Nem ura senki a holdvilágnak

Három kiút

A reggelből három kiutat lehet találni:
egyet délre, egyet estére,
egyet pedig a fehér éjszakákhoz.
Aki odaér a fehér szellemek 
kuszálta éberségbe, láthatja,
ahogy minden szín tájjá válik.
Nem is léteznek többé színek.
Hiszen volt-e valaha piros a tűzrakás tudománya nélkül?
Volt-e valaha kék, azelőtt hogy a föld levált az égről?
Volt-e zöld, mielőtt az első tetemet belepte a moha?
Aki ezt belátja, tudja, hogy nem ura senki a holdvilágnak,
amikorra ezt belátja,  már tudja, hogy kifelé néz,
a nagy szarvasünő fejéből,
amelynek bordája a Tejút, veséi a Merkúr és Vénusz.
A  szarvasünő szemén át látni, ahogy a
reggel, a dél és a fehér éjfél elágazásában,
az ősköveken szikrázik a kobalt –fény.

Figyelni, látni

Figyelni pangea magányát
az ős-vizeken,
azt volna jó,
látni,
hogyan osztja szét önmagát az Egy,
látni
tündöklő elmúlást,
kövek életét,
folyó áramlásában
elkopó csillagfényt,
kialvó vörös óriásokat,
holddá szegődő bolyongókat.
De mindehhez a test lassú is,
gyors is,
emberlét kevés.
Hát láss inkább
mezőnek,
égnek,
rengetegnek,
hullámzás és part pulzálásának,
hízelgő apálynak, dagálynak,
láss füstpuha füveknek,
a mélyben forrongó magmának,
karsztnak, folyónak,
boldog torkolatnak,
láss tengernek!