„Nem a világ egy rongy forint!”
Akármilyen hihetetlennek tűnik is, Pósa Lajos (1850–1914) nem volt mindig „Pósa bácsi” – csak harminckilenc (!) évesen, 1889-ben lett azzá, amikor Benedek Elekkel együtt megalapította az első magyar irodalmi gyermeklapot, Az Én Újságomat; ennek szerkesztőjeként lett több generáció számára is Pósa bácsi. (Érdemes belegondolni: a nyugatos írók-költők is őt olvasták gyerekkorukban.) Előtte azonban ő is volt fiatal, sőt kezdő költő.
Írói pályáját az 1870-es évek elején a Bolond Miska című „humorisztikus” képes hetilapnál kezdte, dolgozott az Ellenőrnél, a Nemzeti Hírlapnál, de igazi kiteljesedése Szegeden kezdődött. 1881-ben szerződött a Tisza-parti városba, és lett a Szegedi Napló munkatársa. Szeged művelődéstörténetébe vastagon beleírta a nevét: a Nagyvíz (1879) után újjáépülő, polgárosodó város egyik vezető újságírója volt, tisztelői-munkatársai többek közt Tömörkény István, Móra Ferenc, Juhász Gyula. Pósa 1889 végégig volt a lapnál és Szegeden. Ekkorra már tucatnyi önálló kötete megjelent, saját – felnőtteknek szóló – verseinek mindig változó összetételű gyűjteményei, valamint több gyermekverses vagy az ifjúságnak szánt könyve. Szegeden lett országos hírű gyermekköltő, s ekkor hívta őt az akkori vezető kiadó, a Singer és Wolfner cég a megindítandó Az Én Újságom szerkesztőjének.
A most előkerült levél – amelyhez tartozik egy példány a benne tárgyalt verseskönyvből – Pósa Költemények címmel megjelent első önálló kötetének történetébe ad bepillantást.[1] A gyűjtemény anyaga 1877 végére állt össze, bő fél évtized terméséből, és az induló költő a következő év lejelején kezdett az előfizetés-gyűjtéshez. (Ami bevett szokás volt kb. az 1940-es évekig, majd az utóbbi években újra elkezdett feltűnni a hazai könyvkiadásban.)
1878. január 6-án jelent meg a hír, hogy „Pósa Lajos, ki humorteljes verseiről előnyösen ismerős a közönség előtt, önálló kötetben gyűjti össze eddigi műveit. Előfizetési fölhívása (új a nap alatt) elmés vers”,[2] melyet pl. a Miskolc című lap az alábbi bevezetéssel tett közzé: „Lapunk szerkesztősége vagy kiadóhivatala örömest fogad el előfizetési pénzeket, és kézhez juttatja azokat”.[3]
A vers maga pedig ez:
Előfizetési felhívás
Tisztelt közönség! Lesz szerencsém
Kiadni költeményimet.
De csak ugy, ha sok honfi és leány
Akad, a ki előfizet.
Mert belebukni nem szeretnék,
Sok költőnek példája int...
Tessék csak a tárcába nyúlni,
Nem a világ egy rongy forint!
Igaz, hogy rosz időset élünk:
Kevés a pénz, sok az adó;
Hanem azért járja biz’ ott no
A kártya, bál és dáridó.
Sokat költünk a sportra és a
Divatra jó szokás szerint...
Tessék csak a tárcába nyúlni,
Nem a világ egy rongy forint!
„Bolond ki ír!“ — mondják. Ez a kor
Nem a poézis korszaka:
A költészet nemes virágit
Elöli a gőz, füst szaga.
De hát az ember mit csináljon,
Ha egyszer a szép múzsa int?...
Tessék csak a tárcába nyúlni,
Nem a világ egy rongy forint!
Kezeskedem, hogy egy forintot
Még testvérek közt is megér,
Ugy dalolok, pardon! kimondom;
Miként a „bájdalú zenér.“
Sokféle vers lesz kötetemben:
Bús és vidám, tetszés szerint...
Tessék csak a tárcába nyúlni,
Nem a világ egy rongy forint!
Arcképemet, bármint „óhajtják
Barátim“, ki nem adhatom;
Mert még soh'sem voltam levéve,
S most sincs reá pénz, — fájdalom!
No de se baj! Egy képes lapnak
Jankó majd csak lekaparint...
Tessék csak a tárcába nyúlni,
Nem a világ egy rongy forint!
Pártolni kell az irodalmat!
— Mint azt ma szoktuk mondani —
Hogy legalább, szegény fejemnek,
A nyomdaköltség fussa ki.
S ha tán még egy szivarra is jut:
Apolló rám vígan tekint...
Tessék csak a tárcába nyúlni,
Nem a világ egy rongy forint!
Formájában és nyelvezetében valóban rendhagyó – egy előfizetői felhívás nem ilyen szokott lenni. Valóban „új volt a nap alatt”. Persze a legötletesebb poéma sem ér egy fillért sem, ha a vele megnyert előfizetők nem tudják hová küldeni a pénzt, ezért a szükséges adatokat is meg kellett adni: „A kilenc-tíz ívre terjedő kötet február végén fog megjelenni s a »rongy forint« a szerzőhöz (Budapest, Zöldfa utca 37. szám, földszint) küldendő.”[4] Egy pár nappal későbbi hírből azt is tudni, hogy „az előfizetések és megrendelések február 15-ig […] küldendők”, ugyanakkor az előfizetést „gyűjtőknek 10 előfizető után egy tiszteletpéldány jár.”[5] Mivel a levél címzettje maga is „gyűjtő” volt, a levélhez tartozó példány nagy valószínűséggel a neki járó tiszteletpéldány.
A könyvelőfizetés ügyében írta Pósa levelét, január végén:
Budapesten, 1878 jan. 25-én
Kedves Sándor barátom!
Légy szives, kérlek, tudósítani ügyem ottani állásáról. Kiknek osztottad ki a küldött tiz gyűjtőivet? Hány előfizető van idáig tudtoddal? Felrúgott-e már 100-ra? De még ne küldd be, csak gyűjts továbbra is buzgalommal. Február 15-ig még van elég idő. – Ha a jelek nem csalnak, szépen fog sikerülni a dolog. Amiről biztos tudomáson van, tegnap számítottam össze ép[p]en: idáig 228 előfizetőm van. Ezer előfizetési ívet nyomattam. Már 32 darab kivételével mind rendeltetése helyén van. Csak egy juttatva mindenkire: nagyszerű lenne!
Révay Sándort tisztelem és sarkald a gyűjtésre. Kövessetek el, kérlek, érdekemben mindent. Ma csak a barátok, ismerősök buzgalma folytán lehet a poétának anyagi sikert aratni.
Soha életemben annyi levelet nem kaptam, mint mióta ez a komédia tart. Mindennap jön 4-5. Egyik gratulál, magasztal, dícsér, a másik hizeleg, a harmadik dörzsölődzik hozzám. Már nagyon meguntam, hidd el. Furcsa ez a világ!
Etelka kisasszonyt üdvözölve, téged ölelve s leveledet várva vagyok
szerető hived:
Pósa Lajos
Zöldfa utcza 36. sz. földszint 4-ik ajtó.
A levélhez nem kell külön magyarázat – önmagáért beszél. A címzettet nem sikerült azonosítani, annyi tudható róla, hogy keresztneve Sándor, van egy Etelka nevű családtagja (talán a húga), ismeri Pósát és Révay Sándort. Utóbbi, kit mint előfizetés-gyűjtőt említett Pósa, szintén irodalmi személy volt, kötetei is megjelentek (Lewald Fanni levelei a nők munkaképesítéséről, 1879; Elbeszélések, 1892.)
Az előfizetés-gyűjtés határideje előtt pár nappal Pósa az alábbi nyílt levelet tette közzé több lapban is: „Kérem t[isztelt]. ívtartóimat: legyenek szívesek íveiket február 15-ig lakásomra […] beküldeni, hogy a nyomtatandó példányok száma felől magamat tájékozhassam. Pósa Lajos.”[6] És tudható, mind az előfizetés-gyűjtés, mint pedig a kérelem sikerrel jár, mert a Költemények március elején megjelent. Jókai lapja, A Hon így írt róla: „Mintegy 60, nagyobbrészt a lapokban szétszórva már közlött költemény van összegyűjtve a 10 évnyi terjedelmű csinosan kiállított kötetben. Pósa Lajos fiatal költő, kinek műveit érzelem s közvetlenség, itt-ott élénk humor jellemzi. A költemények nem egyenlő becsűek. Van köztök sok olyan, mely egészen köznapias, emelkedettség nélkül, s más, melynek egyedüli érdeme az élénk nyelv. Jellemző sajátságok, hogy a költő a reális világnézeten nem emelkedik fölül s annak örömeit s apró bajait igyekszik rajzolni, kellemes ellentétben a legtöbb modern fiatal poétával, kik átlag véve szeretnek világfájdalomról s elérhetetlen eszményekről csicseregni. Pósa még hazafias dalokat sem ír. Főérdeme az érzelem melegsége s közvetlensége, s ha tanulmányai folytán ízlése tisztul, jelentékeny helyet fog elfoglalni. Mint első kísérlet e kötet is elég jó, bár gondosabb megválogatást fiatal íróknál mindenkor megkövetelünk. […] Pósa maga adta ki e műveit s szép anyagi sikerrel.”[7]
Azaz: a költői indulás sikeres volt. Poétai és anyagi értelemben is. A fönti levél is célt talált, s szerepet játszott ebben.
Jegyzetek
[1] A kötet és a levél először az Állami Könyvterjesztő Vállalat 1977. évi 11. aukciójának 522. számú tételeként, majd közel fél évszázados „lappangási időszak” után az Antikvarium.hu 2023. december 10-én zárult 22. online árverésének 307. számú tételeként került kalapács alá. Köszönöm az Antikvarium.hu vezetőjének, Chovanecz Balázsnak, hogy a tételt még azaukció előtt megtekinthettem és a dokumentumokról másolatot kaptam.
[2] Fővárosi Lapok, 1878. jan. 6. 24.
[3] Miskolc, 1878. jan. 20. 3–4.
[4] Fővárosi Lapok, 1878. jan. 6. 24.
[5] Magyarország és a Nagyvilág, 1878. jan. 13. 30.
[6] Kérelem. Fővárosi Lapok, 1878. febr. 10. 164.
[7] Egy kötet költemény. A Hon, 1878. márc. 9. 3.
