Marcsák Gergely

Ars poetica

2025. április. 10. - 10:28

Üres falak

Az üres falra árnyvirágot vetít
egy raktárudvaron árválkodó lámpa.
Mint forró vízben a tea ereje,
úgy vegyül fénye éber éjszakánkba.

A jövőnkről, mert már nem csak kettőnké,
ideje volna most újra dönteni.
Sóhajod mintha odaátról szólna.
Tarkóm üllőjét vérnyomás döngeti,

és mellemet pánik rohamozza, mint
határátkelőt a duzzadó tömeg.
Az ajtó mellett sorsára vár csöndben
pár kartondoboz, festmény, papírköteg.

Menekülésben csak eddig jutottunk,
és az esthomályt pásztázzuk félvakon.
Idővonaladon hírek szaladnak,
ahogy többtucat zsúfolt személyvagon.

Várod talán, hogy kimondjam, indulunk,
s alátámasztom használható érvvel,
de a dobozaink színültig vannak,
szívem pedig már egyikben sem fér el.

Erdő

A patak emléke mederbe gyűlt avar,
a lombok emléke ágcsonkra hullt árnyék.
Ködtextúrát bontó örvényeket kavar
két nesztelen sikló, sötét tollú szárnyvég.

Bükkfa magasodik dacpáncélba zártan,
kérgén dércsipkézte, hegesedett véset.
A kegyetlen évszak csípős fagymarkában
évgyűrűiből is szorongató prés lett.

Kanyargó szekérút kerékvágásában
ostromot tervezget suttogó morajjal,
s a szférát átjárva, mint cikázó áram,
felrázza az erdőt a glóriás hajnal.