Pálya, rajz

Reke Balázs saját pályakezdését nem az első, Így jutottunk a csillagokig című, kereken tíz esztendeje megjelent kötetétől számítja, amely kötet egy kezdő író, Alexander Frost útkeresését mutatja be, s amely valóban nem igazán kiforrott stílusú szöveg, viszont nem ritkán a lektűr kliséit is használó próza, de amelyben már föl-fölvillan a későbbi kitűnő elbeszélő. A narráció hömpölygése vagy éppen a kimunkált, kimódolt szerkezet meghatározó az Így jutottunk a csillagokigban is; s a cselekmény, ahogyan a későbbi Reke-írásokban, ebben is fordulatos, játékos, furfangos: a főhős képzelgései és álmai keverednek az általa írott történet eseményeivel, így aztán az olvasó – a szerzői szándéknak megfelelően – nem mindig tudja, merre jár éppen: Frost fantáziájában, álmában vagy regényében. S bár a későbbi alkotások tükrében érthető a szerző elhatárolódása ettől a művétől, a szöveg egyes részei és megoldásai nem kis tehetségről árulkodnak.

Amiképpen az első igazi műnek nevezett és fölvállalt kötet, a Megtalált szavak. Egy szegedi testvérpár sorsa 1956-ból – Reke Balázs ettől az interjúregénytől számítja írói pályakezdését. A könyv a Szegedi Városi Rock Klub és a KreaPark Szociális Szövetkezet kiadásában jelent meg 2017-ben. Képiró Ágnes szerint a szerző „könnyed stílusú, olvasmányos írása címadásához híven megtalálta a szavakat: felszínre hozta azokat a történeteket, amelyeket a Gitay-testvérek évtizedeken át rejtettek magukban, emellett a testvérpár múltidézése sajátosan derűs, de mégsem bagatellizált olvasatát nyújtja az 1956-os eseményeknek. A szerző számos beszélgetés során került közelebb a két egykori ötvenhatoshoz, akik szívesen meséltek fiatalkorukról és gyermekkori csínytevéseikről is. Reke Balázs beleszőtte könyvébe nagyszülei ötvenes években átélt történeteit is, ezáltal emléket állítva saját felmenőinek is. A könyv alighanem legnagyobb érdeme az a nóvum, mely kiemeli a napjainkban divatossá vált kérdés-felelet típusú interjúkötetek közül: a jó ritmikai érzékkel elhelyezett lírai és prózai részek oldják a hosszú interjúrészletek monotonitását, mintegy egységben és lüktetésben tartva a teljes művet.”[1] Képiró Ágnes meglátása helyes, a kötet legnagyobb erénye valóban az, hogy messze meghalad egy hagyományos hosszúinterjút, a beszélgetés-részleteket személyes és szociografikus betétekkel egészíti ki, saját családi mitológiáját keveri a főszereplők és a közösség mítoszaival, váltogatva a perspektívát, tágítva a fókuszt.

Az áttörés éve azonban nem 2017, sokkal inkább 2022, amikor Reke a Túl közel című, a Napkút által, kiadott regényével jelentkezett.

Végy egy kis vadkeleti, afféle eastern atmoszférát, egy sorozatgyilkost, kevéske kapitalista teremtőerőt, némi miszticizmust, majd ezeket helyezd a mikszáthi miliőt idéző Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországára, fűszerezd meg filmes narrációtechnikákkal, gondosan formált mondatokban lassan hömpölygő elbeszélésmóddal – és készen is van a Túl közel.

Reke Balázs, amint az interjúregényben, úgy ebben a prózában is megtalálta a szavakat. Sőt. Megtalált egy történetet, megalkotott hozzá egy helyszínt, rálelt egy korszakra és kiötlötte a történet elmesélésének módját is. S bár evidenciának tűnik, hogy mindezeket minden regénynek meg kell találnia és / vagy teremtenie, ennek ellenére nem ritkán találkozik az olvasó olyan művel, amelyben egyik-másik kritérium hibádzik.

A történet, amely a regény gerincét adja, voltaképpen egy thriller: a főszereplő, a hegyek közt fekvő (kitalált, ám nagyon is hiteles) városkába, Háromkupacsra keveredő, egyik áldozatának személyazonosságát magára öltő sorozatgyilkos alakja önmagában izgalmas és olvasásra csábító. A jellegzetes XIX. század végi magyar közegben a korabeli Amerikát megteremteni vágyó városvezető figurája ugyancsak remekbe szabott és rendkívül érdekes: a saját késztetéseit követő, hatalom- és pénzéhes, csak a maga számára hasznos törvényeket betartó kapitalista self-made-man kelet-közép-európai prototípusával találkozunk a könyvben. Reke mesterien fokoz és remekül ellentételez: a sorozatgyilkos jó cimboraként, gondos családapaként viselkedik, az elmaradott vidék kiskirálya a legmodernebb életet kívánja fölépíteni, látszólag mindenki javára, ám ahogyan a történet halad előre, egyre jobban nyílik az olló, a látszat és a valóság között egyre nagyobb szakadék tátong: a sorozatgyilkosról is, a kiskirályról is foszlik a máz, mind jobban előtűnik az igazi valójuk. Az, amelyhez túl közel kerülni veszélyes, sőt, halálos. Előbbi esetben a magánember, utóbbi esetben a közösség számára. Nehéz eldönteni, ki a nagyobb gazember: Acélos-Harsányi, a sorozatgyilkos kalandor vagy Lipót András, Háromkupacs polgármestere?

A történet elbeszélésének módja méltó magához a történethez. Ebben Reke Balázs, a filmesztéta siet Reke Balázs, az író segítségére: regényében megalkotja a magyar westernt. „Én azt szerettem volna, hogy ez egy magyar western legyen – vallja egy interjúban Boros Tamásnak. – Viszont nem az európai, vagy az olasz »spagetti-western« hagyományait követném, ami sokszor kicsit könnyedebb, humorosabb, hanem inkább az úgynevezett »revizionista-westernekre« hasonlít a könyv, komorabb hangvételű. Filmben ilyen Clint Eastwood klasszikusa, a Nincs bocsánat. Nekem ezek a kedvenceim, mert egyben kicsit kívülről is tekintenek a műfajra.”[2]

S bár a végeredmény valóban komor lett, mégsem revizionista-western született, hiszen a történet annyira jellegzetesen európai, sőt, kelet-közép-európai, mi több: magyar, hogy ha már meg kell határoznunk a műfajt, hát nevezzük el gulyáswesternnek.

Következő kötete, a 2024-ben, szintén a Napkútnál megjelent Panelprogram ugyancsak rendkívül plasztikus bemutatása a köztes-európai életérzésnek, világnak, annak minden abszurditásával és tragikumával együtt.

Nagy Koppány Zsolt vallja a kötetről: „A nyomor, a tanyavilág, a panelélet, a szürkeség ilyen pontos látleletét utoljára Tar Sándornál olvastam – Reke Balázs történeteinek világa ugyan egy fokkal kevésbé iszonyatos, mint Tar Sándoréi, de éppen ettől egy lépéssel még közelebb kerülnek az olvasóhoz, és szürke nyúlványaikkal, csápjaikkal és lehúzó természetükkel még végzetesebben ragadják meg az olvasó lelkét (hiszen emberibbek, »olvasóbbiak«), különösen, ha ebben a világban maga is mozgott, és hát ki ne mozgott volna itt, Kelet-Európában. (…) Elképesztő hangulat, erős atmoszféra, gyönyörű mondatok, minuciózus odafigyeléssel leírt apró részletek, drámák, amelyek a legtöbb novella esetében a szöveg elkezdődése előtt vagy befejeződése után történtek (történnek); nem nyomorpornó, hanem a felismerhető és mindannyiunk által ismert nyomor gyomorszájon vágó képei…”[3] Szociografikus attitűddel, a gondos, empatikus megfigyelő pontosságával és együttérzésével elmesélt történetek gyűjteménye a Panelprogram, bizonyítéka annak, hogy Reke nemcsak hosszú történetekben képes jól teljesíteni, de a klasszikus short storynak is mestere.

Recenziók és interjúk formájában megjelenő irodalmi visszhang, reprezentatív antológiába beválogatott prózák, NKA Alkotói támogatás, majd a Móricz Zsigmond Ösztöndíj jelzi, hogy a szakma is fölfigyelt a fiatal szegedi prózaíróra, akinek új kötetei egészen bizonyosan fontos állomásai lesznek a kortárs magyar prózairodalomnak.

Jegyzetek

[1] Képiró Ágnes: Megtalált szavak – helyretett idők. In: Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat 2017. augusztus 44-46. o., 46. o.

[2] „A saját stílusommal az általam vélt irodalmi szépségre törekszem” Boros Tamás interjúja Reke Balázzsal a Tiszatájonline-on: https://tiszatajonline.hu/irodalom/a-sajat-stilusommal-az-altalam-velt-irodalmi-szepsegre-torekszem/

[3] Nagy Koppány Zsolt: Csatlakozzon Ön is a panelprogramhoz! Könyvkultúra magazin online, https://konyvkultura.kello.hu/kritika/2024/08/13/csatlakozzon-on-is-a-panelprogramhoz