„Légben mohos lapátok szórta ezer csöpp”

Csobánci képeslap

Harangszóval ereszkedve a köd
ázott szalmabálákra hömpölyög;
nehéz mentaillat sodródik
az autóbusz-fordulóig;

derékig homályban a berek;
vetkőznek füzek és égerek;
a katángos árok megett
akác szór arany pénzeket;

hegynek föl, uttalan útra, 
kifosztott szőlősor futna;
ökörnyálnak, ördögcérnának is ide

kellene még mindent kötöznie -
ám ellebegnek szem elől ezalatt,
mint paplanernyők, a várfalak.

2022. okt. 30.

Naptárlapok
I.
(2004 nyara)

Amikor gyermekszobám ablaka elé ültette
A cseresznye-csemetét nagyapám, emígy szólt
Apámhoz hajdanán: ERRŐL A FÁRÓL MÉG
MEGEMLEGETTEK, FIAM. S lőn.
 
Minden esztendőben áldottuk nevét néhai Németh Péternek.

Idén hernyók lepték el a kertünk, annyian, de annyian…
A rigók sem énekelnek; egyiknek féreg,
Másiknak túlérett gyümölcs a csőrében.

S mire egészen daltalan lenne az én szám
Is Nagyapám s édesapám neveit emlegetve,
Pillangók röppennek le a kézfejemre.

Egy őszi nap útja
                                                                  Haikuk: Falka
                                                            Háromlábu kutya.
                                                      Mind megsimogattad.

Elborul ez őszi Nap. Ágyásban vacognak föl egynyáriak.
Vér szökik sárga hárslevélbe. Pirulok-sápadok érte.
Lomb vereslik és bogyó pirul. Rozsdavért hullajt kerités.
Mennykék ernyődre tapadott narancsszín falevél, az vagyok.

Síkos-fényes falevél a te talpad, ahogy tócsába lépsz.
Levelek egymás közt: „Segíts, magával ránt egy esőcsepp is.”
Dús lombba nem lehet rejtőznie: ver, ver a madár szive.
Reszket utánad könnyű ágacska, mint cinkeszívverés.

Halk harangszó a gyér lombon át, mégis moccan tőle az ág.
Fillért se kért nyírtől ez ősz. Lábad elé szórta aranyát.
Laktanyaudvar karcsú jegenyéi, milyen hosszan vetkőztök!
Huzatos utcák. Szél s idő simogat ujjad ágaival.

Ablakodból tegnap Nap vakított rám. Ma mibe öltözöl?
Szép vagy te magad, hisz éltetsz, mint őszi lepkét a kikerics.
Messze lennék? Mégis megérintlek: ághegye a csillagot.
Ujjad szivem fölött. Belém látsz. Ághegy karcol az ablakon.

Fényes ujjhegyed könnyeden hasítja föl most köd-ingemet.
Ha ért gyümölccsel kínálsz, védsz s röpitsz, mint cinkét a tűztövis.
Vénen is így mosolyognék, mint ez a ráncos aszaltbarack.
Begöngyölt mennyem lett esernyőd, mint száradó pergamen-ég.

Szerelmes sort írtam postai pulton kikötözött tollal.
Kapaszkodnak próbálgatva szélben szárnyaik a fenyőfák.
Alkonyat gledícsiabokrok közé akad percre a Nap.
Foszladoz tilolt fény. Tövisektől szivárog a sötét.

Térdig gázolok napba. Este már véred árama sodor.
Ágaktól milyen lombfölleg az ?– Varjúcsapat kavarog ránk.
Maradj velem, mert már lehajlott rég s szirmaira hullt a Nap.
Pocsolya fagyott rá, de Hozzád hozott, s látni e csillagot.

Jeges szél is aszalta kerek gyümölcs incsel – ághegyi Hold.
Hópehely lészek. Ha voltam melleden nyárfasor szösze is.
Reggel az útra keringeltek a pelyhek: hó s holt pihetoll - - -

Állnak. Derékig őszek. Lecsüggesztik fejüket a füzek.
Nem szól tücsök se. Fekete kavics merül tócsába, csöndbe.

S maradtunk a havazás rácsának egyik s másik oldalán.

4évszak

1.

Kék pillangó békatutajra ereszkedik éppen.
Nem locskol hullám sem a széltől, s még a hajótól
Sem, - Badacsony fele rég ment. Kisfiu épit iszapból
Várat a parton, csöppen a fal, híd ujja hegyéről.

Lásd, azt hittem balgán, én legalább e bazaltra
Szépen emelhetek annyit, mennyit a hit föl a hegyre.
Jó, ha van egy kápolnavirága a szép szerelemnek.
Temploma? Omlik az unt sár. Mást játszik a gyermek…

2.

Őszi vizek tükörén úgy ring halovány lila felhő-
bárány, hogy vele úszik a rózsaszin alkonyi égbolt.
Menny fele ugrik a testes amur, mint delfin a habból,
S így követ engem. Utolsó járat idén e hajónk már.

Ágyő, ott a fagyöngyök a nyárfán távolodóban,
S mind közelébb jön a túlpart, lám, a Fülöp-hegy opálja.
Sárga-piros levelű lesz majd a szömörce s a szőlő.
Kéklik még kicsikét, és lódul a lánc a molóhoz.

3.

Míg a családok kuksolnak meleg otthonaikban,
Fáztál már Bogláron a téli molón egyedűl is?
Hízik a jég, repedez, sikogat s nyög. Buffan, akárha
Kanna, cigány-muzsikus keze közt, vagy fegyver – katonánál.

Partra lök éjszaka csónakokat s bóját a sötétben,
Mert így pattan a jég, és épül a több emeletnyi
Jégpiramis-sor, amely kész van, mire hajnali szél jő.
Díjad ez: emlékműve előtt áll tiszta magányod.

4.

Márciusokban ilyentájt már fütyörésztem e parton.
Langy szellőcske dudolt vígan, bucsut intve a télnek,
Most meg a jég-keretezte kiöntés tükörén a
Fény is alig gyúl. Bajszom a sálam alatt harapom csak,

Csukva a szám, ám szólnak a nagy fák, csikorognak
Sírva a tó s a Bakony fele órjás atyjuk után. S halld
Tőlem, egy árva magonctól, testvérem még belesajdul
– apró mandula – lombtalanúl is a böjti szelekbe.

Szent György-hegyi pillanat

Tenger hullámolt itt
Még istene sem volt mennyboltig,
Majd ezernyi homokredő.
S hogy már heggyé hűljön, gejzír
                                               S láva tört elő.
Szél-csiszikolta csucsán örökzöld fenyő
(ága után rebben a pillád)
                                               Örökkék égre nő.

Tapolca, 2009. 04. 12

Apám testamentuma

Mert egyebek közt arra is édesapám tanitott, hogy
Néma gyakorta a zöld lomb, s szisszen a holt avar éppen,
Hát horgassza fejét le, ki gombáz’ és aki olvas,
S hagyjam háboritatlan a fészkek kék magasában
Szeplős csuszka-, rigó- és gerle-tojás melegét,
Hogy jegenyéknek a fókusza, bizton gyúljon a Nap már –
Hogy ne a mámort szomjazzam, de a borban az Istent,
S álmom mókusa fusson a sorsomnak kerekében,
Hajtson akár nincsen-köve malmot, járjam a lisztet,
És ne legyen hazug abból egy fúvásnyi se, és hogy
Ott vagyok otthon, ahol még verseket is tudok írni;
Így lehet életen át fütyörésznem védtelenül csak,
Mindég várva a tintasötét Balatonra szivárványt:
Nem szépítni, amit jóvátennem kötelesség.
 

Cézanne: Malom a folyón

Kékeszöld vizét zubogtatja szakadatlan a gát.
A házfal és tükörárnya egyetlen hasáb.

Légben mohos lapátok szórta ezer csöpp
épít boltozatot, a kupola is kékeszöld.

Finom párába mártja fejét feszesen a fa,
s nem reszket meg a lenti tótágasa.

Domború földtől sincs homorú külön-ég.
Mindent egybeforgat a malomkerék.

*
Egy molnárkéztől várna
tán valamit még? Ahogy rajta igazgat.
De moccanatlan a malomkerék,
s csak nézi, nézi a tó tükörét,
hogy mért nem forgó magzat
az árnya?

*
Magzatvíz ömöl itt mióta
megszülettem, és a tóba
toronyárny tótágast kígyózva
ér, s ámulok, mintha harangszóra

nyílna-csukódna a tavirózsa.
Perisztaltikusan egy ében pióca
zöld valiznériák indáin át halad.
Balatonból feljött halak

smaragd platán-lombok alatt
siratoznak malom-falat.
Sárgulnak s pirulnak most fűzlevelek
innen iramló patak felett,

a párakék pedig, akárha lehelet
hűlő tükrökön lebeg, lebeg, lebeg.
A vén parti ház torzó.
Még repkény fut leomló

bástyáira föl, s komló.
Beszitálja maholnap a porhó.
Csak arcod nem hull habokba:
moccanatlan mintha volna

üveg mögött a szívforma
arcú szentkúti Madonna.
Alatta szárnya alá is rejtve fejét
alhat a fáradt vadkacsa-nép.

Mert nincs külön föld, víz, se ég:
egybeforgat mindent a malomkerék.

A versek az Átkulcsolt térddel című kötetből (Stádium Kiadó, 2013) és a Malom-völgyi irka (Versek és gyűszűnyi dalok az Eger-patak közeléből) című gyűjteményből származnak.

*

A lapozható képgalériában látható fotók:

A tapolcai Malom-tó 2024 novemberében
Bóbita
Négy évszak
Felső-tó
Fonyódi kúpok
Füredi sirálytánc
Iskolamúzeum-udvar Tapolcán
Kővágóörsi kútkáva
Köveskáli templomkert kapuja
Október
Platánágak
Tapolcai szecesszió, Fazekas utca
Vasalás a zsinagógaajtón, Tapolca
Vidéki szecesszió, Vasudvar