Mint a fák gyökerei a föld alatt
December ötödikén egy különleges kötet bemutatóját rendezték meg a karácsonyi fényekkel feldíszített Ferenciek tere közelében található Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában. A bemutatott könyv címe Ide születnie kell, és abból a szempontból „kétszerzős” kötetről beszélhetünk, hogy Tamási Orosz János írta, és Kunhegyesi Ferenc grafikái találhatók benne, aki egyben a galéria művészeti vezetője is. A moderátor Medgyesi Gabriella volt, a galéria vezetője. Két előadóművész is színesítette az estet, Czipott Géza valamint Nagy Tibor.
Mivel a könyvet kiadó, dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó vezetője Hodossy Gyula költő húsz percet késett a közlekedési dugó miatt, rendhagyó módon megfordult a könyvbemutató menete, és a végére tervezett pogácsázással-borozással vette kezdetét. Miután Hodossy megérkezett, állva mondta el bemutatója szövegét, mondván „hogy már így is eleget ült az autóban”. Humorosan megjegyezte, reménykedett benne, hogy lekési saját műsorszámát, és már nem kell beszélnie.
Szavaiból kiderült, hogy Tamási Oroszt a ’80-as években ismerte meg, aki ekkoriban különféle legális és kevésbé legális lapokat szerkesztett, és ebbéli minőségében támogatta, figyelte és lelkesen közölte az induló írókat, amelyért Hodossy szerint meg is kapta a „dicséretét” az akkori rendszertől. Minden szempontból rejtőzködő költőnek tartja Tamási Oroszt, aki elsősorban nem másoknak, hanem magának ír, mert ez kell az életben maradásához. Szerinte Tamási Orosz versei lélekemelők, és mivel nem olyan elvontak, mint némely modern alkotás, az olvasó könnyebben kapcsolódik hozzájuk. Az illusztrációkról annyit mondott, hogy tovább emelik a versek értékét. Bemutatóját egy saját verssel zárta, melyet ajándékul szánt Tamásinak, és a címe A gyónás kikezdhetetlen titka volt. A hosszú, szép szabadvers egyik sora szerint „…a végén mindig kialszanak a fények”, ám szerencsére a lámpák maradtak, és tovább folytatódott az est a két előadóművész versinterpretációival, amely során Czipot Géza gitárral is kísérte előadását.
A Medgyesi Gabriella moderálta beszélgetésből kiderült, hogy Tamási Orosznak és Kunhegyesinek ez a negyedik közösen jegyzett könyve, és továbbiakat is terveznek. Tamási a közös alkotói folyamatról elmondta: miután elkészült a könyvvel, szól Kunhegyesinek, aki megérkezik a képeit tartalmazó mappájával, majd Tamási abból kezd el válogatni, de nagyon könnyű dolga van, gyorsan megtalálja a verseihez illő grafikákat. Medgyesi ezután arról kérdezte a költőt, miért olyan szomorúak a versei. Mint a moderátor fogalmazott, a könyv elolvasása után szinte depresszióba esett, de aztán elkezdődött a „tisztulási folyamat”, a gyászmunka, és megkönnyebbült. A szerző megvallotta, hogy neki a versek megírásakor sajnos nem sikerült magában elvégeznie ezt a gyászmunkát, és nincs kedve optimistának lenni. Medgyesi hűséges alkatnak látja a költőt, amelyre Tamási úgy reagált, hogy valóban hűséges az eszméihez, a gondolataihoz, és bár lehet szélkakasként élni, szerinte nem érdemes. Ezután az illusztrációk kerültek szóba. Tamási Orosz felidézte, hogy egyszer Kabdebó Lóránt azt mondta neki, nem érti, miért tesz illusztrációkat a kötetbe, csak lehúzzák a könyvet. De Tamási nem hitt neki, hiszen azt a könyvet, amelyről szó volt, éppen Szentandrássy István Kossuth-díjas, roma festőművész illusztrálta. A költő ragaszkodik a roma képzőművészek képeinek hangulatához, számára ez nagyon inspiráló. Ráadásul szabad kezet is kap tőlük. Kunhegyesi például megengedte neki, hogy az egyik rajzából kiradírozza az oda nem illő kerekeket, illetve azt is, hogy az egyik képét megfordítva helyezze el a kötetben.
Kunhegyesi Ferenc roma festőművész szerint a lelki társak a másik aurájából megérzik az egymással való összetartozást, és ehhez nem kell órákon át beszélgetniük. Úgy kapcsolódnak össze, láthatatlanul, mint a fák gyökerei a föld alatt. Elmondta még, hogy autodidakta alkotóként nem hisz az intézményes oktatásban, viszont annál inkább a mester-tanítványi viszonyban, és neki szerencsére volt kitől tanulnia. Itt Kovács Hontalan József és Péli Tamás neve is elhangzott.
Az érdekes beszélgetés végén megtudtuk, hogy Tamási Orosz János hosszú ciklust készít a verstöredékeiből, melyet egy Tolnai Ottóéhoz hasonlító formában képzel el. Az előadóművészek versblokkja után a költő megköszönte a jelenlévőknek, hogy eljöttek, továbbá kérte, hogy imádkozzanak azokért, akik komolyabb betegségeik miatt nem tudtak eljönni, majd végül egy csokrot nyújtott át feleségének, akivel aznap volt a házassági évfordulójuk.
A dedikálást követően az olvasók a közeledő ünnep érzésével és Tamási új könyvével a hónuk alatt távoztak a bemutatónak otthont adó galériából. A záróversek egyike egy karácsonyi estéről szólt, és amikor az ember kilépett az utcára, már-már hasonló hangulat fogadta.
Fotók: Acsai Roland
