„Arany és vérben tündöklő ősz”

„nem tudom mi ez és kié
még ha fáj is a teremtés napja
ez nem az én életem”
 

Múlnak a napok

(Trec zilele)

Már nem gondolok rád és nem is hívlak

Természetesen ez nem az én életem
természetesen térden könyökön csúszva szerettelek
természetesen meghajolva elöted imádtalak mint példaképem
lépteid nyaldostam mint ökör a sót
tömjén égett érted
leborotváltam koponyám
vicsorgó fogakkal bújtam ágyba férfiakkal: nézd mi
lett belőlem
ha te már nem szeretsz

Nyelved nem ismer engem
nem érzed vágyálmaim mint azok érzik akik varázsgombát ettek

távol vagy
egy kvark aminek spinjét nem mérték még fizikusok
maga a kafkai-kanti-archaikus kellék

és most mint a laboda levél rétegéi közül figyelek feléd idegsejtjeimből
Most már csak hallgatnod kell mint a tenyérfenékben
púposodó vízcsepp
Most már méltón mehetsz dagadt kurváidhoz
mint elemi részecskék utazhatsz
most bármely irányba
már trónodra ülhetsz te Dárius:
miként lángolt hajóhadad Szalamisz lábainál
Olvasom a Bibliát hogy átkokat tanuljak: stílusom van –
sötét vagyok
a kétségbeesés tikkasztó napja vagyok
ember vagyok a fényektől megfosztott égitest

ne tudom mi ez és kié
még ha fáj is a teremtés napja
ez nem az én életem
 

Havazás

(Ninsoarea)

Havazik. Január fitogtatja erejét
Sikítva szitál a földre a tengerekre a kontinens
minden szegletébe
vassal beégetett memóriámra

apám sírjára havazik

Emlékszem a kék tekintetére
magzatpózban ülök mint ekével kettészelt giliszta
Apám halott
nővérem és bátyám távol van tőlem

Lepedőm rángatom testem magánya keskenyebb legyen
betakarom testem
Időtől érlelt emlékekkel havazik
Szakadatlanul tonnányi nehéz pihe
Havazik mint anyám átkaiban
Hallgasd
(Ascultă)

Mint harag az agyban emelkedik bennem a föld
Azt mondják – de én nem hiszem – a csillagok úgy csörömpölnek
az égen mint könnycseppekben a só
Ősz van. Vérvörös a reggel a leveleken rozsda

Ameddig ellátok sehol egy teremtmény egy tükör
Ha kiáltok visszhangomat hallom
Sehol senki
jó ez így
és mint iszap a vulkánok peremén
emelkedik bennem a föld

A harag. A ronda. A méreg. A rettegés zöld tengere

Igyad ki ezt a poharat – mondom magamban vakon
tapogatva íveim
ahol lefolyt a többi lefolyik majd ez is

Anyám. A rettegés magzatvízéből jöttem
nálunk fitalon halnak meg tócsányi vérben

Máskülönben szerelmem egy kiadós ősz
fürtjei elkenődnek a földön mint kenyér sarkain a vaj
és nedves
és én boldog és jól vagyok
Ebben a göröngyös tájban már senki sincs
Senki nem kötődik senkihez
csak ülök a megkövesedett ég alatt, mint csizmák
alatt a cigicsikkek
ha kiáltok
valamikor későn vízhangom felel
hallgatom
csak én vagyok önmagam
és emelkedik bennem a föld
 

Ugatás

(Lătratul)

Az ég egy felduzzadt zúzódás
Nyomja koponyámat
Igazából – elvesztettem csatám
és egy rövid ideje tudom elvesztettem a háborúmat is

távozott a szomorúság az álmok
ásóval hántották le rólam ma távozott árnyékom is

Természetesen: elhibáztam: bármit fel tudok adni
De jól vagyok – ugatok – jól vagyok
 Függőlegesen állok mint puszta közepére
helyezett sótömb várva kifakadjanak dudorjaim
szakadjon fentről
anyám átkainak fekete cseppje

boldog vagyok – ugatok. Ütődött november.
És tökéletes

Mi Atyánk ki vagy a mennyekben

(Tatăl nostru care ești în ceruri)

Mi Atyánk ki vagy a mennyekben
hints halottjainkra puha földet
élőimnek adj több napot
add meg anyámnak az örökös örömét
és old fel anyánk ólom átkait
amelyben igás bivalyként állunk

add meg anyámnak azt ami hiányzott neki
gyógyítsd meg kifakadt tejsebét amely elönti
a világot minként a gyászoló vér
a csillagos eget

Borítsd sötétbe. Skarlátvörös égbolt. Te
semmi ok nélkül megteszed
amire kérlek. Szerényen. Mint mikor a
világot teremtetted

És oldd fel átkainkat amelybe beleöregedtünk
az első napoktól
élőimnek adj több napot
halottjaimra hints puha földet

Így. Szerényen

Ima

(Rugăciune)

Tartsd távol tőlem ezt a nehéz nagy poharat
Nélkülem olyan leszel mint én:
tárd ki a szíved tárd ki az ajtót
állítsd meg a vadászokat állítsd meg a falkát
állítsd meg az acélollót ami mint birkát
úgy nyír engem
mint a birkát

mint szeletnyi kenyeret vegyél tenyeredbe
mint gyantába ragadó cserebogarat

Arany és vérben tündöklő ősz

Takarj be mogyorószemet rejts el tenyeredbe –
kérlek én –
szoríts öklödbe mint színes üveggolyóit szorítja gyermek
És te – semmi. És te – semmi.

*