Ablakok az ablakban

Fellinger Károly felvidéki magyar költő, helytörténész napjaink egyik legtermékenyebb alkotója. Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában idén megjelent Forrásláp című kötete a 70. a sorban. Eddig tizennégy – többek között angol, orosz, szerb, román, albán, török, görög, vietnami, szuahéli, arab – nyelvre fordították le verseit.

A kötet címéül választott forrásláp a felszínre törő rétegvizek, források felett kialakuló, általában kis kiterjedésű mocsaras terület.

A három fejezet (Sennar mezején, Háború és béke, Szétszóródott hiány) további alegységekre, ciklusokba szerveződik. A versek témájukat, “forrásukat” tekintve többfélék: legtöbbjük reflektálás egy képzőművészeti alkotásra – vagy inkább azok továbbgondolása –, de fontos szerepet kap bennük a természet, az ember, az Isten is.

A kötetet olvasva az az érzésünk támadhat, hogy a vers ablak, amely egy-egy olykor ismerős, máskor teljesen ismeretlen festményre, szoborra, de akár síremlékre is nyílik, vagyis egy újabb nyitott ablaksorra: a képzőművészeti alkotásokéra. Ablak az ablakban. Mögötte a világ részleteire rácsodálkozó olvasó. Izgalmas tevékenység így az olvasás: a festmény világából kinövő vers világának olvasata.

Fellinger Károly versnyelve tömör. Alkotásai felvillantanak egy világrészletet, egy helyzetet, de a rövid szövegek mellett nem lehet csak úgy elsétálni, mint egy-egy festmény – talán éppen az ihletforrásként szolgáló kép – elől, hiszen egy-egy szólásból, állandósult szókapcsolatból kiindulva, azt megtörve és átfordítva úgy építkezik Fellinger verse, hogy az olvasó képtelen nem belépni a megnyíló világba, elkalandozni benne, továbbgondolni a felvillantott foszlányt.

A Tájkép szélmalommal című vers például Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij alkotásából nő ki: „Már nem az Isten malmai, / bérbe adta őket / a fiatal Don Quijote-nak, / aki megfogta a szél lábát.” Önkéntelenül belémvillan: Don Quijote megfogta az Isten lábát a bérbe vett szélmalommal. Aztán két versszakkal később így folytatja a költő: „De mivel Istennek hitte magát, / Vissza szerette volna / adni őket a Teremtőnek, / fel akarta mondani a bérletet, / hisz az ő kezében / nem őrölnek azok / sem lassan, / sem gyorsabban.” A vers zárlata következtetés: „Don Quijote azóta is / szélmamlomharcot folytat.”

Egyszerre játékos kirakózás és komoly felismerés, rácsodálkozás e versek értelmezése. A nyelvi bravúr másik fajtája, ahogyan Fellinger Károly egy szövegen belül átfordítja a többjelentésű szavakat egyik jelentésükből a másikba: „Tépjük ki a boszorkány / szívét, / aztán vegyük célba / gépfegyverrel. // Lehetetlenség eltalálni. / Eltalálni csak / a világ végére lehet.” (Forrásláp)

Fellinger versei nagyon erős vizuális képekkel dolgoznak. Olvasás közben folyamatosan részleteiben látjuk a megteremtett világot, és olykor meghökkent a látvány: „A repedések / A Sixtus-kápolna mennyezetén – / Belülről repedező tojáshéj.” Vagy: „A tempolm csúcsa / Kilóg a valóságból, de / Nem böki át azt.” És: „Istenbe belenőtt a nemlét, / mint a gyümölcsfába a madzag.”

Lőrincz P. Gabriella, a kötet szerkesztője írja erről a szövegvilágról: „Alkotások az alkotásokban. Ahogyan haladunk a versfolyamban, érezzük, hogy úton vagyunk a szerzővel, aztán úton vagyunk a versekkel, majd csak az út marad, csak a vers marad, s ha engedjük magunknak, akkor magunk is úttá válunk.”

„A portréfestő / éles fegyvere / a tökéletes nyugalom / elérése. // Vészesen közel kell / kerülni a modellhez, / mint vadásznak a vadhoz.”

A Forrásláp szerzőjének éles fegyvere a szavak pengeélének villanása. Vészesen közel kell kerülni hozzájuk, mint önmagát meglátni akarónak a víztükörhöz.

Fellinger Károly: Forrásláp. Irodalmi Jelen Könyvek, 2024.