Madarak és írók

Ritka szerencsés csillagzat alatt születhetett a könyv, amit olvasok. Cím, alcím, borító, grafika, tipográfia és méretezés tökéletesen összhangban mutatkozik. Nyilván megkönnyíti a kiadvány dolgát, hogy Tersánszkyról szól, én meg Tersánszky-rajongó vagyok: a kapuk nyitva állnak. Persze a rajongók már csak olyanok, hogy a kapu nyitva, ám magas a küszöbe! A rajongó szemében a legkisebb hiba is bűnné terebélyesedik – sosem bocsátja meg, ha rajongása tárgyáról valami hülyeséget olvas. Ám ebben a könyvben hiba nincs.

Színes papagájjal, a háttérben szürkésfehérbe mosódó kisebb madárkákkal, valamint jellegzetes madár-lábnyomok sorával csalogat a borító, címe Akivel madarat lehetett fogatni, alcíme Legenda Tersánszky Józsi Jenőről. A számos díjjal kitüntetett Acsai Roland író, költő, műfordító, drámaíró a monográfia szerzője. Többműfajúságából fakadó nyitott szemlélete, a tényektől soha nem vadul elrugaszkodó, ám egészségesen szabad asszociációs készsége, vállaltan személyes fölfedezései szövik át a témája iránt érzett mélységes tiszteletét.

Akkora Tersánszky-rajongó biztosan nem vagyok, mint a szerző, legalábbis hozzá képest csak töredékét olvastam az életműnek, idézni legföljebb a Misi mókusból, vagy a Kakuk Marci köteteiből tudnék – utóbbiak egyikében olvasható kedvenc átkozódásom, amit a mindennapokban is előszeretettel használok: „a ló nyalja meg a meztelen szemedet”!

A kötet címe és alcíme is fantasztikusan találó, rögtön sugallja a két lényegi komponenst, ami miatt Tersánszkyért rajongani lehet. Az egyik a kedély. Madarat azzal lehet fogatni, akinek olyan víg a kedve.

Mikor most 18 éves fiam annak idején bolyongani kezdett a közoktatás sötét erdejében, a nyíló szemű fiatalok jellegzetes, eszmélő döbbenetével kiáltott föl kötelező olvasmányaiból: hát csakugyan minden nagy írónk és költőnk beteg lelkű, depressziós, élhetetlen alak volt?

Sommás ítélete jogos: irodalmi pantheonunkban jelentős kisebbséget képviselnek a jó humorú, jó kedélyű, nagy életvágyú karakterek. Nyilvánvaló történelmi okai is vannak, hogy adott érából szinte csak Karinthy, Rejtő és Tersánszky írásain lehet jóízűen nevetni, annak viszont semmilyen megmagyarázható oka nincsen (talán csak a szellemi restség), hogy miért vannak ők alulreprezentálva a közoktatásban is. Ha éppenséggel egy megfelelő monográfia hiánya volna az indok, jelentem: a kortárs olvasók több korosztályához is érvényesen szóló Tersánszky-monográfia előállott!

És még amiért szívünkbe zárhatjuk az egész témát, az bizony a legendásság. Tersánszky legendás figura. Olyan, mint a saját hősei. Közszájon forgó anekdota róla (ha már az életvágy szóba került), hogy öngyilkossági szándékkal a Dunába ugrott, de menet közben meggondolta magát, és remek fizikumának köszönhetően egyszerűen kiúszott a partra. Ennél természetesen sokkal pontosabban tárgyalja-idézi az esetet Acsai Roland a kötetben.

Mint majdnem-tanárember és szakköri-szabadegyetemi körülmények között ma is praktizáló pedagógus mondom: ha Tersánszkyt akarnék tanítani, minden föltétel nélkül Acsai munkáját használnám tankönyvnek. Stílusa jólesően közvetlen, csevegő, ám minden erőltetettséget nélkülöző. Legendát ír, barangol és fölfedez az életműben, tényekkel és elképzelésekkel játszik, a Tersánszky-életmű fiktív és tényszerű elemeit veti össze és láttatja tágabb összefüggésben az adott korszakkal, illetve más szerzők munkásságával. Egy-egy motívum vagy állatszereplő köré építi föl egy-egy fejezet témáját, például Az ismeretlen állatos könyv író című részben:

„Tersánszky rengeteget írt állatokról, ennek ellenére mégsem állatos könyv íróként ismeretes. Az állatvilágon belül különösen sokat írt madarakról. Ezért kezdem (…) egy alig ismert, bár remek madárregényével, a III. Bandika a vészben cíművel. A cím ezt sugallja, mégsem gyerekregénnyel van dolgunk, és a szerző igencsak meglepő hőst választ magának: egy kanárit.

Talán kevesen tudják, de a kanári tartása és tenyésztése Magyarországon is nagy kultúrtörténeti múlttal bír. Vessünk először erre egy pillantást! A díszmadártartás és -tenyésztés úgy európai, mint magyar viszonylatban a kanári tartásával kezdődött, ez a madár rendelkezik tehát a legnagyobb hagyománnyal.”

És innentől szépen haladunk a szélesebb kontextustól az egyre szűkebb mezsgyék felé: a hazai kanáripopulációk kialakulásától a kanárimadarak irodalmunkban való előfordulásán át (szóba kerül többek között Reviczky Gyula, Gárdonyi Géza, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor, Áprily Lajos és természetesen közelmúltunk legismertebb madaras szerzője, Tandori Dezső is) egészen Tersánszky konkrét kanárihőseiig. Acsai Roland itt részletesen összeveti Tersánszky szereplőinek jellemzőit s a velük történő eseményeket az olyan realitásokkal, mint a kanárik életkora, szaporodóképessége, fogsághoz való alkalmazkodása. Meglepő tényekkel szembesíti az olvasót valóság és fikció határmezsgyéjén, mikor közli, hogy korántsem csak az írói fantázia terméke egy Bécsben rendezett kanáriéneklő-verseny, melynek fővédnöke Ferenc József volt.

„Német nyelvterületen a kanáriének-versenyek tényleg ekkora ranggal és hagyománnyal bírtak.”

Acsai megfigyelése szerint Tersánszky többnyire jóval kevésbé észrevehető vagy lényegesnek tűnő részleteknél szakad el a valóságtól, például amikor a nagyobb történelmi távlatot átfogó cselekményvezetés érdekében kanárihőseinek matuzsálemi kort ajándékoz, problémamentes aggkori szaporodással…

S már itt, mikor könyvének még felénél sem járunk, veti föl az egyik, szinte minden alkotó ember (sőt, mondjuk ki bátran: egészséges ember) alapvető létkérdését Tersánszky kapcsán. Ahogy a fejezetcímben is fogalmaz: Szabadság vagy kalitka?

„Tersánszkynál – különösen, ha vadállatokról vagy madarakról ír – mindig nagyon fontos kérdéskör a szabadság fogalma. Ezt boncolgatva természetesen nemcsak az állatok szabadságáról, hanem az emberekéről, és ezen belül a saját magáéról is beszél. Talán furcsa lehet, hogy a „féktelen” Tersánszky a maga szabad gondolkodásával végül mindig oda lyukad ki, hogy a rabság az értékesebb. Madarai végül mindig rájönnek, hogy a kalitkában nem is olyan rossz az élet, hogy az a rabság voltaképpen nem is igazi rabság.

Mielőtt meglepődne ezen az olvasó, hadd fordítsam le a dolgot: Tersánszky véleményem szerint ilyenkor az úgynevezett magánéleti kalitkákra gondol. Például a párkapcsolatokéra, mondjuk a szerelemére vagy a házasságéra. Ezeket veti össze egy nőtlen, otthontalan, kapcsolatok nélküli ember kalandozó szabadságával, és ilyenkor mindig a biztos társadalmi és egzisztenciális hátteret nyújtó otthon, vagyis a kalitka győz.

Mint látni fogjuk, a kanáriregénynek is ez lesz a csattanója, illetve az egyik síkja a sok közül, mert egy többsíkú regényről van szó. Minden díszmadarak tartásával foglalkozó szakkönyv leírja, hogy a madarak nem érzik emberi értelemben vett börtönnek a kalitkát. Erre az a legjobb példa, amikor egy kiszökött madár visszatér a rácsok közé. Ez a visszatérés számunkra azért fontos, mert ez is egy jellegzetes Tersánszky-motívum, hiszen nem egyszer végződnek így madaras történetei.”

A fentiekből remekül érzékelhető a könyv egészének atmoszférája. Afféle irodalmi-kultúrtörténeti nyomozás ez, melyet nyugodtan olvashatunk akár megszakításokkal, fejezetről fejezetre is, mint egy folytatásokban megjelenő művet. Melyben nyilván érdemes olykor vissza-vissza is lapozni a korábbi részekhez, hogy összeálljon bennünk Tersánszky emberarcú embereinek és állatainak világa.

Természetesen találkozni fogunk Misi Mókussal, Kakuk Marcival, emlékiratot diktáló szarvasbikával, hős csókával, és persze papagájjal, avagy kajdáccsal is.

Nem új keletű probléma, hogy létezik egy roppant élvezetes szürkezóna az internetes korszak (többnyire) zsibbasztóan jópofáskodó blogger- és vloggerstílusa, meg a tudományosság elérhetetlen magasának (megint csak többnyire) műalkotásként élvezhetetlen, fennkölt stílje között. Ezt a szürkezónát nevezzük körülbelül tudományos ismeretterjesztésnek. A titulus persze nem az igazi, hiszen tudományos ismeretterjesztést művelt például Umberto Eco is, meg a Nagy Dinoszaurusz Képeskönyv is.

Talán mondani se kell, hogy Acsai Roland könyvét inkább Umberto Eco munkásságával érdemes tágabb viszonylatba állítani. A több témában is megmutatkozó, széles körű műveltség, a munka tárgya iránti alázat és rajongás, az őszinte kíváncsiság, a bátor szellemi kalandozás ritka szellemi ínyencséggé teszi az Akivel madarat lehetett fogatni című könyvet. A könyv épp annyira monográfia, mint egy korszak irodalomtörténete, vagy épp betekintés egyes házikedvencekkel való viszonyunk művelődéstörténetébe.

Egy boldog, párhuzamos világban ezt a könyvet minden iskolában ismerik.

Acsai Roland: Akivel madarat lehetett fogatni. Legenda Tersánszky Józsi Jenőről. Holnap Kiadó, 2026.