Profilkép
  • Laik Eszter

    A „sárga borítós” negyven év és még húsz

    A Jelenkor folyóirat 60. születésnapját ünnepelték felolvasásokkal és sok zenével a Petőfi Irodalmi Múzeumban szerkesztők és szerzők. Egy régi filmbejátszásból az is kiderült, milyen várakozás élt a rendszerváltás után az írókban a kultúra és művészet sorsát illetően.
  • Irodalmi Jelen

    A leáldozott múlttól az „Eleven 11”-ig

    A Költészet Napján több évtizedet barangoltunk be Budapesten: a Pinceszínházban az „ősünnep” kezdetét elevenítették fel, míg a Magvető Kávézó megnyitása a jelenből üzent a jövőnek.
  • Irodalmi Jelen

    A Török utcai garzontól a Nobel-díjig

    Az éppen egy éve elhunyt Kertész Imrét megidézve szervezett emléknapot a Szépírók Társasága, a Magvető Kiadó és a Kelet Kult Irodalmi Café. A budapesti Kertész-sétát követően este Fehér Renátó, Gács Anna, Krusovszky Dénes, Sándor Iván, Spiró György és Turi Tímea olvastak fel Kertész-hommage-okat.
  • Irodalmi Jelen

    Kedden nem lesz háború – Turi Tímea versei

    védtelen vagy Te is, mint egy elrontott hasonlat
  • Irodalmi Jelen

    Nem fogunk beleőszülni

    Nagy Koppány Zsolt Nem kell vala megvénülnöd 2.0 című regénye „szövegirodalmon túl” és világvégén innen mutatja be a vészterhes jövőt, ahol az öregeknek leáldozik a napja. Mindezt azonban sok humorral, groteszk helyzetekkel fűszerezve – derült ki a könyvbemutatón, ahol azt is megtudtuk, miért e különös cím. A szerzővel Turi Tímea beszélgetett.
  • Irodalmi Jelen

    Boldogan a boldogtalanságról

    Jól érezzük magunkat, ha arról olvasunk, hogy rosszul érezzük magunkat – akár ezzel a mondattal is lehetne reklámozni Mán-Várhegyi Réka első, Boldogtalanság az Auróra-telepen című kötetét, amelyet JAKkendő-díjjal jutalmazott a József Attila Kör.
  • Irodalmi Jelen

    A férfitabu

    „A szerep tökéletesen végiggondolt, igazi pozőr női hang, amely úgy kezdi, mintha egy réges-régi történetet folytatna: »És jönnek, jönnek az összes férfiak, akik / valaha nem kértek belőlem«”. Csobánka Zsuzsa írása Turi Tímea verseskötetéről.
  • Boldog Zoltán

    Szeged-modell?

    Miért mondhatják sokan, hogy Szeged átvette a fiatal irodalmi élet irányítását? Hogyan sikerülhetett ez? Miként szakadhat meg napjainkban egy eddig példaértékű folyamat Többek között ezekre keresi a választ Boldog Zoltán írása.
  • Irodalmi Jelen

    Turi Tímea versei

    Én nem beszélem az emberek nyelvét. Sem a
    fecsegést, sem a hallgatást. Kifogyni nem tudó
    témáikról nincs mit mondanom. (Turi Tímea)

  • Boldog Zoltán

    Szójáték a kastélyban – A 2011-es szigligeti JAK-táborról

    ​​​​​​​Szigliget után nehéz hazatalálni (a szavakhoz is), mert a 2011. augusztus 23-a és 27-e között, immár 23. alkalommal a József Attila Kör által rendezett alkotótábor leginkább olyan történeteket tartogatott, amelyeknek elhallgatásával válhatunk beavatottá.