZ szülinapi tortáját vágjuk fel, s akinek fröccs mellé nem ízlik, az a Szépirodalmi Figyelő munkatársainak hagyományos gulyását kóstolgathatja.

Másnap reggel műhelymunkán egymás szövegeinek esünk neki, közben folyton menekülünk, hol a tűző nap, hol az eső elől, s ennek okán a terek pszichológiája is szóba kerül.

 

A harmadik nap díszvendége Ladik Katalin, beszélgetőtársa Bencsik Orsolya. Ladik a gyerekkoráról mesél, a Jugoszláviát és a környező országokat a negyvenes években sújtó éhínségről, ami azonban túlélésre ösztönözte, és ránevelte, hogy az ahhoz szükséges energiákat mindig önmagában keresse. Tizenöt évesen kezdett verseket írni, s mikor az újvidéki rádióban megalakult a magyar adás, kiválasztották gyerekszínésznek, amit hatalmas kitüntetésként élt meg az elején, utána viszont ennek felelősségét is kezdte átérezni, hiszen mások példaképévé vált. Érdekesség, hogy hosszú ideig test nélküli színész volt, csak rádiójátékokban szerepelt, színház ugyanis nem volt Újvidéken. Szóba kerül aztán első kötete, ami hanglemezmelléklettel jelent meg, s hangköltészetének kezdetét is jelentette. Ladik arról is mesél, hogyan szakított polgári állásával, s szentelte magát teljes egészében a művészetnek, valamint arról, hogyan kellett megvívnia a férfiak ízlésdiktatúrájában szélsőségektől sem mentes harcait. Nőiségét egy darabig mondhatni megtagadta, elfedte magát, aztán jött a másik véglet, a meztelen performanszok időszaka. A népszerűségről elmondja, ez Jugoszláviában a szerbek szemében nem esett a latba a művészi megítélésben, azonban a magyarok úgy tekintették, hogy a performansszal lealacsonyítja a költészetet, elrettentő példaként tanították a magyar egyetemeken.  Ezután beszél a performanszaiban használt eszközökről és vizuális költészetéről.

 

Vacsora után kezdődik a kritikustusa, Szilágyi Zsófia vezetésével Borbáth Péter, Balogh Gergő és Konkoly Dániel vesz górcső alá három friss FISZ-kötetet: Csombor Rita Smink nélküljét, Kali Ágnes Ópiáját és Szolcsányi Ákos Semmi meglepő vagy fontos című verseskötetét. Kali kötetéről elmondják, hogy olyan, mintha egyből a második kötettel kezdte volna, ráadásul az illusztrációk nemcsak díszítőelemként vannak jelen a kötetben, hanem párbeszédbe lépnek a szövegekkel.   

Ezután André Ferenc, Horváth Benji és Bányász Berci Vj Lamaskier Beatwándor című multimediális produkciójában merülhetünk el, ami magyar, román és angol nyelven elhangzó versek, zene és a kőfalon érdekes textúrát kapó vetítés szimbiózisából jön létre.

Negyedik napra egyetlen beszélgetés marad, Zoltán Gábor a meghívott. Még mindig szívtelen szerző vagy? – szegezi neki a kérdést Antal Nikolett annak az anekdotának az apropóján, hogy hetedikes korában, mikor búcsúbeszédet írt a nyolcadikosoknak, az anyukája úgy reagált a megírt szövegre, hogy jó az, csak épp nincs benne szív. Zoltán nevetve vallja be, hogy valószínűleg igen, amit viszont nagyobb bajnak tekint, hogy ez néha átmenet nélkül csap át érzelmességbe, bár ez nem feltétlenül az írásaira jellemző. Ezután szó esik a szerző két különböző alkotói időszakáról, és felvetődik a kérdés, hogy a groteszkről, szürreálisról mikor, minek a hatására tolódik át a a fókusz a realitás, a saját környezete irányába. Zoltán szerint nem mások felelősek a sorsunkért, rajtunk múlik, hogy mi történik, s önmaga megértésének a vágya indította arra, hogy elkezdjen a múlttal foglalkozni. Orgia és Szomszéd című regényeiben a tizenkettedik kerületi nyilasok 1944–45 telén végrehajtott tetteit dolgozza fel. Antal elmondja, hogy Zoltán szövegeiben, ellentétben mondjuk Závadával, teljesen interiorizálódnak a propagandaszövegek a szereplői számára. Zoltán kifejti, hogy a nyelv veszélyes dolog, s hogy hiányolja a magyar nyelv megtisztítását azoktól a szavaktól, melyek terheltté váltak abban az időszakban, ellenpéldaként pedig felhozza a német nyelvterületet, ahol ez a tisztogatás megtörtént. Célja, hogy az olvasó lásson, halljon, és érezze az örömöt is a fájdalmak szüneteiben.

 

A hivatalos prgramot a műhelyeken készült, illetve megvitatott szövegek felolvasása zárja, Korpa Tamás konferál felkészülten, mindenkit néhány szóban bemutatva. Aztán jöhet a hajnalig tartó buli, a reményteli búcsúzás, hogy jövőre ugyanitt, és a félkómás hazaút.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

Az Irodalmi Jelen megváltozott, és egész novemberben teszt-üzemben működik. A véglegesítésbe Ön is besegíthet!