Ugrás a tartalomra

A cserépkályha

Meglepetésére a szomszédék lánya, a kis tanítónő jött át befűteni. Lázasnak érezte magát. Vagy talán egy író mindig lázas?

Hétköznap volt. Teri nem ment dolgozni. Teát főzött, lázcsillapítót hozott a családja házi patikájából, és minden szükséges dologgal ellátta, hiszen fel sem tudott kelni az ágyból segítség nélkül. Annyira szédült, hogy támogatni kellett, míg eljutott a fürdőszobáig.

Már azon sem csodálkozott, hogy leveszi róla az átizzadt pizsamafelsőt, és egy vizes törölközőt csavar a felsőteste köré. Betakarja. Csak akkor szólalt meg, és akkor is csak néhány szó telt ki tőle. Mintha bántaná valami, mintha nagy bánata volna.

– Ki ne takarózzon! – mondta, és azzal kiment a szobából. Mint később kiderült, könnyű ebédet készíteni a betegnek.

Az öregember a takaró alatt is vacogott, a fogai koccanását mintha a távolból hallotta volna. Olyan messziről, mint a délutáni vonat kattogását. Azután elaludt.

Ez már a második vagy harmadik szeptember lehetett, amit a házban töltött. A nyarat olykor utazással, illetve irodalmi táborokban töltötte. A szeptembert, ráadásként, írással és pihenéssel. Odaszokott. Ilyen olcsón, teljes ellátással, házi ízekkel, ebéddel nem úszta volna meg másutt. Sonkát, tojást, kacsazsírt kapott a reggelihez. Ellátták paradicsommal, szezonális gyümölccsel. Átadták neki az előző napi újságot.

A nyáron németek lehettek a házban, ők is hagytak ott újságot. Amikor lábadozott, belenézett. Csalódott. A nyolcvanas évekből maradhattak ott a gyűrött, hiányos lapok. A többit csomagolásra használhatták fel. Férfiak csókolóztak a címlapon. Ismert politikusok. Ebből kiderült, hogy a házat, amióta és amíg volt rá kereslet, kiadták. Ő meg éppen kapóra jött, mivel a turisták újabban a gyógyszállókat keresik.

Mielőtt leköltözött volna pihenni, leadta a regényének kéziratát. A júliusi hőségben is dolgoznia kellett, szorította a határidő. Az eső semmit sem használt, a rövid zápor hamar elpárolgott. A fülledtség, amit okozott, elviselhetetlen volt.

Felriadt lázálmából. A regénye kísértette. Éppen a konyharuhába törölte a kést, amely a szépségkirálynő torkát vágta át. Begyújtottak a kályhába, újságpapírral. A papír leégett, a konyharongy ott maradt, a véres ujjlenyomat leolvasható. Ezek szerint bűntársa egy féltékeny nő, aki segít eltüntetni a nyomokat.

Még sosem írt ilyen témáról. A kritika és az ismertetések dicsérték a könyvet. Igaz, a valóban kritikai hangot megütő cikkeket el sem olvassa.

A kályha megcsavarodott, és a reneszánsz figurák nagy kalapban ugráltak le a csempékről. Egyik egészen az ágyáig ugrott, és elkapta Horváth Mariskát, a szépségkirálynőt. Megtekerte a nyakát, és a többit már tudjuk. Megtörölte a kést, és a szomszédasszony lánya rádobta a parázsra.

Amikor magához tért, felült, és megnézte a kályhát. Az tényleg egymáshoz képest elcsúsztatott formában, elcsavarodott menetekből állt. Így kellett kinéznie tavaly és tavalyelőtt is, akkor nem figyelt fel erre. A csempéit valóban figurák díszítették. Gazdag ember lehetett, aki ilyet tudott megrendelni. Persze az is lehet, hogy egy elárvult, romos kastélyból mentették ki, és átrakatták a kályhással.

A könyve díjat is nyert, horror kategóriában. Levélben értesítették. Kiderült, hogy két nap múlva lesz a díjkiosztó. Utána küldték a többi postájával, ezért kapta meg ilyen későn. E-mail-cím nem volt rajta, így telefonált, de senki sem vette fel.

Hogy is volt ezzel a Horváth Mariskával? A szépségkirálynő vagy bálkirálynő képe betöltötte a címlapot. A részletek érdektelenek, mindenki másképp emlékezett. Nem is volt benne másról szó, csak a megkérdezettek nyilatkozatait közölték. Magának a gyilkosságnak nem voltak szemtanúi. A rendőrség hírzárlatot rendelt el. Előkerült egy napilap is. Vastag fekete betűk: „Meggyilkolták a szépségkirálynőt”. Ugyanazzal a képpel a főcím alatt. Az Anna-bál szépe, a szépségkirálynő. Mindenkinek eszébe jutott a korábbi szerencsétlen eset a kígyóméreggel. Az a lány nem bírta a ránehezedő elvárásokat, a szerződéssel járó megterhelést. Most a félelem uralkodott el. Az udvarhölgyek azonnal elhagyták Füredet. Velük a leforrázott közönség is. Ezzel nem ment sokra, az indítékot hiába kereste. Az újságokat visszadobta a lomok közé. Felhasználta viszont az ötletet. A regényében kitalált történetet kerített a gyilkosság köré.

Mostanában sokat betegeskedett az öreg író. A szomszéd, a volt tulajdonos aggódott. Kihívta az ügyeletes orvost, aki tüdőgyulladást állapított meg. A lányuk gyújtott be minden reggel, és mivel korán végzett, délután is. Már október közepe felé járt az idő, és ő még mindig lábadozott. A szomszéd lánya, Teri, a kis tanítónő, külön főzött az öregnek. Előfordult, hogy estére is ott felejtette magát.

Az öreg író érezte, hogy Teri szülei és a többi szomszéd ellenségesen viselkednek vele szemben. Mintha nem fizetne rendesen! Az első két részletet már átutalta a laptopjáról.

Kiderült, hogy nem az öreg író egészségét, inkább a pénzüket féltették. Behallatszott, hogy az orvossal miről beszélgettek, miközben kikísérték.

Amikor két éve – éppen csak kibérelte egy hónapra a szállást – átjött a szomszéd, és megmondta a ház árát. Vegye meg, ne csak bérelje. Elengedte a füle mellett. De most olyan erőszakosan tukmálta, hogy igent mondott. Megkötötték a szerződést. Attól fogva az a szomszéd és a felesége, Teri szülei, kerülték a találkozást.

A hátborzongató krimit lefordították angolra – üzente a kiadója.

– Nem, nem tud kimenni Amerikába, pedig szeretne.

Aláírta a szerződést, és megkapta a pénzt. A második kiadásra a szerződéses összeg felét ígérték.

A városi lakásába is mehetett volna, de a bejárónő kapós volt, és felmondott. Pedig az öreg író átutalta neki a takarításért járó pénzt. Annak ellenére, hogy nyáron csak a virágokat locsolta, más dolga alig akadt. Utána küldte soványka postáját. Az internet világában ki fogja fizetni a drága portót?

Mit kezdjen magával, egyedül egy lakásban, ki fogja ápolni? Akkor is, ha megvolt otthon mindene. Kényelem, központi fűtés, feltöltött mélyhűtő. Az ebédet rendelni szokta. De mi történik vele, ha megint leesik a lábáról? Aggasztó.

Kérésére Teri elvállalta, hogy továbbra is gondoskodik róla. Nem lehet eligazodni ezeken a vidékieken – fortyant fel az öreg. Teri ápolja, a szülei nem kedvelik, de nem szólnak bele. Vajon miért? A pénzét már megszerezték, azaz rendesen fizet. Valami nem kerek ebben a történetben.

Egy új regénybe kezdett, amint fel tudott kelni. Vidéki történeten gondolkodott, ha már ő is vidéki lakos lett. Igaz, csak átmeneti időre. Teri rendesen ellátta. Érezte, hogy ez nem a pénzes írónak szól.

Amikor Terinek megemlítette, hogy hazamegy a városi lakásába, a lány elsírta magát.

Furcsállotta a kötődést, de még két hétig maradt.

Teri szótlanul járt-kelt az író házában. Rendet tartott.

Már nem is járt haza, a kemence sutban megágyazott.

Az öreg író még gyengének érezte magát, elfáradt, ezért felhagyott a regénnyel. Másnap belekezdett egy novellába. A lány bejött, és leült a másik székre. Nem szólt semmit, csak sírdogált. Már majdnem befejezte a novellát, amely egy öregember és egy fiatal lány furcsa szerelméről szólt. A szemérmes falusi lány nem is említette, hogy szerelmes. Szégyellte szóba hozni. A befejezés sutára sikeredett. Valami meglepő zárógondolaton gondolkodott éppen, amikor Teri elsírta magát.

Hihetetlen! Itt most nem a szürreális figurák ugrálnak a kályháról, de nem kevésbé hihetetlen. Mintha megérezte volna, mi következik.

Teri mesélni kezdett az új tanárról, aki eltitkolta, hogy nős. Meg akarja tartani a gyereket. Tapasztalatlan volt, azt hitte, hogy tartós kapcsolat alakul ki. A szülei szégyellik őt, mert nincsenek megesküdve.

Az új tanár reggel korán lement a tóhoz, és iskola után is oda sietett. Aztán elmaradtak a délutáni úszások. Teri hiába várta. Pedig a Balaton délután a legkellemesebb, még éjszaka is csapatostul mennek le a fiatalok. A strand kapuja nyitva van, már nem kell fizetni.

A régi iskolamesteri lakást lomtárnak használták eddig. Odaköltözött be az új tanár. Tetszett neki, hogy a Balaton mellett talált állást. Az igazgató megértette, hiszen ő el nem ment volna a falujából. Talán sikerül megszervezni a felső tagozatot, ami régi álma volt. Végre egy tanár, aki nem bejáró.

Ami a falut illeti, időközben elnyerte a városi rangot, de mégiscsak falu maradt. És az marad az idők végezetéig – gondolta az öreg író, és ebben igaza is volt.

Úgy, úgy! Ez történt Terivel, a romlatlan falusi lánnyal. Már mindent értett. Az is lehet – tette hozzá –, hogy az iskolaigazgató ugyanúgy csalódik majd az új tanárban, mint ez a szegény lány. Vajon honnan került elő ez az alak? Valóban a Balaton vonzotta, vagy kirúghatták az előző helyéről?

Teri nem állt vele többé szóba, mert a szeme láttára akart egy asszonyt, egy anyukát megkörnyékezni a szülői értekezleten. De az úgy pofon vágta, hogy a botrány elkerülhetetlen volt. Az ügy nagy port kavart fel az álmos kisvárosban, ahol a lakók mind ismerték egymást. Nem sok jót várhatott a jövevény.

Az öreg író gyógyulófélben, már kijárt a kertbe. Még volt ereje a napnak, de fel is öltözött rendesen. A szél arrafelé hozta a víz szagát. Ahhoz még nem volt sem mersze, sem ereje, hogy lemenjen a partra. Még jártak a hajók és a komp is. Újabban egész éves turistaforgalomra törekszenek. Kirándulásra végképp nem gondolhatott. Számára hamarább zárt be a Balaton. A főszezonnak vége. Eredetileg is azért választotta a szeptembert, mert nem szereti a tömeget.

Teri láthatóan megkönnyebbült attól, hogy elmondhatta a titkát az öreg írónak.

Az öreg vigasztalta, más nem történt.

Ilyen befejezésre nem gondolt. Csak kútba ne ugorjon, mint az egyik korai novellájában.

Az élet azonban másképp akarta; nem történt tragédia.

Harmadnap Teri leült az ágy szélére, és a tenyerébe vette az öreg író eres kezét.

– Lajos bácsi, meg tud nekem bocsátani?

El nem tudta képzelni, hogy mi lenne az, amit neki kellene megbocsátania. Hiszen a lány hetekig ápolta.

A lány hallgatott.

Ő nem kérdezte.

Teri kiment, és szokás szerint lefeküdt.

Másnap este újból megkérdezte.

–  Hiszen ellakhatsz nálam – szólt az öreg író.

– Lajos bácsi, nagy bajt csináltam, azt mondtam, hogy maga a gyerek apja.

Én lennék a gyerek apja? Hiszen hozzád sem értem – gondolta, de nem szólt. Kezdte érteni, hogy miért haragszanak Teri szülei. Kíváncsi volt, hová lyukad ki a beszélgetés.

Közben átfutott az agyán, hogy nincs örököse. Kire hagyja a lakását, a Balaton-felvidéki házát? A jogdíjak is szép summát tesznek ki hetven év alatt. A szerzői jogokat ötvenről hetven évre terjesztették ki. Azt nem tette hozzá, hogy a halála után. Most, hogy jobban érezte magát, remélte, hogy még sokáig ő maga veheti fel a jogdíjakat.

– Megbocsát nekem? – ismételte meg Teri a kérdést.

Eddig magázta a lányt. Most tegezve szólt hozzá.

– Tovább akarsz tanulni? Tanítóképzőt végeztél, én egyetemre gondoltam. Gyere fel velem. Központi fűtéses lakásom van.

– És nem is tetszem, Lajos bácsi?

Az öreg író meglepődött. Nem válaszolt, csak megsimogatta Teri arcát.

Teri szomorúan feküdt le.

Ilyen befejezést nem álmodott a novellának. Csak annyit változtat az életből vett történeten, hogy vállalja az apaságot. Csak a novellában? Meglepő lenne egy megrögzött agglegénytől, ha nemcsak ott.

Másnap csomagoltak. Teri már korábban áthozott néhány ruhadarabot.

Közeledett a szülés ideje.

Az öreg író kilépett a novellából, mint a kályhacsempékből az alakok.

Komoly elhatározásra jutott: Terit feleségül veszi. Így is tett.

A novella sosem készült el, ennélfogva nem is adhatta le sehová, kötetben sem szerepeltethette. Nem is akarta, mert nem szerette volna, hogy kinevessék. Hiszen az olvasók mindent komolyan vesznek. Azt hiszik, hogy mindaz, amit leír, vele magával történt meg, az író a saját életéből merített mindent. Annak idején, amikor hozzálátott az íráshoz, nem hitte volna, hogy valóban így jár.

Általában későig dolgozott. Ha a gyerek éjjel felsírt, teát melegített neki, és megitatta. Megtanulta, hogyan kell tisztába tenni.

Amikor végre ágyba került, úgy érezte, Teri a lánya lehetne, s mikor a gyerekkel törődik, az unokáját ringatja. Jóleső fáradtság töltötte el. Megfiatalodott, visszanyerte az erejét. Kedve is volt hozzá, írt. Ráadásul a pénz is kellett.

Az asszony meg egyetemre járt. Az öreg író megfőzte az ebédet.

Bejárónőt azóta sem sikerült szereznie.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.