Beszélgessünk Sajdikról!

Gyermekek és gyermeklelküket megőrző felnőttek is előszeretettel nézegetik Sajdik Ferenc szívet melengető karikatúráit. Magam azok közé tartozom, akik még láthatták a televízióban a Pom Pom meséi és a Nagy ho-ho-horgász rajzfilmsorozatot. Ki ne emlékezne Picurra, a szőke kislányra és jóbarátjára, Pom Pomra, Gombóc Artúrra, a kék, kövér csokoládéimádó madárra vagy a mindig szunyókáló, „dolgozni” nem akaró Főkukacra. Sajdik ikonikus karaktereivel mosolyt csal az arcunkra, nem lehet nem szeretni ezeket a bohókás figurákat, amelyek idővel sajnálatosan kikoptak a képernyőről.

Sajdik pályaválasztását erősen meghatározta a légkör, amiben felnőtt. Elmondása szerint egy örökké víg kedélyű családban cseperedett fel. Édesanyja balerinaként, édesapja zsokéként kereste a kenyérrevalót. A Török Pál utcai Iparrajziskolában és a Grafikai Iparrajziskolában tanult, eredetileg nyomdásznak készült. Szándékát egy nyomtatási klisén látott Pintér Jenő karikatúra-sorozat másította meg. Egyik pillanatról a másikra vált világossá a számára, hogy karikatúra-rajzolással kell foglalkoznia. A készsége már megvolt hozzá, hiszen gyermekkora óta készített humoros rajzokat.

Élete fordulópontját jelentette, amikor a Ludas Matyi vicclaphoz került. 1965-től belső munkatársa volt, szellemes rajzaival évtizedeken át szórakoztatta az olvasókat. A rendszerváltást követően megszűnt a lap, Sajdiknak más „felületek” után kellett néznie, ami szerencséjére sikerült. Számos lapban jelent meg, munkásságában ugyanakkor mindinkább a rajzfilm került előtérbe. Ekkoriban már a Magyar Televízió levetítette a Csukás István meseíróval közösen megálmodott Pom Pom meséit és a Nagy ho-ho-horgászt is, amelyek közismertté tették.

Sajdik számtalan önálló kötetet adott ki rajzaival. Például a Móra Kiadó gondozásában megjelent Hát (m)ilyenek… című sorozatot, vagy a Holnap Kiadó által 2022-ben kibocsátott Vivát Petőfi! Élet-rajzokat. Kedélyes képeit a kötetek jóvoltából jól ismerjük. Életútja is nyitott könyv, a róla szóló cikkekből kiviláglik, hogy milyen ember: szerény, csöndes, szeretetreméltó. Egyszóval jó ember. Ez derül ki a Kernács Gabriella művészettörténész által összeállított Sajdik című kiadványból, amiből alapos képet kapunk a ceruzája mögé „bújt” alkotóról. A 2006-os kiadás 2023-ban bővített formában is napvilágot látott.

A Sajdikkal voltaképpen egy interjúgyűjteményt tart a kezében az olvasó. Életútra és annak szakaszait taglaló bekezdésekre ne is számítsunk. Ellenben tartalmas beszélgetésekre nagyon is. Kernács Sajdik mellett szakmabeli személyeket szólaltatott meg, köztük olyan ismerteket, mint Csukás István és Kaján Tibor, akikkel Sajdik jó barátságot ápolt. Előbbivel remek rajzfilmszerző párost alkottak, utóbbival, a Ludas-beli kollégával évtizedeken át folytattak eszmecserét szakmáról, világról. Kernács Gabriella kérdésére, miszerint: „Sajdikban mi a különös? Mi a „másság”? Kaján így felelt: „Sok karikaturistát ismerek, külföldieket és magyarokat, és úgy látom, Sajdik rajzai abban különböznek az összes többitől, hogy minden mozog rajtuk.” Emberek özönlenek, betonépületek lejtenek táncot, villanyoszlopok hajolnak meg. Semmi statikusság, egyhelyben „toporgás”, csak lendület, amilyen a vonalvezetése is.

A további megszólaltatottak között van a váci Modern Művészeti Gyűjtemény tulajdonosa, Papp László, aki lelkes gyűjtője Sajdiknak. Kollekciójának egy szeletét a művész farostlemezekre készült táblaképei képezik. Kozma Péter, a Karton Galéria tulajdonosa nemcsak vásárlója a Sajdik-képeknek, de ő adott helyet a 2002-es, méltatlanul visszhang nélküli, gyűjteményes kiállításnak is. De megszólal a Metszet Galériát alapító Bethlen Béla is, akinek főként lovas kompozíciói vannak az alkotótól. Tettamanti Béla grafikusművész Sajdik pasztell-portréiról osztja meg gondolatait, merthogy utóbb ilyenek is készültek, sőt, valódi detonációként hatottak. Kernács olyan interjúalanyokat keresett, akik nemcsak lelkesednek Sajdik életműve iránt. Jól ismerik is azt, nagy mesélőkedvvel beszélnek az alkotóról, karrierjéről, de legfőképp rajzairól.

Curriculum vitae avagy cv, ha valaki jobban szereti a „mai” rövidítést címmel maga az alkotó mesél önmagáról, életéről, családjáról. Történeteket olvashatunk, az utolsó sorokból pedig kiderül, hogy miért is lett Sajdik karikaturista. (Amint azt fennebb már ismertettük.)

A karikatúra műfajáról, annak sajnálatos perifériára szorulásáról osztja meg gondolatait Kozma Péter az Akkor és most című fejezetben. A kötetben megszólalók többsége foglalkozik a műfaj sajátosságaival, szerepével, a társadalomban és a művészetben elfoglalt helyével, összehasonlítva a magyar és külföldi helyzetet.

A következő, Arc és korképek című részben a már említett portrékról így ír Tettamanti Béla: „Tenyérbe férő portréinak kereteire, üvegére plasztikus poénokat ültet: valódi tárgyakat, kis karikatúra-szobrokat – ehhez is ért –, ezek így többszörös »csavart« hordoznak.” Az elemző tanulmányrészletet természetesen gazdag képanyag kíséri, ahogy az egész kiadványt is.

Kernács Gabriella a laikusok számára is olvasmányos kötetet állított össze. Nem bonyolódik összetett kérdésekbe, egyszerűen, mégis lényegre törően hívja elő az interjúalanyokból mindazt, amit Sajdikról tudni érdemes és illik.

Tipográfiailag is nívósan szerkesztett a kiadvány, szépen szedett betűkkel, jó minőségű képanyaggal, fotókkal. És érdekesen tördelt szöveggel, bár néhol zavaró, hogy pár oldallal odébb folytatódik egy félbehagyott mondat. A kötet kék borítója letisztult, ám formátuma mesekönyvre vall, de lehet, hogy nem véletlenül.

A Holnap Kiadó jóvoltából sok év után újra a polcokra került igényes kötet függelékével együtt kellő ismeretet nyújt Sajdik Ferenc pályájáról. Nem kronologikusan halad végig az alkotó munkásságán, hanem riportok segítségével hozza közel a karikaturista sajátos világát, és a személyes történeteknek köszönhetően Sajdik Ferenc személyiségét is.

Kernács Gabriella: Sajdik. Holnap Kiadó, Budapest, 2023