Klió és Kalliopé násza

Mindig izgalmas, ha az ókori görög mitológia két múzsája, Klió és Kalliopé egymásra talál. A történelem lép frigyre ezáltal a szépirodalommal.

Gál Vilmos történész, a Magyar Nemzeti Múzeum kutatója Antantmisszió címmel írt kiváló könyvet újkori történelmünk egyik legszomorúbb korszakáról, az első világháború végén bekövetkezett rablóvilágról.

Wilson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1918. január 8-án kongresszusi beszédében meghirdetette híres 14 pontját a békéről, titkos egyezkedések helyett nyílt tárgyalásokat, párbeszédet, önrendelkezést javasolt. A békefelhívás 10. pontjában az Osztrák–Magyar Monarchia népeinek autonóm fejlődését vizionálta.

Valóban víziók voltak: a nagy háború végén, Közép-Európában a Kisantant államai fékevesztett területfoglalásokkal, rablásokkal, népirtással, tömegmészárlásokkal söpörték le a naiv amerikai javaslatokat, cáfolták Wilson 14 pontját.

Különösen Románia előtt nyílt hihetetlenül szélesre a kapu, olyan történelmi helyzet jött létre, amely hallatlan előnyökhöz juttatta, amelyben csordultig ki tudta inni a „vae victis!” feliratú serleget, és kénye-kedve szerint bánt el a Tanácsköztársaságnak nevezett kommunista diktatúra révén szétzilált magyar államisággal. A rendfenntartás ürügyén szabályos rablóhadjáratot indított Magyarország ellen, elfoglalta a fővárost, és mindent, ami mozdítható volt, vasúti vagonokra, hajókra rakott, s vitte a Kárpátokon túlra. Még azt is, amire nem volt szüksége: évek múlva is ott hányódtak gépek, járműalkatrészek a vasúti állomások környékén.

Ezt a kort, ezt a végzetes rablóhadjáratot írta meg Gál Vilmos.

De nem szaktudós munkája ez a könyv: a szerző, Klió tudásával felvértezve, Kalliopé, a költészet és az irodalom múzsájának ösvényére lépett. A szépirodalom szabályai szerint alakul, formálódik a cselekményszövés, a környezetrajz, az alakformálás, a szerkesztés, a narráció, a párbeszédek...

S mindjárt az első oldalakon tetten érhető e kettősség. Párizsban vagyunk, 1919 augusztusában.

A népes amerikai békeküldöttség fődelegátusa, a szereplők közül elsőként megismert Frank Polk lép ki a Crillon Hotelből, hogy egy kis kávézóban titkon találkozzon az olaszok küldöttével. Tittoni embere arról kérdezi amerikai kollégáját: bevonultak-e már a románok Budapestre?

Még csak az első oldalon vagyunk, s az olvasó – in medias res – az események kellős közepébe csöppen – míg a 461 oldalas munkában a történelmi események pontos, precíz rajza és azok villódzó tükörképe tartja ébren mindvégig az olvasói figyelmet.

Akárcsak a klasszikus eposzok enumerációiban, úgy sorjáznak sűrűn a szereplők: Herbert Hoover, Frank Polk, Clemenceau, Ralph Van Deman, Henry White, Lloyd George, Edward Mandell House, Bliss tábornok...

A Salle de l’Horloge, vagyis az Órateremben tárgyalnak órák hosszat a győztes nagyhatalmak, de szerzőnk nagy érdemeként a politikusok hamarosan regényhősökké válnak. Frank Polk belép a titkárnők számára fenntartott előtérbe, Mary Dayton, aki már, úgymond, földi halandó s nem történelmi alak, szolgálja ki sonkás szendvicsekkel és feketekávéval. A lány részletes jellemrajza a mű első művészportréja: szőke haj, kék szem, mégis napbarnított bőr, erőteljes orr és száj, figyelmes, értelmes tekintet. Ő az ellentéte a spekulatív garnitúra rideg, valóban létezett alakjainak, akik embermilliók sorsa fölött hoztak lélektelen döntéseket, azaz diktátumokat. Arról tárgyalnak az urak, hogyan fékezhetnék meg a románok eszeveszett tobzódását. Céljuk érdekében különleges delegációt állítanak össze, a Legfelsőbb Tanácsot, amelyből nem hiányozhat Harry Hill Bandholtz tábornok.

Ezzel az egyik tengelyfigura lép színre: ő az a történelmi hős, akit a közrendi magyar állampolgár is ismer, szobra ott áll Budapesten, a Szabadság téren.

Életes, tömör, frappáns az alakja, leírásában minden elem együtt van:

„Egy perccel öt óra előtt a zömök, hatvanadik életévéhez közeledő Bandholtz tábornok krokodilbőr lovaglókorbácsának markolatával megkocogtatta Bliss tábornok lakosztályának ajtaját…” (34. old.)

Kinevezik az amerikai bizottság élére, így hamarosan Budapestre kell utaznia, de nem ismeri sem a nyelvet, sem az ottani népek mentalitását, ezért beválasztja kisded csapatába a fél ágon magyar származású Michael Weiss századost.

Gál hosszasan tárgyalja újabb hősünk családfájának történetét: Weiss dédnagyapja Kossuth katonája volt, a nagyszülők vándoroltak ki Amerikába, a gyermek Mihály, Misi, Mike tőlük tanult meg magyarul.

Lassan-lassan halványulnak a történelmi tablók, és azok helyébe a fikció szülte események, kalandok lépnek.

Működik a román titkosszolgálat, nyüzsögnek mindkét oldalon a detektívek, kémek, a győztes nagyhatalmak bosszúságára Románia fittyet hány minden utasításra, még a Dunántúlon is rablócsapatok kalandoznak. Ebből a kavargásból csúcsosodik magasra majd a nagyjelenet: Harry Hill Bandholtz tábornok, miután áttelepült a magyar fővárosba, lovaglókorbácsával kergeti el a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjéről a fosztogató román martalócokat.

Michael Weiss nyomába román spicli, Constantin Munteanu szegődik, s ezzel megindul egy hosszú, végtelennek tűnő kémtörténet, pontosabban a román–magyar viszony egyre sűrűsödő eseménysora.

Mint forgószínpadon a kulisszák, változik a tér, mikor Párizs helyett Budapestre kerülünk.

Bandholtz tábornok a legelegánsabb Duna-parti szállodában rendezkedik be, a Legfelsőbb Tanács naponta ülésezik, és hogy teljes legyen a tabló, Michael Weiss és Szeredy Júlia városnéző körútra indulnak egy dzsippel.

És belép a történelmi regénybe a szerelem. A két fiatal románca az amerikai százados szálláshelyén, a Bristolban teljesedik be.

Amiképpen az ő érzelmeik, úgy Budapest is kezd éledezni, hatalmas nehézségek ellenére beindul a közlekedés, felújítják az épületeket, újságok jelennek meg, és a fiatalok engedelmeskednek az ősi törvénynek. Lányok, fiúk sokasága sereglik elő, a négyévi vérontás után újból kivirágzik a szerelemfa.

Itt már látszanak a Gál-regény cselekményének a körvonalai. A négy nagyhatalom diplomatáiból, hadvezetőségéből összeállított Legfelsőbb Tanács mindent megtesz a rablások leállítására, a román csapatok kivonására, de megdöbbenve észlelik: azok mindent megígérnek, de semmit sem tartanak be.

És Románia a szövetségesük! A Kisantant a nagyhatalmak hónalja alá bújt, együtt győzték le a Központi Hatalmak államait, de a háborút követő osztozkodásban minden ország úgy sütögeti a pecsenyéjét, ahogy akarja, ahogy a lehetőségek engedik.

Nyugtázhatjuk: végre regény született erről a súlyos, nehéz korról, mégpedig jó regény. Gál Vilmos személyében a tudós történész és a szépíró minden adottsága, képessége egyesült, a két múzsa, Klió és Kalliopé násza beteljesedett.

Gál Vilmos: Antantmisszió – 1919. Történelmi regény. Időjel Kiadó, Budapest, 2025.