Ajtót nyit rájuk a félelem
Virrasztás
nyitott tenyeredben mélyülnek az árkok
hullanak ki és be az emberek az éjszakák
besötétedett a gyümölcsben a magház
darazsak kopogtatják a villanykörte üveglapját
ne hagyd a szilánkokat a földben
félbevágná a bogártesteket
a sűrű szövetű menedéket
a szelíd halottak álmát
Porcelánbeszéd
a gyönyör elborítja arcodat
fölöttem a pislákoló fényben
mindent kizáró részegség
majd lavinaként omlik a testbe
a kijózanító áramütés
hallom ahogy a szív rozsdás mozdulatokkal
löki vissza a pitvarba a vért
lekapcsolták a labirintusban a fényt
arcomon kőmosoly
bőröm alatt hibás vezetékek
ki kéne magamat emelni innen
porcelánbeszéd
hiszek a beszívott levegőben
mindjárt visszatérek
ahogy az esőfelhők elvonulnak az égen
úgy csordogál a helyére a vér
a dagály sodrásában
még sose volt ekkora huzat
még sose volt ekkora messzeség
a jobb láb irányítását átveszi
egy kétségbeesett idegszál
megfeszített izmaimban
bal oldali csattanás
vigyél ki innen
szabadítsd ki a satuból a szívverést
ablaktalan a világ
belső tájban
vajúdom az újjászületést
ajtót nyit rájuk a félelem
paplan alól kilógó végtagok hordozzák a távoli géneket
sovány térdkalácsokban megköt a szégyen
a lyukas tenyerek koravén üressége szétterül a sötétben
rémálmok dobálják az apró testeket
a félresikerült történeteket becsúszott életeket
cukros teák indiai tengere a fémcsészékben
lassan elmossa a holnapokra kiszorított állami pénzeket
átjárható petevezetékeket végigjárt gazdátlan kincsek
menekülni kell tőletek a kulcscsontra hajtott fejetektől
a nyakszirt köré font karjaitoktól a szívtől ami a tagadás ellenére
mégis dobog bennetek
életben maradt hajléktalan döntések vállalhatatlan felelősségek
szépen mondták hogy nem akarnak titeket
nem fogadtatok szót mégis éltek mégis van nevetek
mégis akartok egyszer gyereket
ha eljött az idő levágjátok magatokról a családfa elkorcsosult
idegenné vált ágait amik eltakarták az eget
elkezdtek nőni és nem fúj belétek árkokat a szél
lehullik nyakatokról a kötél
egy ideig még végigkísérnek a nincsek
nincsnincsnincs a négyzeten a papír követeli hogy legyen
megakad az ügyintézés néhányan lesütik a szemüket
egy hosszú vonal a helyére
egy hosszú vonal apákanyák helyére nyelsz
az átvirrasztott éjszakák egyikén valaki megkérdezi
hogy kerülsz ide a szoba sötét közepére az ágyban
a helyed kibillenti alólad a könyökeidet hogy engedd
hátra őket és akkor kizuhannak belőled
reggel úgy ébredsz hogy nem gyalogoltál
álmodban a földeken hanem átaludtad az éjszakát
és ledőltek a bocsánatkérések tornyai benned
