Gyeplő, avagy a kormányzó felesége lovagolni tanul

Támasztom a presszó asztalát, hogy el ne dőljön… Hogy én? Dehogyis, annyira részeg azért még nem vagyok, csak kicsit húzza a fejem a sok pá… Akarom mondani, ész. Közeledik az anekdotapályázat leadásának határideje… Fogalmam sincs, kiről írjak, olyan sok történelmi személlyel nem állok szesztestvérségben, a történelemkönyv lapjait pedig elszívtam. Harangozzák már a kettőt, inni korai volt, ebédelni késő lenne. Ötpercenként ránézek a kocsma elé kötött biciklimre, megvan-e. Már veszem a kabátom, mikor valaki megérinti a vállam, hogy meleg a söre, újat kér. Pedig nem én vagyok a pultos.

– Ági?

– Honnan tudod a nevem? Találkoztunk már?

– Az egész nyarat végigsöröztük a teraszon.

– Ó, látod, milyen feledékeny vagyok, jó, hogy még a nevemre emlékszem!

– Pedig szép neve van: Ágnes.

– Nem is akárkiről neveztek el. Apám horthysta tiszt volt. Sihederként a Kerepesi úton tanult lovagolni. Egyszer hallja ám, hogy a lovasoktató azt kiabálja: „Ágnes, a seggedet emeld, Ágnes, a seggedet emeld!” A nő maga Horthy Miklós felesége volt. Apám még aznap eldöntötte, ha egyszer lánya lesz, Ágnesnek nevezi el. Hát így kaptam a nevem, és büszke vagyok rá, ha már másra nem lehetek büszke. Mire legyek így nyolcvanon túl, kirúgtak a munkahelyemről, engem szigorúan neveltek, titkárnő lettem, most takarítást vállalok, meg utcaseprést, hogy az Úristen ne verje meg, hívő ember vagyok, de költse gyógyszerre, amit tőlem elvett. Pfuj.

Gyorsan lelépek, nehogy nekem is jusson az áldásból. Bringára pattanok, ráhasalok, hasítok a pesti utcán, nyerít, azaz nyikorog a csapágy, göröngyös az út, fel-le, fel-le, Timike, a seggedet emeld!

Megvan a sztori, én viszem el a fődíjat! „A kormányzó felesége”. Vagy csak röviden, úgy hatásosabb: „Ágnes”. Beírom a Google-be, hogy „Horthy Miklós felesége”. Megnézni az arcát, a hiteles ábrázolás kedvéért. „Horthy Miklós felesége Purgly Magdolna.” Biztos volt egy másik felesége. Felütöm a kormányzó életrajzát. „Felesége Purgly Magdolna...” Beírom így: „Felesége Ágnes”. Nulla találat. Fene a szenilis vénasszonyba, elrontja az anekdotámat! Hogy lesz így versenyló… Biciklim!

Visszakerekezek a kocsmába, az idős hölgy még ott ül, azóta is ugyanazt a pohár meleg sört issza.

– Jó napot, kedves Ágnes!

Tanácstalanul néz körül.

– Talán nem így hívják?

– Magdolna vagyok, és maga? Találkoztunk már valahol?