Jelige: Deviáns-szakítás − Átlátszó kezek; Létek és tétek

Átlátszó kezek

A fürdőben állok.

A fürdőben, a tőled kapott törölközőben.

A tőled kapott törölközőben, amibe ketten voltunk,

Ketten, az ősz beköszöntével.

Mély, érzelmes s lágy volt szerelmünk.

Te voltál a gödör, melybe beleestem.

Beleestem, majd beleszerettem.

Nem akartam kijutni a gödörből,

De a gödör megtelt az ősz, színes,s elhalt faleveleivel.

Megtelt velük a szerelmes gödör.

Megtelt, S úgy éreztem megfojtanak odabent.

Nyertek a levelek. Veszítettünk.

Veszítettük a boldogságot, a szerelmet.

Elveszítettük egymást.

Kijutottam a gödörből, de nem akartam elhagyni véglegesen.

Nem akartam csak úgy otthagyni.

Otthagyni azt, amink volt és amik voltunk.

A kora nyári fellángolást, melyet felváltott, az egymás iránt érzett tűz.

 Meleg, égető tűz, Akár az akkori nyár.

Akár a nyári nap, úgy égett szerelmünk.

Elmúlt a nyár, majd a haldokló ősz vitte el  tőled a tüzet.

 Tőled. Na és az én tüzem?

Az én, egyre jobban tüzelő lángjaimmal mi lesz?

Nos, terjedtek. Terjedtek a lángjaim, méghozzá fékezhetetlenül.

Megállíthatatlan erdőtűz lettem, a késő hideg őszi napon.

Terjedtem, mígnem porrá lett körülöttem, egykoron ragyogó lelkem.

 A gödör megtelt, a levelek szálltak, a szomorú, novemberi széllel.

Hogy mik lettünk? Semmivé váltunk.

Erdőtűz lettem, majd kihunytam.

Hamu, s pusztítás áldozata lettem.

Ridegen, elhagyva, s fázva állok itt.

Állok itt egyedül, hol régen ketten álltunk.

A törölközőben.

A fürdőben állok.

Létek és tétek

Sebzett lelkem fájdalmas kiáltása szakítja meg,

Testem, hamis mosolyát.

Hamis, akár a körülöttem lévő életek.

Szimuláció a törődés, csupán szemfényvesztés.

Érzelmek hada ostromolja a lelkemet.

Mélyen lapuló szeretetem törne ki,

De hiábavalónak bélyegzik a kitörést.

Hamis világba, hamis életek kellenek.

Hová tűntek a valós jellemek?

Sötét lyuk, sötét eszmék uralkodnak.

Apró fény jelenti a sötétben a reményt.

A remény, mely bebörtönzött lelkekben henyél.

Remény, mely lassan, s csendben végez léteddel.

Kegyetlen gyilkos, mely rajtad térdepel.

Égető kín, ki társunk a végsőkig.

Felcsillan néhány elveszettnek hitt ábránd.

Valóban léteznek, vagy csak csapda a szellemünknek?

Lelkünk egyedül küzd a végtelen létben?

Lelkem egyedül küzd a végtelen létben?