Egy szépen öregedő életműről
A Kántor Péter Alapítvány november 6-án tartotta meg a közelmúltban elhunyt Babérkoszorú-díjas költő születésének hetvenötödik évfordulójára rendezett emlékestjét. A Petőfi Irodalmi Múzeum kisebbik terme gyorsan megtelt tisztelőkkel, barátokkal, olvasókkal.
Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője és az est moderátora először Huszti Valériát, Kántor Péter élettársát, és a költő emlékét őrző alapítvány életre hívóját köszöntette, majd az asztalon lévő kavicsra mutatott, Kántor Péter visszatérő motívumára, melyet Bazsányi Sándor talált, és helyezett az asztalra. Ezután egy Schubert-dallam csendült fel Csalog Gábor zongoraművész könnyű, mégis biztos ujjai alatt. Hogy az előadó miért éppen ettől a zeneszerzőtől választott, az est végén derült ki.
A dallamok elültét követően Kántor Péter ismerős hangja szólalt meg felvételről, és meghallgathattuk a Kikötő blues című, dalszerű versét. Majd Szegő János vette át a szót, aki az egyik legszebb magyar versnek nevezte a művet, és elindította a beszélgetést „az ovális kerekasztalnál”. Turi Tímeának, a Magvető Kiadó főszerkesztőjének is sokszor eszébe jutnak e vers sorai; úgy fogalmazott; „ez a vers a jéghegy csúcsaként kicsiben tartalmazza az egészet”.
Szegő arra volt kíváncsi, hogy a beszélgetés résztvevői ‒ Várady Szabolcs költő, Turi Tímea költő-szerkesztő, és Bazsányi Sándor irodalomtörténész ‒ hogyan ismerkedtek meg Kántorral. Várady egy réges-régi, Írószövetségben rendezett estet elevenített fel, ahol az illusztris költővendégtől illett valamit kérdezni, és Kántor a rá jellemző közvetlenséggel és iróniával azt kérdezte tőle: „Különben hogy vagy?” Ezután Várady a Holmi című folyóiratuk indításának évére tért át, amikor Kántor Pétertől is kértek verset a lapba. Tették ezt azért is, mert a költő egy házban lakott a folyóirat egyik szerkesztőjével, Radnóti Sándorral. Radnóti alakját az elküldött versében is megörökítette oly módon, hogy ebben a változó világban irigyli a gangon nyugodtan szivarozgató „szomszéd” nyugalmát. Várady Szabolcs felemlegette Kántor Fodor Gézával való barátságát is, és azt, hogy a nagybeteg költő egyik utolsó, Váradynak írt e-mailjében úgy fogalmazott rezignáltan, hogy irigyli Fodort, mert legalább már túl van ezen.
Bazsányi Sándor arra emlékezett vissza, hogy a költő a barátságban is őszinte volt, nem kertelt, sokszor keményen fogalmazott. Szegő erre megjegyezte, hogy egyszer őt is megrótta, hogy a fülszövegeiben miért használ annyi szuperlatívuszt, majd a moderátor áttért a Kántor-versek közvetlenségének, személyességének kérdésére, amelyre Turi azt a választ adta, hogy „a személyesség retorikai kérdés: az leszek, amit beszélek”. Bazsányi pedig azt az esetet idézte fel, amikor Kántor egy irodalmi rendezvényen karon fogva kihúzta a teremből, mintha valami nagyon fontos dologról lenne szó, majd ennyit mondott neki: „Képzeld, tegnap majdnem kisodródtam a bobpályáról!” Bazsányi szerint ez a mondat egyszerre volt jelképes és valós, mint Kántor versei.
Für Anikó színésznő szavalatai következtek – a Kántor-remeklésekhez tökéletesen megtalált hangon –; többek között a Megtanulni élni című verset hallgathattuk meg tőle. Szegő János ezt a művet ars poeticus versnek nevezte, és nem csoda, ha Kántor két „folytatással” trilógiává bővítette. Turi Tímea bevallotta, hogy neki a trilógiából az első a kedvence, a másodikat nyomasztónak találta (hiszen ezek szerint mégsem lehet megtanulni élni), a harmadikat viszont már némi felszabadító érzéssel olvasta, hogy nem baj, ha nem tudunk élni, lám, másnak sem sikerül! Várady szerint Kántor tízévenként írt egy Megtanulni…-verset, de fontos témája volt még az Istenhez való viszony, a festészet és a családja is, és már induló költőként is hiányzott belőle a világfájdalom. Bazsányi Sándor ezt azzal toldotta meg, hogy a személyes Kántor-versekben az országos közérzet is megszólal. Szegő János ezt követően Kántor festményleíró verseire tért rá. Bazsányi felelevenített egy beszélgetést, amelyet a költővel e témáról folytatott. Kántor kikérte magának, hogy ő a képről ír. Azt állította, hogy ő csak magáról beszél. Turi úgy látja, hogy a költő zenéhez illetve festészethez való fordulása a nyelv elégtelenségének bizonyítéka is lehet. Für Anikó előadásában a festményleíró Jég-öröm című költemény hangzott el, amely vers Bazsányi szerint egy mestermű.
Szegő az utolsó kérdések egyikében Kántor irodalomtörténeti helyére volt kíváncsi. Turi Tímea szerint „Kántor életműve jól öregszik” és „párbeszédképes életműről van szó”. A költő előképének Szép Ernőt említette. Várady Szabolcs ezt Kosztolányi nevével toldotta meg, majd kiegészítette Mándy Ivánéval is. Szegő János számára Kántor dallamossága Zelk Zoltánt idézi. Bazsányi úgy vélte, Kántor indulása nem volt könnyű Petri és Tandori nyelvi fordulatának árnyékában, vagy inkább fényében. Újabb versek következtek Für Anikó előadásában ‒ most leginkább a család témakörében ‒, majd a zongoraművész bevallotta, hogy azért választott az emlékesthez Schubert-műveket, mert az osztrák művész Kántor kedvenc zeneszerzője volt. Ez nem meglepő, hiszen Schubert is egyszerre boldog és szomorú, emelkedett és hétköznapi, földi és égi – akárcsak Kántor Péter művei, sőt, maga az est is.
Az asztalon lévő kavicsot Huszti Valéria kapta meg: egy emlékest emlékeként.
Fotók: Acsai Roland
