„Ha sötétben kell kitalálni magamból”
Január 23-án este hat órától a Nyitott Műhelyben tartották a Parnasszus költészeti folyóirat XXX. évfolyama téli lapszámának élő bemutatóját. A centrumban Ferencz Győző munkássága állt, a beszélgetésben részt vettek Csehy Zoltán, Ferencz Győző, Takács Ferenc, Margócsy István és Várady Szabolcs. Az est házigazdája Turczi István, a Parnasszus kiadó és folyóirat alapító főszerkesztője volt. Közreműködött Takács Katalin színművész, a Lyra Hungarica rovat jelenlevő szerzői felolvasták verseiket. A rendezvényt a Nemzeti kulturális Alap támogatta.
Az est méltó nyitányaként Takács Katalin felolvasta Ferencz Győző néhány versét.
Turczi Margócsyt a Ferencz Győzővel való megismerkedésről kérdezte. Az irodalmár a Mozgó Világ versrovatába érkező művek válogatása közben találkozott először Ferencz szapphói soraival, egy pénztárgépi papírra írt művét a mai napig őrzi. A Mozgó Világba írt is a költő első kötetéről. Margócsy szerint a hetvenes éves költészete az irónia jegyében született, ám Ferencz meghaladva az iróniát, egyfajta analitikus költészetet hozott létre. S bár a lírát nem ironikusan nézi, de az iróniát elemeiben megtartja, miközben klasszikus ételemben vett személyiséganalízist művel. Könnyed és elegáns játékot folytat a klasszikus versformákkal, még szesztinát is írt, melyet virtuozitása ellenére nem cirkuszi mutatványként használ, hanem tartalmat közvetít vele.
Csehy Zoltán magával hozta a Töredékszavazatok a költészetre, néhány hexameter három tizedesig megadva című Ferencz Győző versciklust. Csehy „termékeny türelem”-ként jellemzi Ferencz költészetét. Nem sodorják el az irodalom nyelvét aktuálisan képező irányzatoknak, iróniával reflektál ezekre, virtuózan kezeli az antik mértékeket, és mindig megőrzi a komolyság egy bizonyos fokát. Ékszerészi finomsággal bánik a nyelvvel, az aprómunkára sem sajnálja az időt. Csehy kiemelte továbbá Ferencz költészetének énhez való viszonyát, az énhatárokkal való játékot, szembesítve a „kint”-et a „bent”-tel. „Én a határaimon túl élek”, „Ha sötétben kell kitalálni magamból”, idézte Ferencz Győzőt.
„Egy beesés még nem egybeesés” – szólalt meg Takács Katalin gyönyörű mély hangján, és máris értettük, miről beszéltek az eddigiek. A közönség szájtátva hallgatta, hogy Ferencz Győző még egy fogászati beavatkozásról is tud verset írni, nem is akármilyet.
Turczi szerint ha valaki átfogó képet szeretne kapni Ferencz Győző munkásságáról, legjobb elolvasni Várady Szabolcs esszétanulmányát a most bemutatott lapszámban. „Fő bizonyossága a kétely” – idézi Ferencz Győzőt Várady, rámutatva az énhez való viszony fontosságára a költészetben.
Takács Ferenc, a Magyarországi James Joyce Társaság elnöke, akit Ferencz Győző két versében is megszólít, megemlékezett az egykori angol tanszékre, ahol nagy számban fordultak elő akkoriban a költők, mint Géher István, Kodolányi Gyula, Szentmihályi Szabó Péter, Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa és Ferencz Győző. Míg az első nagy nemzedék tájékozódási pontja francia volt, az angol tanszékre besugárzott a modern angol és amerikai költészet. Ehhez hozzájárult a szövegközpontú tanítási módszer, a rejtett jelentések és többértelműség gondos elemzése. Innen indult Ferencz Győző költészete.
Ismét Takács Katalin előadásában hallhattunk pár Ferencz-verset, így egyre teljesebb és árnyaltabb képet kaptunk a szám centrumában lévő költő jelentőségéről. Egyesek talán most fedezték fel igazán maguknak a költő verseit.
Turczi megköszönte a közreműködést a szám létrejöttében részt vevőknek, Nádasdy Ádámnak, Payer Imrének, Márton Lászlónak, Csehy Zoltánnak, Vörös Istvánnak, Tomaji Attilának, Hegymegi Flórának, Tatár Sándornak, Tamás Ferencnek, Ács Péternek, Horváth Lajosnak, Berka Attilának.
Végül maga az est főszereplője, Ferencz Győző lépett mikrofonhoz, felolvasta A sivatag trópusa című versét, melyet Baudelaire-nek ajánlott. Őt követték a friss lapszám jelenlevő szerzői – Vörös István, Hegymegi Flóra, Tatár Sándor –, akiktől szintén meghallgathattuk verseiket.
Az eseményt állófogadás zárta.
